Jogsi – elmélet

 

A jogosítvány megszerzése magyar eredetű bevándorlóknak nem olyan egyszerű, mintha valaki olasz vagy német jogosítványt lobogtat. Ennek nem az az oka, hogy bármi különbség lenne az olasz és a magyar jogsi között (az EU-s, káryaformájú jogsiról beszélünk, amelyek egyformán érvényesek az EU területén) hanem a magyar köztársaság diplomáciai érdektelensége okozza. Van ugyanis az a bizonyos lista, mint a nyuszikáé, de erre felkerülni jó, de felkerülni csak úgy lehet, ha a magyar állam fel akar kerülni. Nem akar, minek is, izéland úgyis olyan messze van, kit érdekelnek az itteni magyarok. A magyar szemléletmódot jól jellemzi, hogy a legközelebbi hivatalos kapcsolat a magyar állammal Canberrában érhető el, ami azért nincs annyira közel. Pláne, ha mondjuk az ember az útlevelét veszti el, ami híján esélye sincs Canberrába eljutni.

helyes válasz: A

Na mindegy, a lényeg, hogy az itteni magyarkáknak, akiknek van kettő évnél régebbi, érvényes jogosítványuk, szükséges elméleti és gyakorlati vizsgát is tenni és át kell esni egy szemvizsgálaton. Ez persze nem akkora kaland, aki rendszeresen vezetett otthon is, annak csak pár apróságot kell megtanulni, főleg a zátony sajátos és egyedi elsőbbségadási módszerét, meg olyan lényeges finomságokat, hogy mit csináljunk, ha szembejön egy falka birka.

helyes válasz: A

Mivel nekem már elég régóta van jogosítványom, beballagtam vele és annak hiteles fordításával az AA takapunai fiókjába és odahelyeztem szándékomat. A hiteles fordítás NEM az országos fordítóiroda című bagázst jelenti, hanem töredék áron hitelesített angol fordítást. (köszönjük alássan a fordítónak!) A miénket a konzul hitelesítette, de nem csak ő alkalmatos erre, hanem bárki aki rajta van az elsimert fordítók listáján. Annak ellenére, hogy az oldal szerint a nemzetközi jogsi fordításnak minősül, ez ránk nem vonatkozik, a kommunista időkből nyakunkon maradt ellenőrzőkönyv-szerű, kézzel kitöltött magyar nemzetközi jogsi egy kalap szamócát sem ér. Egész egyszerűen nem kezelik okmánynak, és ezért nem lehet senkire haragudni, tényleg nem az.

helyes válasz: B

A kedves ázsiai jóember legott sokkot kapott, amikor meglátta, hogy a konzul hitelesítette a fordítást, neki ezt le kellett ellenőriznie a Land Transportnál, hogy tényleg lehet-e ilyet. Elfaxolta a cuccot valahova, ahol nyilván dolgoztak is, mert nemsokára, úgy félórácska várakozás után már nyígott is, hogy mehet a buli. Két dokumentum kell ahhoz, hogy bebizonyítsa az ember, hogy tényleg ő az, aki, (az otthoni jogsit nem tudom miért nem számolják bele) én az útlevelem és a minap kézhezkapott autóklubos tagsági kártyámat vittem. (amit egyébként a saját szabályaik szerint csak akkor fogadhatnának el, ha egy évnél régebbi, de sebaj) Egyébként a konzul úr hitelesítése máshol simán, kérdés nélkül megy, szóval itt a srác volt kicsit higyismondjam. Na kiderült, hogy én vagyok én, kitöltöttem a papírt, hogy milyen jogsit akarok és, hogy a szerveimet viheti aki akarja, ha baleset ér. 

helyes válasz: A

Ezután egy roppant komoly látásvizsgálaton estem át, bele kellett nézni egy masinába, amiben belül volt egy olyan, mint a szemészeten, monnya a betűket a második sorban, meg valami pislogós lámpával kifigyelték, hogy van-e periférikus látásom, és kész. Ezután kaptam egy két lapból álló tesztet, ahol minden kérdés mellett van 4 lekaparható négyzet, ha a helyes válasz mellettit kaparja le az ember, akkor 

