Státusz riport

Elnézést a több napos szünetért, lassan visszatérek a blogfaragásba, ellenben mindenkinek köszönöm a sürgető kommenteket és az aggódó emaileket, nincs semmi baj, csak nem értem rá. Aktív munkakeresős fázisban vagyok ismét, megint küldözgetem a cv-met, mintha ingyen lenne, remélem lesz is eredménye.

A napi rutinunk továbbra is az, hogy a nej elmegy termelni egy kis gdp-t, én meg eltolom a rövidlábút a bölcsibe, hogy egész nap ugrabugráljon és elsajátítsa az angol nyelvet meg a többi gyerek elverését műanyag dinoszaurusszal. (kicsit ki vagyok akadva a bölcsire, mindig szétszedik a robotot és sose tudom befejezni, mert hazazavarnak mielőtt kész lenne, milyen pedagógusok ezek?)

Blogügyben lesz mindjárt először is lángos, ha megtalálom a fotókat, aztán meg újra kis türelem, amíg összerakom a régóta tervezgetett sorozatomat az izélandi állami kampányokról. A választási kampányt nem érintem, ezt Csanádra hagyom, de úgyis a National győz 🙂

Időközben kitavaszodott, ami ma éppen nem nagyon látszik, mert felhők vannak, fúj meg esik, de nincs hideg, állítólag még a nap is ki fog sütni egyszer.

Úgy magam, mint a szerkesztőség munkatársai nevében köszönöm a türelmet!

7 hozzászólás “Státusz riport” bejegyzéshez

  1. verivelkámbekk.
    hóptugetszámgudnyúzszún.
    🙂

  2. Azt hiszem, ha be akarod fejezni a robotot, kénytelen leszel Te is beiratkozni a bölcsibe. 🙂
    Örülök, hogy visszatértél közénk. Jó állásvadászatot!

  3. Na jó, végre felszáríthatom a könnyeimet.
    Hallottál már a mélekről? Aggódó szívről?

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.