Mivel a tegnapot nem írtam meg tegnap, most megteszem, mert – hinnétek-e – a mosodában vagyok és várok, hogy a ruhák kimosódjanak. Egyedül. Gyerek a bölcsiben. Na mondom mi van.
Tegnap 4 órát voltunk a bölcsiben, még szerencse, hogy nálam volt a kis ebook readerem, így Vonnegutot olvastam, amíg az intézmény a saját kis ritmusában üzemelt. A bölcsinéni azt tanácsolta, hogy üljek le a sarokban és olvassak, a gyerk meg menjen amerre lát, és ha elanyátlanodik, akkor majd odajön és megnézi, hogy ott vagyok és megnyugszik.
Így is lett, csendben olvasgattam, meg tűrtem, hogy a négy és fél éves kínai kislányok maceráljanak (na nem úgy!), összemértük a hajunkat (enyém hosszabb) és kaptam színes pecséteket a kézfejemre. Fókásat. Eközben a gyerek kicsit követte a többi gyerk mozgását, de sokszor bóklászott egyedül, nyilván nem kis stressz, hogy nem érti, hogy mit hadovál a többi kis lurkó, de hát sebaj, majd belejön. Időről időre odajött és megmutatta mit csinált vagy csak megnézte, hogy ott ülök-e még, azt mondta “szeretlek apa” és elrohant játszani.
Az ebéd vagy nem ízlett neki, vagy nem volt kedve enni, de három kanál nemtommi után felállt az asztaltól és odajött, hogy ő alszik a gyerekekkel. Amíg a sok kis taknyosorrú silózott, addig a bölcsésznénik leterítetteka földre polár hálózsákokat, ebben alszanak a gyerekek, Eszter is kapott egyet, macist. Lefeküdt a földre, ahogy a többiek és próbált aludni, nem sok sikerrel.
Az eltérő alvásigény miatt azoka a gyerkőcök, akik már nem alszanak délután, álomba simogatják azokat, akik még igen, a legvadabb kismama magazinokban sem látni ilyen bájos jeleneteket, ahogy egy kis négy és fél éves koreai kislány csücsül a földön a hároméves szerb kisfiú mellett és paskolgatja a hátát, hogy aludjon.
Mivel a kistermetű kislányom nem tudott elaludni, pedig a szemén látszott, hogy álmos, előbb bevittem neki Tibit (Tibi evolúciós zsákutca, felül plüss rénszarvas, alul kézibáb, de szeretjük) akit megölelt de így sem aludt. Úgyhogy 10 perc múlva adtam neki cumit, mert elalváshoz még otthon is használja, hiába fenyegeti a nejm mindenféle fogtündérrel, aki majd valamit csinál. Cumizott is rendesen, de el nem aludt, úgyhogy egy óra fekvés után felkeltünk. Addigra én is a földön feküdtem és jól is esett volna elaludni, de ez lerombolta volna a robotépítő imázsomat a háromévesek előtt, amin sokat dolgoztam.
A gyerek folyton ott akart maradni, de apa szigorú volt, úgyhogy 4 ott töltött óra után elköszöntünk és hazamentünk. Már a kocsiban majdnem elaludt, folyamatosan nógatni kellett, hogy ne essen le a feje, otthon meg magától bemászott az ágyába és aludt másfél órát.
Elég nehezen megy a dolog, ahogy én látom, de majd ma minden kiderül, mert tegnap óta mondogatjuk neki anyjával, hogy ma bemegyünk a bölcsibe és apa nem lesz ott, mert dolga van. Úgyhogy 10 előtt 10 perccel érkeztünk meg, amikor éppen a tízórai zajlik, (mondjuk aljas módon a gyerkkel megpróbáltak marmite-os kekszet etetni, de hát nem hülye) tök lelkes volt, beszaladt a többi közé, csak akkor kezdett sírni, amikor kiderült, hogy apa tényleg nem marad ott. Kicsit hisztizett, de felvette egy bölcsésznéni, és onnan már pityeregve bár, de integetett apának, aki lelépett, mint cemende a kerevetről.
Kénytelen voltam, mert még mindig nem vettünk mosógépet, a ruháink számossága viszont felülről korlátos, úgyhogy a gyerek a bölcsiben, én meg a mosoda előtt ülök a kocsiban és posztot írok. Ha kész a mosás-szárítás, akkor visszamegyek a bölcsibe, az pont alvósidő lesz, és megnézem mi történt szegény gyerekkel, akivel mostohán bánnak a szülei. Meg papírmunka is lesz, nálam egy csomó papír ami megy a gyerek aktájába, oltási bizonyítványok meg születési anyakönyvi kivonat meg ilyesmik.
Nem tudom nem megemlíteni, hogy van két kis rohadék a bölcsiben, akit legszívesebben falhoz csapnék, mindkettő tajgetosz-pozitív, mindkettő fiú. Csak üvöltve tudnak beszélni, közben fröcsög a nyáluk meg a taknyuk, ritka gusztustalan kis fíreg mindkettő. A legidegesítőbb kis nyüvek, akiket valaha láttam, talán még a repülőúton végig ordító kis guzmánynél is idegesítőbbek. Rákérdeztem, de nem lehet őket elásni a homokozóban, pedig nem sajnálnám rájuk a kalóriát. A gondozónők nagy rutinnal kezelik őket, de az amúgy is ideges apuka fejében mindenféle szélsőséges megoldások merültek fel, amelyben szerepelt egy csomó ipari húsdaráló és tüzes piszkavasak tömege. Na mindegy, ennyi gyerekből óhatatlanul van pár kretén, majd a gyerek elintézi őket, kitanítom.
Na visszamentem a bölcsibe, a gyermek édesdeden szundikált, engem meg elhajtottak a vérbe, hogy menjek sétáljak egy kört. Inkább letudtam a papírmunkát, meg elolvastam csomó másik papírt, hogy milyen poliszik vannak meg ilyesmi. Aztán a gyeremek már feküdt és pislogott, szóval ébredezett, odaszaladt hozzám, örvendeztünk és mindjárt nem volt olyan bánatos az egész móka. Akar menni holnap is. A góténénivel jól elbeszélgettem, aszonta, hogy holnap már menjünk korábban és menjek a gyerekért később, úgyhogy 9re megyünk és fél háromig ott hagyom a gyereket a ketrecharcban. Pénteken mégtovább, aztán meglátjuk a jövő hetet. Otthon is két hét volt a beszoktatás, bár a második héttel már nem volt semmi gond. Remélem itt sem lesz, most különben is megkaptam a magamét, otthon a nej csinálta az első hetet, ami a nehéz. Na itt tartunk, meglátjuk holnap mi lesz, ha végre egész napra benn tudjuk hagyni, akkor mehetek jogsit csináltatni.
.
Na legközelebb egyéves korunkban, tehát jövő januárban írok statisztikát, amit én tök érdekesnek gondoltam, de azért így leírva elég unalmasan néz ki.
Utolsó 10 komment