Ebook Readers – összevetés

Amikor körülnéztem eBook reader kütyük tárgykörben, akkor még korántsem volt ilyen gazdag a kínálat, értelmezhető tartományba szinte csak a Kindle és a Sony PRS-e esett. Mára a helyzet alaposan megváltozott, merítsünk hát.

SONY

A PRS505-ről már írtam korábban, azt most csak érintőlegesen tárgyalnám, a készülék a maga nemében majdnem tökéletes, most már nem is fejlesztgetik, hanem különleges borítójúkat és színűeket gyártanak belőle. Vagyis most már van piros is. Mondjuk ennek a kütyünek a gyűjtése nekem kicsit erős, de ha ajándékoz az ember, akkor lehet izgalmas egy Ian Fleming Limited Edition vagy egy Debbie Macomber Special Edition, pláne, hogy ezekhez jár előre feltöltve pár könyv és/vagy kedvezmény a továbbiakra.

A Sony, aki újragondolta a koncepciót, bár ez inkább csak a kezelés jellegét érintette, az alapok maradtak, tehát a jól bevált e-Ink display, lapozgatás, ilyesmik. A PRS-505-el párhuzamosan árult új modell a PRS-700BC alapvető újítása, hogy a képernyő immár érintésérzékeny felületű, így a menüben sem a készülék gombjait nyomogatva, hanem a kijelzőt bökdösve kóricálhatunk.

Emellett már nem csak „gombbal” lapozhatunk, hanem gesztúrákkal is, ha a kijelzőn úgy csinálunk, mintha igazi könyvet lapoznánk, akkor lapozunk. Emellett kapunk beépített világítást, amely lehetővé teszi, hogy sötétben is olvassunk, anélkül, hogy zavarnánk a körülöttünk levőket. Ez utazáskor nagyon jól jöhet, bár számomra nem esszenciális featúra.

PRS-700BC

Ami viszont az, hogy most már – egy virtuális billentyűzet segítségével, amit egy bökőpálcikával vagy az ujjacskánkkal nyomkodhatunk – kijelölhetünk szövegeket, beírhatunk megjegyzéseket és a tartalomban keresni is tudunk. Újdonság, hogy most már öt betűméret áll rendelkezésünkre, a korábbi hárommal szemben, és a belső memóriát is a duplájára növelték, így akár 300 könyvet is magával vihet az ember bárhova.

Frissítették az eszközt kezelő szoftvert is, bár ezt nyugodtan elhagyhatták volna, az ingyenes Calibre-hez képest elképesztően vacak megoldás. Amúgy minden maradt a régiben, a méret, súly, ugyanolyan hitvány plasztik borítót adnak hozzá, mint az 505-höz, hogy vegye meg az ember a drága bőrtokot pluszpénzért.

Formátumok:

  • DRM Text : BBeB Book (Marlin), ePub
  • Image : JPEG, GIF, PNG, and BMP
  • Unsecured Audio : MP3 and AAC7
  • Unsecured Text : BBeB, ePub, TXT, RTF, Adobe® PDF10, Microsoft® Word

Az értékesítés továbra is USA/Canada kizárólag, tehát magyar vagy új-zélandi hitelkártyával nem fogunk a Sonynál vásárolni könyveket, így természetesen ahhoz a 100 könyvhöz sem juthatunk hozzá, amely ingyenes letöltésére jogot szereztünk a készülék megvásárlásával. (marad az ebay)

PRS-505 : USD299,- PRS-700: USD399,-

AMAZON – KINDLE

A Kindle sikere töretlen, olvasói klubok alakultak köré, az amazon ebook-boltja kiváló eladási adatokkal büszkélkedhet, és persze az amazon, aki magától értetődő módon otthonosan mozog a webvilágban, mindent meg is tesz, hogy támogassa, szervezze és szórakoztassa a Kindle tulajdonosokat. A mindenféle supportok és könyvajánlókon, közösségi fórumokon felül az amazon lehetőséget biztosít bárkinek a írásos önkifejezésre az un. Digital Text Platform nevű találmánya segítségével. A népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy az amazon oldalán a vásároli visszajelzések száma hétezer körül mozog a tulajdonosok pedig lefényképezik magukat a világban mindenhol a kütyüjükkel és a képeket felteszik a direkt nekik létrehozott oldalra.