 

  • lát egy pipát
  • nem dobott ki 84 dollárt feleslegesen
35 kérdés van és 32 helyes válasz esetén még kapunk lehetőséget, hogy gyakorlatban is bebizonyítsuk, hogy nem vagyunk veszélyesek a társadalomra, legalábbis autóval. Mivel egy hete minden nap 1-2 órát teszteket csináltam a neten, a kérdések mind személyes jóbarátaim lettek, leszámítva egyet, amit sose láttam, de állítólag benne van a road code-ban, de azt se láttam sose. (tetőn szállított izé vége milyen messzire nyúlhat előre a sofőrülés háttámlájához képest? Nem két méter, mert én arra tippeltem, de nem nyert.) Így egy hibával megoldottam 8 perc alatt (egy óra van rá), ennek következtében szintet léptem, hehe, mehettem megbeszélni a gyakorlati vizsga időpontját és kaptam egy ideiglenes jogosítványt, ami egy sajtcetli. No, meg kifizethettem 70 dollárt és 80 centet, ami a gyakorlati vizsga díja, maga a vizsga jövő kedden lesz. 
az ilyen helyzet kereszteződésnek minősül, a piros autónak van elsőbbsége

29 hozzászólás “Jogsi – elmélet” bejegyzéshez

  1. Hehe, azt a tetőn szállítós kérdést nekem minden második alkalommal beadta az online teszten a gép. 🙂

  2. de én megnéztem a road code-ban végül. A vezetőüléstől számítva előre 3 métert lóghat bármi, hátrafelé pedig a hátsó tengelytől számítva 4 métert.

    Amennyire látom így felületes olvasás után, a szoláriumok szállítása inkább a szélesség ügyében aggályos 🙂

  3. a második kép is érdekes, hogy a nagyíven forduló autónak van elsőbbsége.

  4. Érdekesek ezek az elsőbbségi szabályok. A második képen nagy ívben kanyarodónak van elsőbbsége, az utolsón meg a jobbról jövőnek, mikor bal oldalon közlekednek…
    Hát normálisak ezek? :)))

    Baky

  5. a nagyobb ívűnek van elsőbbsége, ez az egész világon csak itt van így.

    Baky, mi a különös? Jobbkéz-szabály van, függetlenül attól, hogy a bal oldalon csámborog a nép.

    De amúgy egyszerű és logikus a kresz, itt nem kell megállni a tábla vonalában, ott kell megállni ahonnan látod, hogy jön-e valami.

  6. Gratulálok az elméleti vizsgához, rövidesen meglesz a zátonyos hajtási engedély, a kérdésem csak az lenne – hogyha hazajösztök látogatóba, milyen lesz visszaülni baloldalra, vagy itthon nem fogsz vezetni ?

  7. Huh, ez az elsobbsegadas nekem is betett, pedig Skociaban vizsgaztam B-re (emiatt szerencsere nem kell ilyen torturan atesnem). Gondoltam, hogy legalabb atvettek az egeszet cakk-pakk, ha mar az ut rossz oldalan mennek 🙂

  8. hát mlgy, erre a kérdésre majd akkor válaszolok, ha majd eljutunk odáig. Meglátjuk, hogy egyáltalán lesz-e mit vezessek 🙂

  9. kodiak, akkor hol maradna a kiwi büszkeség? 🙂

    szerintem direkt kieszeltek valamit amit lehet fordítva csinálni, mint a bolygó többi része, anélkül, hogy öszekuszálnák a közlekedést 🙂

  10. Mámeg egy jó post, pappa.

    Azt néztem a question 1-nél, hogy ezeknek a tolatólámpája piros? Vagy honnan tudnád, hogy a B jelű szürke mazda tolatni fog? Rajzol maga mögé egy fekete nyilat az aszfaltra?

    No mindegy, ezen még merengek.

  11. Gondoltam, ha már az út rossz oldalán közlekednek, akkor legalább minden fordítva van. 😀
    Egy előnye viszont van: körforgalom bejáratánál nem kell kitenni a macisajtot, a jobbkézszabály szépen megadja a bent lévőnek az elsőbbséget.

