Bölcsi projekt – első

 

10 körül csattogtunk be a bölcsibe, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket, de a gyerek kicsit meg volt szeppenve a sok új arctól, meg attól, hogy fogalma se volt, hogy miket karattyolnak hozzá. A bölcsivezető néne adott csomó papírt, azt majd ki kell tölteni, meg megmondta, hogy miket kell vinni a gyerekkel.

A gondozónők nagyon lelkesen fogadták a jányt, egyből berángatták a többi kis rövidlábú közé. Tetszett, hogy nincs állandó tevékenység, hanem van valami, amit csinál a gondozónő, akinek meg kedve van, az odamegy, de ha elcselleng egy-egy kölök, az sem baj, hátha nincs kedve éppen festegetni vagy legózni.

Ahogy kisütött a nap, egyből kizavarták az egész bandát a kertbe, ahol rengeteg játék van és egy homokozó is, csúszda meg mindenféle mihíjják, amivel egymást lehet ütlegelni, vagy le lehet esni róla. A gyerekek kiszaladtak, remekül mulattak, kergették egymást, szóval bölcsiztek, ahogy a nemzetközi versenyszabályok előírják. Csomó szuper játék van, de nem tudtam befejezni a robotot, amit építettem, mert folyton piszkáltak a gyerekek, na majd holnap.

A bölcsi három részből áll (legalábbis ahol a „lion” csapat van), egy nagy szoba, ami szét van tagolva funkció szerint, olvasós sarok, játszós sarok, természetvilága sarok meg mittoménmilyen sarok, van egy nagy, fedett, szélvédett terasz, ahol esőben is tudnak rosszcsontkodni, enni is itt ettek. Ez egy UV-védő nájlonnal van borítva, oldalról is, így erős szélben vagy esőben is tudnak játszani és itt kinn ettek is.

A bölcsi mindent nagyon gondosan figyelembe vesz, a lisztérzékenységtől a vallási előírásokig, alvási szokásoktól az egyedi kívánságokig, nagyon rugalmasak és gondosak. Ehhez mondjuk szokva is vagyunk, mert ez otthon is így volt. 

A gyerek nagyon élvezte az egész kalandot, már egy hete mondogattuk neki, hogy megyünk a bölcsibe és nagyon várta is. Ott azért kicsit el volt anyátlanodva, sokszor visszaszaladt hozzám, meg amikor az udvaron tevékenykedett, akkor is rendszeresen csekkolta, hogy ott van-e apa. 

Holnap megint megyünk, ha minden igaz akkor már ott is alszunk.

17 hozzászólás “Bölcsi projekt – első” bejegyzéshez

  1. Gratulálok a kicsi első bölcsi-napjához! Remélem, holnap jobban megy majd neked a játék – esetleg karácsonyra lehetne venni a kicsinek villanyvasutat!

  2. mire beszokki a gyermek, lesz állásod is és sínen vagytok, mint József Attila 🙂

  3. Akkor holnapra vigyél magadnak is pizsamát, és szólj a bölcsis néniknek, hogy két fő fog idejárni… :)))
    „A bölcsi mindent nagyon gondosan figyelembe vesz, a lisztérzékenységtől a vallási előírásokig, alvási szokásoktól az egyedi kívánságokig, nagyon rugalmasak és gondosak. Ehhez mondjuk szokva is vagyunk, mert ez otthon is így volt.” Ezen igazán jót mulattam… 🙂

  4. „de nem tudtam befejezni a robotot, amit építettem”

    „Ehhez mondjuk szokva is vagyunk, mert ez otthon is így volt.”
    :o))

    Nagy dolog ez az Ő kis életében, drukkolunk neki! Meg nektek is, mert ha sikerül, mehetsz GDP-t termelni Te is.

  5. Beszéljünk a komoly dolgokról. Mennyit haladtál a robottal és miből építetted? Lego? Motra is van?

  6. Judit, miért mulattál? Tényleg ahhoz vagyunk szokva, hogy a bölcsi gondos, otthon is az volt.

  7. a robot egy olyan építősjátékból csináltam, aminek négyféle eleme van és összesen kb töksok variációba állíthatóak össze. nincs motra 🙂

  8. karja mozog? fénykép? dömper van a bölcsiben? és 3 kerekű motor? fénykép?

  9. fénykép nincs
    A beszoktatás úgy megy, hogy ma voltunk két órát, holnap is leszünk ennyit és ha van kedve a kölöknek, akkor ott is alszik. Aztán majd ottmaradk kisidőre, apa értemegy, több időre, apa értemegy, stb. szokásos.

  10. Én csak azt kérdezném, hogy a kislyányok mit kapnak hazafelé a bölcsiből, ha jók voltak, mert én kisautót szoktam volt kapni, de én fijú vagyok. illetve:?

  11. az én kislányom macival vészeli át az ilyen helyzeteket, de autófüggő, van csomó medzsója, szóval az autóbuzulás nem nemfüggő.

    Nem beszélve a kisvonatok feltétlen imádatáról.

  12. Pappito, én azért mulattam ezen, mert a mi bölcsink konkrétan letojta, hogy milyen étrenden van a gyerek, vagy milyen vallású… Semmilyen (szerintük) extra kérésnek helye nem volt. Az ezerszeres túljelentkezés miatt ha problémás a kölök, akkor felvesznek másikat… Na ezért mulattam. Mink nem vagyunk ehhez szokva. Na.

  13. akkor sajnálom, nekünk nagy szerencsénk volt, otthon a gyerek az állami (önkormányzati) oviba járt, amibe területileg illetékes volt. (no meg az volt a legközelebb is) És ott nagyon gondos működtetéssel találkoztunk, meg is voltam lepődve, de profi volt az egész.

  14. Kiváncsi vagyok anyjának mesélt-e a bölcsiről és mit? ó lesz ha kapaszkodtok, mert olyan szavakat fog használni, amit ti nem is tudtok……Irka-firka nekem!!!

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.