Maga a készülék rém bután néz ki, de korántsem az, a kijelzőmérete megegyezik a sony-éval (6″) viszont a  vezetéknélküli képességeivel a készülékről is tudunk könyvet vásárolni (ha van USA hitelkártyánk) az amazon ekönyvesboltjában, amely egyből le is töltődik a kütyüre. Ehhez nem wifi kapcsolatra van szükség, hanem a mobiltelefonokhoz hasonló (EVDO), ingyenes hálózatra (Whispernet), így nem kell hotspotokat keresgélnünk vagy netcaféba beülnünk a használatához. Whispernet lefedettségi térképhez katt.

Kindle

Olvashatjuk a vezető napilapok elektronikus kiadványait, az 1000 leglátogatottabb blogot, direkt hozzáférést biztosít a wikipedia.org közösségi enciklopédiához, és emailban el tudjuk küldeni amit akarunk a berendezésre, word doksikat vagy képeket. Ezeket anélkül tudja a masina, hogy szüksége lenne az embernek egy számítógépre, vagy szoftverekre.

A keresésben, megjegyzések írásában és a boltban való válogatáshoz rendelkezésünkre áll egy QWERTY billentyűzet, amely akkor is segít, ha a beépített The New Oxford American Dictionary-ban akarunk keresni a 250ezer szócikk között. Bekapcsolt wireless kapcsolattal körülbelül kétnaponta kell feltöltenünk, ha viszont kikapcsoljuk a kommunikációs részt, akkor egy hetet kibír egy töltéssel. Belső memóriájából kb 180MB a szabadon felhasználható.

ALT-T és kapjuk a pontos időt

A Kindle Store kb. 200ezer könyvéből nem könnyű válogatni, ezért lehetőségünk van arra, hogy az első pár fejezetet letöltsük a kiválasztott műből és beleolvassunk, hogy tetszik-e, bár a New York Times bestsellereit akár 10 dollárokért megvehetjük, előfizethetünk havi másfél dollárért a TIMES-ra, Fortune-ra, havi 9.99-ért a The Boston Globe, vagy a Chicago Tribune kerül a masinánkra, és ha audiobook-ot akarunk vásárolni, akkor válogathatunk az Audible.com kínálatából, de ezt azért már a pécénkre töltsük le és USB-n át a Kindlere, a fájlok mérete miatt. A részletes napilap és magazin kínálatból mindenki lel kedvére valót.

Támogatott formátumok: Kindle, text, Microsoft Word, HTML, GIF, JPEG, Audiobook, MP3

Amazon Kindle : USD 359,-

iREX – iLiad/Reader

Az iRex már elsőre is nagyot gurított, az első masinájuk is nagyobb volt, mint a fent említettek, 8 coll körül indultak és már az első verzióban is lehetett stylussal jegyzetelni meg rajzolni a kijelzőre. Mára már két családot gyártanak az egyik a Digital Reader, a másik az iLiad.

A iRex Digital Reader 1000S (becsületes nevén egyébként DR1000S-XW-GR) egy dokumentum-megjelenítő rendszer, nem elsősorban a könyvolvasásra van kitalálva, bár arra is remek, de a 10 collos kijelzőjén szépen megjeleníthetőek akár az A4-es doksik is, és a papírmentes iroda jegyében az irodai gépünk irodai szoftvercsomagjából „nyomtathatunk” az 1000S-re, így megmenekülnek a fák és az alacsonyabb rangú irodatársak besárgulnak, hogy nekünk milyen klassz kütyüt kell leadnunk, ha kirúgnak.

Támogatott rofmátumok:  Adobe® PDF, TXT, HTML, DRM Text: Mobipocket PRC, Image: JPEG, PNG, GIF, TIFF, BMP

A gyár szerint egy átlagos irodai nyomtató tízezernél is több oldalt nyomtat ki egy év alatt, amelynek háromnegyedét egy héten belül kidobják, és nagyjából a felét még aznap. Ezt gondolták orvosolni a jószággal, ami biztos remek ötlet, de azért erősen marketingszagú. Ha figyelembe vesszük az árát is, akkor meg pláne.

Digital Reader : EUR 599,-

Az iLiad két verziója a 2nd Edition és a Book Edition is roppant látványos megoldások, utóbbi való igaziból elektronikus formátumú könyvek olvasására. A 8 collos, 768×1024-es felbontású kijelző a maga 16 szürkeárnyalatával ugyanaz a technológia, mint a kisebb versenyzőké, csak nagyobb méretben, a memóriája 8GB-ig bővíthető, ami messze több, mint elegendő. Ő is megjelenít nekünk újságokat, RSS-feedeket, írhatuk kézírásos jegyzetet minden tartalomhoz és persze tölthetünk rá könyveket is.