    Baky

  12. Imma, szerintem azért piros, mert fékez, óvatos fajta vagy olvasta a parkolóhelyről kitolatás szabályát 🙂

  13. Baky, ennek ellenére szinte minden körforgalomban mindenkinek van egy macisajtja 🙂 Ha mindenkinek van, akkor életbe lép az elsőbbségadásos szabály ugyebár…

  14. Meg a blog korszak elott en is tanulmanyoztam az esetet. Erdekes tortenet volt. Idezet egy korabbi iromanyombol 2005-bol.

    „Az uj-zelandi szabalyozas igy fogalmaz: NZ-ba erkezes utan 12 honap all rendelkezesre a helyi jogsi megszerzesere. A
    Az elso 12 honapban a kulfoldi jogsi ervenyes. A helyi jogsi megszerzesenek a folyamata a kovetkezo:
    1. Elmeleti tesztet kell irni.
    2. Gyakorlati tesztet kell vezetni.
    3. Ha EU orszagbol van a kulfoldi jogsi nem kell gyakorlati teszt.
    4. De: Ha EU jogsid van, csak akkor NEM kell gyakorlati teszt, ha a jogsi legalabb ket eves es a kiallitas idopontjaban a kiallito orszag tagja volt az EU-nak.
    Ez egy tipikus uj zelandi udvariaskodos f*szsag. Miert nem lehet azt mondani a 3 es 4 pont helyett, hogy csak a REGI EU tagoknak nem kell gyakorlati teszt? Miert kell korbetekerni es parfummel meghinteni?
    Szoval magyar jogsi nem jo. De a holland igen. Hoppa, nekem van egy holland jogsim. Gyerunk, hasznaljuk azt. Elfogadjak? Igen. Mi alapjan allitottak ki a holland jogsit mindenfele teszt nelkul automatikusan? A magyar alapjan. Hogyan lesz tehat NZ jogsim gyakorlati teszt nelkul? Magyar jogsibol. Nesze.
    Na, de nem ez az egyetlen baromsag. Itt a kovetkezo. Mi van ha megbuksz az elmeleti teszten? SE BAJ, 12 HONAPIG TOVABBRA IS VEZETHETSZ A KULFOLDI JOGSIVAL!!!! Mi ez ha nem egy kapitalis okorseg! Megbuktal. Bizonyitottad, hogy nem ismered a szabalyokat (lehet, hogy nem tudod a piros lampa mit jelent, vagy a stop tabla!!!), de tovabbra is vezethetsz. De a magyar jogsi nem jo.
    Meg kulonben is, minek a gyakorlati vizsga. Egy evig vezettel, karamboloztal, rossz oldalon nyomtad a gazt. Mi a herenek meg gyakorlati vizsga? Egy ev alatt annyi kart tehettel, amennyit akartal.
    A hab a tortan az, hogy a szabalyok kozt azt is felsoroltak, hogy „ugyan az uj zelandi jogositvannyal traktort is lehet vezetni, de a vizsga letetelehez traktort nem lehet hasznalni”.
    Vegezetul ime nehany szuperbarom uj zelandi kresz-szabaly.
    * Ha ket szembejovo auto kozul egyik balra, masik jobbra kanyarodik be ugyanabba a mellekutcaba, a nagyivben haladonak van elsobbsege, nem a kisivben kanyarodonk.
    * Az elobbi szabaly nem ervenyes, ha a kisivben kanyarodo mogott valaki jon es egyenesen akar tovabbhaladni.
    * A fenti szabaly megis ervenyben van, ha a kisivben kanyarodo mogott jon valaki, de az is kisivben kanyarodik.
    * A teton levo csomag elore tulnyulhat a kocsi hosszan, meghozza 3 meterrel az elso ules sikja ele.
    * Ugyanigy hatrafele 4 meterrel a hatso tengely moge!!! (8 meteres petrence siman szallithato)
    * Ugyanugy jobb kez szabaly van, mint az europai jobboldali vezetesnel, dacara annak, hogy itt a bal oldalon vezetnek es emiatt forditva lenne logikus.
    * Az utmelletti kis feher-fekete oszlopon a fenyvisszavero pont forditva van: a Te oldaladon feher es a masikon sarga (piros lenne logikus).
    * 100km/o-val lehet menni az autopalyan is, meg a hegyi folduton is.
    * Vegul, ha lerobbansz az autopalyan, nyisd fel a motorhaztetot es a csomagtartot, koss egy feher kendot a soforajto kilincsere es ulj vissza a kocsiba es varj amig segitseg erkezik!!!!!!!”

