túl a második héten

Immáron több, mint két hete tartózkodunk az országban, ami igazából nem jelent semmit, leszámítva a második mosást a kínainál, meg újabb lakbérfizetést. A nyomorult internetnek semmi nyoma, ám szorgalmasan szívódunk be a társadalom szövetébe, kaptam levelet az autóügyi hatóságtól, amelyből kiderült, hogy nyolcadik tulajdonosa vagyok a kis zöld nissannak, emellett a telekom is írt, hogy kifejezze boldogságát, midőn előfizetővé váltunk. A tengapi dátumú levelet ma kaptuk meg, khm…

Az autós papír érdekes, az összes tulajdonsováltás fel van sorolva benne, az aktuális értékesítéshez tartozó kilométeróra állásokkal. Elég precízen megy az ilyesmi itten. Meg gyorsan. Már csak az internetre várunk istenigazából, hogy kihozza a postás a kábelmodemünket, akkor veszünk egy routert, hogy legyen wifi és visszatérünk az információs szupersztrádára.

Kis háztartásunkat tovább fejlesztgetjük, vásároltunk a leértékelésben vízforralót meg a gyereknek olyan ruhát amiben mehet a tengerbe, UV protektor anyagból van (nem a gyerek) és még itt-ott pöttyös is. Itt a napsugárzás nagyon erős, az ózonréteg nagyon vékony a sziget felett és pillanatok alatt le lehet égni, pár leégésből meg príma bőrrákot lehet szerezni. Az állam rendszeresen „hirdet” a televíziókban, hogy ne hagyjuk a gyereket leégni, tegyünk rá kalapot, kenjük be mindenfélével és egyáltalán, 11 és délután négy között ne nagyon legyünk a napon. Évente többszáz ember hal meg mindenféle bőrbetegségben amit a napocska okoz. Napszemüveg is kell, az nekünk nincs, Katáét a gyerek összetörte még otthon, az én fényre sötétedő szemüvegem meg egy kalap szamócát se ér itt. Katának venni, nekem készíttetni (dioptriák, ugyebár) kell egyet mert bazi világos van. Amúgy a napszemüveg divat elképesztő, ilyen kukkerokat a nagyanyám hordott amikor metróval ment valahová, mert nem bírta a huzatot, T.J. Hooker fél arcot eltakaró nyomozó réjbenje itt kontaktlencse lehetne csak. Egy DésG vagy Prada napgép megvan vagy négyszáz dollár és mindenki úgy néz ki benne, mintha túldobta volna a bogyót. 

Most voltam az éjjelnappali bótban, a közeli foodtown 7/24ben működik, ahol megszállott tekintetű alakok szerezték be a sört és a vécépapírt (mér megy az ember éccaka a közértbe, ugyebár) és mivel Kata csokit is szeretett volna enni, hát azt is vettem. Egy kedves helyi jóember (aki a nőjével csókolózott a csokispolc előtt) felvilágosított, hogy hagynom kell a francba a cadbury’s mindenféle termékét, hanem a helyi csokit kell zabálni (amúgy is preferálják a helyi termékeket mindenben) úgyhogy azt vettem és nagyon finomnak is bizonyult. A jóember pedig tudta, hogy hol van magyarország és mi a fővárosa.

Érdekes módon a helyiekkel való beszélgetés rendre oda lukad ki, hogy nagyon örülnek, hogy itt vagyunk, reméleik itt maradunk, sikeresek leszünk és nagyon jól fogjuk érezni magunkat, mert ez a legjobb hely a földön. Kicsit fura, hogy nem egyből egy tízperces panaszrohamot kell átvészelni, amiből kiderül, hogy itt mi minden rossz. Egyedül az ázsiaiak nem mindig kedvesek és mosolygósak, de a kiwi az nagyon barátságos az idegennel. Mondjuk a lakosság negyede első generációs bevándorló, úgyhogy jobb nem sandán nézni és hamar gyüttmentet kiáltani, könnyen lehet, hogy akire sandán néznénk, az csupán pár hónappal előzött meg minket.

Na jó, vettem sört is, feltöltöttem a hűtőt az éltető nedűvel, persze Lion Red-et iszunk, az is helyi, negyed óra autózásra van tőlünk a sörgyár a Khíber-hágó utcában a belvárosban, pár sarokra a Karangahape utcától, ahol a hostelünk volt. A Karangahapét a helyiek sem mondják, valószínűleg ezt már ők is túlzásnak érzik, ezért mindenhol csak „K-road”-ként emlegetik. Pedig van pár ritka hülye nevű utca meg település. MOndjuk egy idegennek nyékládháza vagy vásárosnamény se lehet egy élmény.

