Még mindig jogosítvány

 

Felhívtam én a Land Transportot, hogy mégis mi legyen ezzel a jogosítvánnyal, mert ugye a fényképesem az korlátozott, a papírosom, ami full, az meg harmincadikán lejár. Egy nagyon kedves néne vette fel a telefont, az első csörgés után, és miután tisztáztuk, hogy én ki vagyok, mikor születtem, hol lakom, meg ilyeneket, megkérdezte, hogy miben segíthet.

Legott elmeséltem neki mindent (na jó a vizsgáztatót nem), hogy az elméleti teszt után kaptam egy papíros ideiglenest korlátozással és egy fényképes kártyát, rajta a korlátozással, aztán pedig a gyakorlati vizsga után kaptam egy ideiglenes fullt, elvették az ideiglenes papírost, úgyhogy most van egy jogsim ami arcképes és korlátozott, meg egy másik amelyik teljes értékű, viszont papír, mit nem lehet ezen érteni?

Ennek többször nekifutottunk, hogy hogy is mehet ez, bár a néni a gépezetéből egyből látta mivan, úgyhogy kiderült, hogy hol a bibi. Amikor foglaltam helyet a gyakorlati tesztre, akkor az pont egy héttel később volt, mint az elméleti, ennyi idő alatt viszont nem ért ide a kártyás, arcképes ideiglenesem. Ezt ugyanis a vizsgáztatónak el kell vennie a gyakorlati teszten (a papír ideiglenest el is vette) de nyilván képtelen volt bevonni az arcképes ideiglenesemet, mert azt még meg sem kaptam akkor.

ilyen volt régen

A megoldás pedig az, hogy kapok postán egy másik kártyát, amely már full lesz, ezzel érvényét veszti a papíros ideiglenesem ami full, és be kell vinnem leadni a fényképes korlátozott jogsit, amely már most érvénytelen, hiszen sikeresen megcsináltam a gyakorlati tesztet. Szóval csak türelem és egyszer csak megérkezik a jogsim, fotóval, meg mindennel, ámde korlátozások nélkül. Postán.

ilyenem van most

Mellesleg a kártya elég hitvány darab, egy egyszerű laminált vacak, aminél még az autóklubos klubkártyám is komolyabb jószág, nagyjából a magyar adókártya/lakcímkártya színvonala, bár ezen még mikroírás sincs, csak arckép, árnyékkép, izéland zászlaja és egy biztonsági fólia. Lézerek, hologrammok, polikarbonátok nem játszanak, UV-t, infrát nem próbáltam. Valószínűleg fillérekbe kerül gyártani (tekercsben van az üres kártya) és nem lesz szétfolyó, kontúrhibás betű, mint a magyar jogsimon, ahol a lézergravírozó masina nem volt tisztességesen beállítva megszemélyesítéskor.

ilyenem is van, csak érvénytelen

Az aláírást egy olyan táblán veszik fel, mint amilyen a PDA-k érintőképernyője, nem pedig szkennelik, amitől gyors az egész (és jóval kisebb felbontású, viszont nem lesz beleszkennelve a szignómező kerete, khm), a fotót pedig egy jámbor ügyintéző készíti mindenféle előképzettség nélkül, kézből egy digitális pocket kamerával, vakuval. (ezért is van nekem szemüveg nélküli kép a jogsiban) Okmány szempontból nem egy etvasz, pedig ezzel a jogsival az egész commonwealthben igazolhatjuk magunkat és vezethetünk autót is. Biztonsági elemekből a töredéke van, mint egy úniós hasonló okmányon.

ilyen lesz az enyém hátlapja

Az itteni adókártya még hitványabb ám, az még laminálva sincs, és megszemélyesítésként rá van írva az ember neve lézernyomtatóval meg az adószáma. Ezt okmánynak szinte nem is lehetne hívni, ugyanakkor mégis működik és befizetik a népek az adót, na de ez sok másik poszt témája.

Az itteni békategóriás jogsinak három változata van, a Learner, Restricted és Full. Ezeket pofonegyszerű megkülönböztetni egymástól, mert a tanuló az kék, a korlátozott sárga, a full meg zöld. Ha leraner jogsink van, akkor a kocsinkon/motorunkon kell lennie egy sárga táblának, fekete L betűvel. (ilyen tábla egyébként van abban a csomagban amelyet egyben meg tud venni az ember, benne a kresz, tesztkérdések, ez a tábla, hogy egyben felkészülhessen az ember a vizsgájára)

A jogosítvány amúgy a vezetésen kívül személyazonosság igazolására is alkalmas országon belül, és ha akarjuk, akkor feltüntetik rajta a címünket. (erről nyilatkozni kell előre, amikor csináltatja az ember) Ezzel lakcímkártya is lesz egyben, viszont ott van a kényelmetlenség, hogy lakcímváltozás esetén újat kell igényelni.

.

3 hozzászólás “Még mindig jogosítvány” bejegyzéshez

  1. Az a jogsi, amit mi kapunk, hitvány egy darab, rózsaszín, háromba hajtva, az aláírásodat egy öntapadós sz*rra kell ráírni, mikor beadod a kérelmet, beküldöd, és ők körbetépik, majd a jogsira ragasztják. Amin rajta van magyarul is, hogy vezetői engedély, de akkor is nagyon ócskán néz ki.

    Találós kérdés: az uramnak Ohio-ból küldött levél miért jön Auckland-on keresztül Dublinba?? Itt babusgatom a borítékot, megjárta NZ-t!

  2. Szia,

    Találtam én is egy jót.
    Ha lejár a WOF és elmész megcsináltatni, de kell hozzá valami extra (új gumik, akármi) akkor sikertelen WOF papírral még 28 napig közlekedhetsz.
    Itt már a hajlandóságok is értékelik.
    🙂

  3. Csak 5.-re sikerült eltalálni a captcha-t.

    Péntek
    péntek
    09.19.
    munka
    csütörtök

    🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.