Alapból USB-n kommunikál, de vásárolhatunk hozzá egy Travel Hub nevű szerkentyűt, amellyel ethernet hálózatokhoz is hozzáférhetünk. Támogatott formátumok:  PDF / HTML / TXT / JPG / BMP/ PNG / PRC (Mobipocket)

Book Edition: EUR 499,-

AZ iLiad 2nd Edition a tárgykör Rolls-Royce-a, mindent tud, fütyül-zenél-világít, amit a számítógépünkról ki tudunk nyomtatni azt ezen is megjeleníthetjük, letölthetünk rá bármit a netről, könyveket, weboldalakat, zenét, előfizethetünk kiadványok, magazinok, újságok elektronikus változatára, wireless és vezetékes kapcsolatra is képes, CF vagy MMC kártyával bővíthetjük, de beletolhatjuk a kis USB drive-nkat is, a tartalomhoz kézrással tudunk megjegyzéset csatolni, de fejthetünk keresztrejtvényt rajta és sudokuzhatunk, olvashatunk képregényt, vagy csak rajzolhatunk rá, mint egy rajzlapra.

A rajzolást és a jegyzetelést nem meglepő módon a Wacom szállította a termékhez, a wireless szabványos 802.11B/G, szóval ez mindennek a teteje. Messze több, mint egy szimpla villanyoskönyv olvasó gépezet, ez mondjuk az árán is látszik.

iRex iLiad 2nd Edition: EUR 599,-

BEBOOK

Az általam komolynak gondolt cuccok után jöjjön valami más, természetesen koncepció ugyanaz, E-ink kijelző és rajta megjelenített szöveg. A Bebook  könnyű, vékony, fél giga belső memóriával rendelkezik, SD bővítőkártyát tud emészteni 4 gigáig, a menüt 15 nyelven olvashatjuk, köztük a kínaival és az orosszal, és olvasás közben meg tudjuk változtatni a megjelenített szöveg fontkészletét, ami bizonyos nyelveknél fontos. Sajnos csak usb1.1, de hát ez igazából nem sokat zavar, egy könyv rtf-ben párszáz kb, annak meg mindegy, hogy negyed vagy fél másodperc alatt ér át. Ezt a részt amúgy sem bonyolították agyon, ha csatlakoztatjuk a pécénkez a vackot, akkor szimpla külső drájvként látszik, lehet rá másolni tartalmat meg fontokat és vótszerencsém.

Kicsit úgy tűnik, hogy a kijelző köré összelapátoltak egy masinát, sem a design sem a weboldal nem túl meggyőző, viszont kapunk ingyen könyvet, a listában 7 db magyar nyelvű is szerepel. (Tibornak mondom, hogy tagalog nyelvű műből 51 is van, ha érdekli, álljon itt egy rövid részlet Francisco Balagtas, Florante at Laura című munkájából, átiratban:

Naipagwawalang bahala? Walang
alinlangan. Pinatutunayan ng mga
pangyayari. Nguni’t maaari namang
paniwalaanghindi saatas ngmasamang
hangadna”paalatinangmatatamisnatula”
kundi bagkus pa ngang sa magandang
nais, na lalo pang mapatamis.

Támogatott formátumok: pdf, mobi, prc, epub, lit, txt, fb2, doc, html, rtf, djvu, wol, ppt, mbp, chm, bmp, jpg, png, gif, tif, rar, zip, mp3. (ezen felül „több, mint háromszázezer ingyenes RSS-feed” áll rendelkezésünkre, ami szerintem több, mint édes megfogalmazás. )

bebook: USD 349.99,-

BOOKEEN – Cybook Gen3

A Cybook egy nagyon barátságos darab, igen tisztességesen megoldott ebookreader, ráadásul talán ez a legkönnyebb, akkuval együtt 174 gramm, ami igen biztató, ő is a hatcollos kijelzőt kapta, ami szerintem pont elég, ha az ember olvasni akar, egy 200MHz-es samsung proci ketyeg benne, meg egy kis linux, a fél giga ram pedig 2-300 könyv tárolására is elég lehet, teljesen feleslegesen, bár, ha mondjuk zenét is hallgat az ember, akkor azért nem baj, ha van hova pakolni. SD kártyával bővíthető.