Érdekes, hogy tulajdonképpen viszonylagos jólétben élnek, de a számítástechnikában kicsit elmaradottnak tűnnek, próbáltam routert venni két boltban is, az árak hasonlóak, viszont a választék jóval szegényesebb. Otthon minden sarkon volt egy pc-bolt, egy CHSből vagy HRPből meg mindent meg lehetett szerezni amiről csak írtak a friss cikkek, itt ez nincs. Mintha másfél-két évvel le lennének maradva… Ez internet ügyben is így van, nincs pucér ADSL, nincs kábelnet (legalábbis itt Aucklandban), balkáni díjszabás van, meg réz érpár. Állítólag most pedzegetik államilag, hogy fel van fedezve az üvegszál és az nem biztos, hogy a sátán találmánya, de egyelőre nem sok jele van, hogy ezt komolyan is gondolják. Ez azért fura kicsit, mert szinte mindent el lehet intézni a neten, az összes állammal kapcsolatos ügyet, amihez nem kell személyes jelenlét. (cégalapítástól lakcímváltoztatásig)

Meghalt Sir Edmund Hillary, aki először mászta meg az everestet, aki itt nemzeti ikon, még életében rákerült az ötdolláros bankóra és mindenki csak úgy emlegeti, hogy „Sir Ed”. Nagyon kedves öregúr volt, aki nagy dicsőséget szerzett Új Zélandnak, komoly nemzeti gyász volt, a Horbour Bridge-en és a házak kertjében is, ahol van, félárbocra eresztették a nemzeti lobogót. A New Zealand Herald nevű ojság (ami érdekes módon nyereséges) a hétvégi kiadásának felét ennek az eseménynek szentelte, nyilatkozott, emlékezett boldog-boldogtalan. A Herald amúgy nagyon klassz újság, bár fogalmam sincs ki olvassa el, a hétköznap megjelenő példányok is bazi terjedelmesek, de a hétvégi az kb a szegedi telefonkönyv vastagságú, másfél kiló és a hétvége kevés volt nekem, hogy a csak Sir Eddel kapcsolatos részeken átrágjam magam. Pedig a Heraldot nem is veszem, csak kétszer vettem, jár nekünk két helyi lap is, a Nort Shore Times meg az Aucklander, ezek ingyenesek, viszont úgy tűnik, hogy ojságírók tevékenykednek a készítésük körül. És van bennük sudoku 🙂 Persze a helyi lapok tele vannak hirdetésekkel, ami azért mókás, mert itt mindenki adja az arcát a hirdetéséhez, egymás melletti hirdetésen vigyorog a szépségszalon üzemeltetője a temetkezési vállalkozóval. 

MIndenhol lehet alkudni, ezen senki nem akad ki, mi mindent összevetve vagy ezer dollárnyi alkudozást követtünk el (ágyak, hűtő, háztartási felszerelés, mibánat), mégse haragszik senki, sőt. Nemcsak, hogy alkudozni lehet, (ami önmagában szórakoztató) hanem ha valami nem tetszik, nem olyan, nem úgy működik, akkor vissza lehet vinni és kevés kivétellel viszaadják a pénzt vagy levásárolhatod. Amikor kiderült, hogy rossz méretű pelust vettünk a gyereknek, visszavittük és másfél perc alatt mosolyogva kicserélték, a másfél perc is csak arra kellett, hogy a nyuszkó átvarázsolja a raktárkészletben a cserét. Mivel itt a kisvállalkozás a mindennapos létforma, a vevő nem ellenség, ki van szolgálva, ráadásul legtöbbször kedvesen és mosolyogva. Általános a mindenféle boltokban (a plázaszerűségben is) hogy megkérdezik, hogy hogy vagy, milyen napod van, ez meglehetősen természetellenesnek tűnik eleinte, de két hét után már rossz belegondolni egy átlagos otthoni kiszolgálóba, aki gyakran érezteti, hogy púp vagy a hátán. 

Visszavonul a parlamenti munkától az egyetlen magyar származású politikus, Tánczos Nándor, aki amellett, hogy magyar, elkötelezett rasztafarianus hívő, természetesen a zöldeket képviselte az itteni parlamentben. Nagyon jópofa ápolt, térdig érő rasztahaj, szemüveg, öltöny, gördeszka 🙂 Ezt a híradó volt kedves úgy megjeleníteni, hogy a hírolvasó feje mellett a „hasta la rasta” felirat volt a képernyőn. Nándor három ciklust csinált végig a parlamentben, de elég volt, idén választások lesznek, nem idul újra. Elkötelezett nyílt forráskód-párti, ganja legalizátor és zöld. Jelzem itt nem kellett semmiféle atrocitástól szenvednie képviselőtársaitől, azért mert rasztafarianus, loncsos hínárhaja van és az internet könnyebb és általánosabb hozzáférhetőségéért kampányolt. El sem merem képzelni, hogy mit kapott volna otthon a sok levéltárostól meg jogésztól, akik karót nyelve ücsörögnek az országgyűlésben.