  15. jajj, Tibor, hát ezek már régmúlt dolgok. Ma már nem kell fehér rongy a kilincsre, csak felnyitni a motorháztetőt és a csomagtér fedelét. (esőben, kösz) Szóval nem mondhatod, hogy nincs fejlődés 🙂

    Az a kanyarodós kisíves izé már nincs szerintem, legalábbis az elsőbbségi viszonyokat nem befolyásolja, hogy a mögöttem jövő mit akar.

    Ugynakkor ha kétsávos egyirányúba fordulsz be jobbra, akkor a belső sávba kell fordulnod, hogy szemből balra melléd fordulhasson valaki.

    Ja, meg a pályára felhajtáskor annak van elsőbbsége aki felhajt 🙂

    Mindegy, a gyakorlat úgyis egyszerű, előbb utóbb még a kínaiak is megtanulják.

  16. A ‘megadom magam, a kocsim is ezt tette’ rongyrol nem tudok, de a nagyivnek-nincs-elsobsege-ha-a-kisiv-mogott-egyenesen-akar-menni-a-bacsi meg mindig eletben van.

    A ketsavos egyiranyu EUban is igy van, respektive fordiva.

    Az autopalyat nem tudtam, akkor majd agresszivabban hajtok fel. Mar ha meg ilyet lehet.

  17. komolyan mondod, hogy attól függ az elsőbbség, hogy mögöttem bárki micsinál? ezt nem írja a kresz… ott annyi van, hogy vagyok én a kék autóban és van a velem szemben/oldalról támadó piros és kinek hosszabb a cerkája…
    az, hogy mögöttem ott gyün a medmex azt pont le se szaharom…

  18. Biztos atmentel az elmeleti vizsgan? Nincs elsobbsege az autopalyara felhajtonak! Remelem tibor elolvassa, mielott berongyol az autok koze:-)

  19. Mi ez a szar, hogy milyen nap van most? Miert keddet kell beirnom, amikor mar Magyarorszagon is szerda van??

  20. Ja es meg egy kedvenc.
    A zebranal addig kell ott dekkolni az allo autoban, amig a gyalogos elhagyja az uttestet. Meg ha 4 savos az ut es a gyalogos toled 3 savra van es tavolodik toled. (kivetel, ha van sziget az ut kozepen).

  21. Latom Tibor te nagyon alaposan atnezted a helyi KRESZT!:-) Esetleg WoF temaban is ennyire otthon vagy? Additional rear view mirror..:-)

  22. Tibb én készséggel elhiszem az ilyesmit, autópálya ügyben lehet, hogy tévedek, nem olvastam a kreszt csak vizsgáztam belőle 🙂

  23. Naazé!
    WOF-hoz hulye vagyok, de mar volt olyan, hogy elgancsoltak olyanert ami maskor nem volt problema.
    Meg olyanis, hogy egyik helyen megbukott, mashol meg atment a kocsi. Meg van olyan is, hogy lehet venni matricat. De csak hallottam.

  24. a magyarok az ilyet mindig meghallják 🙂
    de majd rákérdezek, megy valamelyik nap wofozni a mazda, megkérdem az emberevőt, hogy a belső tükör kötelező-e

  25. Nekem ez a baloldalon való közlekedés lenne problémás. Gondolom meg lehet szokni, persze.

  26. Gyula: nem vagyok egy hűde sofőr, én három hét alatt szoktam át (addigra már éjszaka az üres úton sem volt félreértés a sávok tekintetében). Kétlem, hogy ez ennél sokkal tovább tartana bárkinek is.

    A kanyarodási szabály, na az időről időre azért meg tudott lepni.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.