kedd

Újzéland eddig a PR arcát mutatta nekünk, ma viszont úgy döntött, hogy másik oldaláról is odeje megismernünk. Az eső esik. Ugyanannyi fok van, mint eddig, csak  most vizes a járda. Az eső néha eláll, néha szemerkél, néha esik rendesen, de nem bántó vagy durva módon, inkább olyasféleképpen, amiből tudja az ember, hogy ez egy ilyen nap. (persze amikor a napocska kisüt, akkor nem érti az ember, hogy mi folyik itt, de az időjárás itt megjósolhatatlan) A helyieket abszolút nem érdekli az eső, az egész városban kb. hárman próbáltak esernyőt használni, a többi, velünk együtt csak úgy ázott és később megszáradt. Itt a belvárosban az utcák jó része le van takarva a járdák fölött, szóval nagyon nem ázik az ember, de aki fedetlen helyen mászkált, az se törődött a dologgal.
Nagyjából mostanra derült ki számunkra, hogy valamiféleképpen meg kell oldani a gyerek-helyváltoztatás gondját, mert a gyerek nem akar ennyit sétálni, itt benn viszont autót használni csak úgy lehet, ha nem áll meg az ember, mert parkoló az nincs, vagy drága vagy drága és max egy óra. Marad a séta, ami itt tekintélyes táv is lehet, ellenben a gyeremek cipelteti magát, ami egy ideig megy, de ez dimbesdombos vidék, párszáz méter után a 13 kilós gyerek segge agyonnyomja az embert. Babakocsit kell venni, összecsukósat, abban tud szenderegni is a kölök, mert kézben nem alszik nyugodtan.
Mindenesetre a továbbiakban ezt a sétálósdit nem csináljuk, mert mindkettőnk dereka kivan, mint a fene. Ma ugyanis elmentünk a város egyik nevezetességét megtekinteni, nevezetesen a Sky Tower nevű épületet, amely egyrészt szinte mindenhonnan látszik a városból, másrészt a déli félteke legmagasabb épülete. (erre itt valamiért büszkék, sebaj)
Irdatlan pénzekért fellifteztünk a 198 méter magas kilátóba és plusz 3 dollárért még följebb, 220 méterig jutottunk (sky deck). A felhős idő és az eső ellenére a város szépen látszott, főleg az, hogy mekkora. Gyakorlatilag amerre a szem ellát Auckland van de leginkább még azon is túl. Amúgy ez a toronynézés jópofa (osztankino és misina után pláne) és mindenképpen megéri a pénzt, úgy nagyjából egyszer, de akkor nagyon. Mellesleg akinek az adrenalin a kedvenc itala, az le is ugorhat innen, egy madzagra akasztva, kb 5 másodpercre rövidítve azt amit lifttel 20 alatt tehetne meg. Persze azt gondolná az ember, hogy nincs az a barom, aki levetné magát egy kétszáz méteres torony tetejéről, hogy leérkezzen a járdára, 10 méterre a kávézgató emberektől, de ennek ellenére 2-3 percenként leugrik valaki, a jellegzetes kék-sárga szerkóban… 
Miután kicsudálkoztuk magunkat, rájöttünk, hogy ma ebből nem lesz strandolás, vettünk Katának másik jandalt (itt ez a neve a lábujjközös/tanga papucsnak) mert nem átallotta tönkretenni azt a rózsaszínt ami még a kozmó mellé volt csomagolva pár évvel ezelőtt. (ami a baba tusfürdő mellé volt csomagolva, az egyelőre szuperál a lábamon, bár látszik, hogy nem az öröklétnek készült az sem)
Gors kaja után átautóztunk Takapunára (minden alkalommal keringünk, mint a dinkák, hogy hol lehet felmenni az autópályára) majd Csanáddal átmentünk a főbérlőnkhöz, hogy tisztázzuk a dolgokat. Nagyon aranyos volt, csütörtökön lelépünk a hostelből (ellopták a margarinunkat a közös hűtőből, tűrhetetlen) és beköltözünk saját kis bérleményünkbe, northcote-on. Mivel a főbérelő kb a második szomszéd a háztól számítva, meg is néztük a házikót megint, meg ellenőriztük, hogy érik-e rendesen a citrom a kertben álló citromfán… Majd vissaz Csanádékhoz, ahol az interneten rendeltünk telefont (itt van értelme a havi előfizetési díjnak vezetékes telefon ügyben, mert minden helyi hívás ingyenes, a mobil meg drága)
Egyébként az internet, víz, villany is így intéződik, ki kell tölteni egy formot a neten és kész. 
A beköltözéshez szükség lesz egy ágyra Eszternek, hűtőre, mosógépre, ágyneműre,  a többi nagyjából megvan, még tévét is ad a főbérlő, aki fiatal és jó arc, viszont kb négyszer olyan gyorsan beszél, mint azok akik már túl gyorsan beszélnek.
Szóval már csak kettőt kell aludni a K-roadon (Karangahape amúgy, de ezt senki sem mondja ki) és becuccolunk a saját kis tuszkulánumunkba…

Blogged with Flock