A választás nagyon érdekes lesz, úgy tűnik, hogy bukik a baloldali kormány (nem röhög, itt a baloldali kormány klasszikus bal, Labournek is híjják) és egy meglehetősen fura katyvasz, a jobb-zöld-nacionál kompozíció kerül kormányra. Ők komoly adócsökkentéssel, egykulcsos adóval és áfaemeléssel kampányoznak, ugyanis Új Zéland évek óta szufficittel zárja a költségvetési évet, amiért a kiwik meglehetősen haragszanak, ugyanis itt általános vélemény, hogy a kormánynak nem az a dolga, hogy pénzt gyűjtögessen. Mondjuk itt az is általános vélemény, hogy az adócsaló az büdös tolvaj, a társadalom szégyene, igaz, hogy itt nem kell a munkáltatónak is meg a munkavállalónak is kifizetni a közterheket, a cégek kifizetik a 33%-os adót, a munkavállalók pedig azt amelyik progresszív sávba esnek és jóccakát. (erről az adózásos izéről majd írok külön posztot, nagyon érdekes a kapitalizmus működés közben)

Omaha beach le van zárva, mert egy cápa beleharapott a vizimentők csolnakjába, viszont itt vagy tizenéve senki sem látott cápát, most nagy csudálkozás van, hogy hogy került ide a jószág. Ez azért fontos, mert itt rengeteg szörfparadicsom van, mindenki szörföz ész nélkül, de aki nem, annak is fan valamiféle deszkája és mégis szörföz. Csak mi nem, bár takapuna beachre lementünk és pancsoltunk a nagy vízben, ami mostanra már huszonfokos lett. 

Itt az embereket nem ítélik meg a ruházat vagy autózat vagy lakászat alapján, ez borzasztó szimpatikus vonaása az itteni életnek, (bár autó ügyben ugyebár izé) bárki a leghülyébb szerkóban mehet bárhova, mezítláb a bankba (vagy bárhova, itt csomóan mezítláb járnak) vagy klottgatyában halpiacra. Ez azért jó, mert senki nem lepődik meg semmin (leszámítva minket, de mi ugyebár még épphogy csak ideértünk) és egy átlagos kiwi le is éli az életét a tangapapucs-rövidgatya-póló kombinációval.

Pénteken (nekem holnap) reggel átmegyek Paliékhoz segíteni pakolni, (Hamiltonba költöznek) különös tekintettel arra, hogy nekünk ajándékozták a kanapé+2fotel kombójukat, meg húsz dollárért a mikrót. A mosógépet sajnos elvitték mások a trademe-ről, úgyhogy egyelőre lemaradtunk, mégsincs mosómasinánk, de ha lesz net, akkor licitálunk valamire a helyi vaterán. A trademe nagyon jól működik, a kitalálója sokszázmillió dollárt keresett vele és egész Új Zéland megszállottan ad-vesz rajta. Minden van, kész, működő cégektől, állásokon át, ingatlanig és természetesen a szar-szappan-szalámi ami a ház körül van. Kerti bútor, fehéráru, műköröm? Trademe.

Még hátra van a helyi jogsi megszerzése, ezt nem akarom sokáig húzni, mert akkor köthetek biztosítást a kocsira (itt nincs KGFB) hogyha bármi történik, akkor legalább az ellenfélnek fizessen a biztosító. Itt ugyanis felelősséget kell vállalni mindenért, ha összetörök valakit és nem fizetek, akkor a gatyát leperlik rólam. Mivel a kocsink kb 10 karton cigi ára (itteni ár, drága a cigi!) azt nem érdemes biztosítani, olcsóbb másikat venni, ha neadjisten történik valami, de az ellenfél kárát meg kell fizetni, nincs okosság meg „majd megoldjuk”.

 Igazság szerint köthetek most is biztosítást, de itt trükkösen ami nem NZ jogsi, azt úgy hívják, hogy „overseas” okmány és bazi drága tőle a biztosítás. A jogsi megvan vagy 150 dollár, ha a kártyás magyar jogsit véletlenül elhiszik komoly dolognak, akkor gyakorlati vizsga nem is kell, akkor csak kb a fele. Majd be kell lépni az autóklubba is, amitől lesz sárga angyal meg mindenféle sárga dolog, de egyelőre ez most nem izgat. Az irdatlan benzinár inkább, itt kb 230 forint a benya, pedig van 4 centes kedvezményem, mert vásároltam valahol. És a benzin kell, mint a víz. 

Aszonták a politikusok, hogy lesz tömegközlekedés a városban és bőszen építkeznek is mindenfelé buszsávokat meg megállókat, a helyi harsona azt írta, hogy egy év alatt 48%-al nőtt a közösségi közlekedést használók száma. A buszokat elnézve ez 2006ban 100 ember volt, tavaly meg 150… na jó túloztam, de azért ez nem bp, itt egy nem is túl ravasz A-ból Bébe kirándulás lehet 4 átszállással másfél óra, ráadásul drága is, mint a rosseb.