Tavaszi vasárnap

 

A reggeli napsütésben elindultunk megtekinteni az Auckland Pistol Club nevű intézményt, hogy lássuk, hogy hogyan is megy az ilyesmi errefelé. Igazából Joci jár ide, mi csak érdeklődők voltunk és elkísértük. Arra nem számítottunk, hogy ilyen irdatlan messze van, a dzsungelt amelyben fellelhető a hely, már erős jóindulattal sem lehet aucklandnak hívni.

A táj viszont gyönyörű. Maga a lőtér festői környezetben leledzik és nagyjából úgy néz ki, mint amit a szerszámgépgyár dolgozói róttak össze egy kommunista szombat alatt, na de hát nem azért mentünk, hogy építészeti tanulmányt írjunk róla. 

Maga a lőtér igazából három lőtér, egy pontlövő, egy “akció” lövészet és egy IPSC lőtér. Mindenféle fura alakok mászkának fegyverrel az oldalukon, hülye sapkákban. Azért kedvesek voltak, kerítettek nekünk egy Andy-t, aki elmagyarázott mindent, melyik lőtéren mi zajlik, milyen fegyverekkel, kaliberrel meg hogy megy az egész móka, de aztán otthagyott bennünket, mert sörgősen IPSC-t kellett lőjön, revolverrel.

Sokáig nézegettük a népeket, ahogy lődöznek, mindenféle alak volt köztük, a duci vigyorgó kínaitól kezdve a huszonéves lánykáig, elég vegyes volt a kép. Addig nézegettük őket, amíg végül Joci is lövöldözhetett, aztán eljöttünk. A fegyvertartásról írok külön. MAga a lőtér a szedettvedett kinézet ellenére igen jól szervezett és komoly hely volt, de hát nem is lehet más, ahol fegyverek vannak, ott nincs kecmec, rendnek kell lenni.

Amikor hazajöttünk, akkor én azonnal elaludtam, mindig tudtam, hogy nem egészséges vasárnap dél előtt felkelni, majd átmentünk Csanádékhoz, ahol már javában sültek a dolgok, a második évadnyitó barbizáson is túlestünk, utána jóllakva megnéztük a Mágia Színe címűt, mert Pratchett mindannyiunkhoz közel áll. Hétfőn lesz a második része a prime-on, azt is felvesszük.