Saját magát „multi format” olvasónak definiálja, ami azét biztató, a speckóban sincs feltüntetve, hogy a DRM-ről mi a véleménye. A nagy platformfüggetlenség persze alapvetően Mobipocketet (PRC) jelent, de ez nem baj, emellett megeszi az őskövület PalmDoc-ot, html, txt, pdf, jpg, gif, png, mp3 és TTF formátumokat is, utóbbi természetesen TrueType fontot jelent, amelyekkel azok a nyelvek is megjeleníthetőek, amelyket nem latin betvekkel írnak.

Van egy szimpla és egy Deluxe verzió belőle, a deluxhoz még kapunk hálózati töltőt, egy 2 GB-os bővítőkártyát és egy fülhallgatót (jack 2.5), egy extra akkut meg egy tokot is. Az interface működéséről itt megnézhettek egy borzasztó igénytelen videót, amit én kereskedelmi termék mellé nem tennék. A koncepció érdekes, hogy egy ilyen töbfunkciós gombbal irányítsuk a cajgot, bár én ebben nem hiszek, a telefonokon se vált be.

Cybook Gen3: USD 350,- / Cybook Gen3 Deluxe: USD 450,-

Szerintem a legjobban kitalált termék a Kindle, hatlmas tartalomkínálat, vezetéknélküli tartalomhozjutás, szótár, napilap és magazin előfizetési lehetőség, és az egész mögött az amazon… Ha usáliában élnék, bizonnyal a kindlét választottam volna. A sony terméke az optimális kompromisszum (nekem), egyrészt mert ez a legolcsóbb a piacon, másrészt mert fémháza van amit én szeretek és viszonylag érzéketlen a formátumokra, pláne a Calibre szofttal, kétféle bővítőkártyát eszik, az új modell, a 700-as viszont a plusz száz dollárért nem nyújt többet. Ilyesmit olvasásra vesz az ember, ráadásul az érintőképernyő jelen esetben felesleges komplikáció.

Az iLiad mindent bele akart és bele is tett a masinájába, két collal nagyobbak a kisebbek is, már az alapkoncepció is ilyen sznob irodai megoldásnak készült, onnan butították vissza olvasóvá, de így is roppant drága játék. A két maradék a bebook és a cybook nekem kicsit gagyinak tűnik, ráadásul a termék webes megjelenése sem csábít vásárlásra, ugynazokat a funkciókat egy komoly márka termékében olcsóbban megkapni jobb boltnak tűnik, mint egy olyat aminek a honlapja a vásárláson kívül arra is buzdít, hogy legyek viszonteladó. Ugyanakkor ezek nem csak az USA piacra készülnek, aminek később még számtalan előnye lehet.

9 hozzászólás “Ebook Readers – összevetés” bejegyzéshez

  1. Nagyon megörültem, amint megláttam a post-ot, hogy majd jól irányt mutat a fejemben – aztán most, hogy végigolvastam, csak nagyobb a káosz 🙂
    Várni kell még szerintem egy kicsit, hogy nagyobb legyen az eBook reader dömping (titokban azért elmesélem, hogy eddig nálam is a PRS-505 a befutó).

  2. PDAn olvasok de a kicsi kijelző miatt csak végszükség esetén.
    Viszont nekem hiányzik egy funkció az összes általad felsoroltból, mégpedig a háttér színének megváltoztatása. Néhány szövegszerkesztőben is megvan ez a megoldás ami a fekete szöveg fehér háttér durva kontrasztját a sokkal szemkímélőbb pl kék háttér fehér esetleg zöld szövegre varázsolja.

  3. Tisztelt Olvasók!

    Cégünk forgalmazza a Hanlin olvasóját Koobe néven. Egy-két hónapja forgalmazzuk ezt a szuper kis kütyüt, de már több száz elégedett ebook rajongó vásárolta meg honlapunkon keresztül. Amennyiben Önöket is érdekelné akkor a http://www.koobe.hu oldalon több információt találnak meg rólunk. Sőt! A terméket élőben ki is próbálhatják a http://www.mekka.hu boltban

    Jó olvasást!

    Barta Gábor
    http://www.koobe.hu

  4. Nekem szemely szerint a kindle nem tetszik. ua a kepernyoje, mint a sony-e, de a gombok miatt nagyobb hazban. Nagy, ormotlan, szogletes es rusnya. Az erossege pedig a halozatos dolgokban van, de valljuk be: egy konyv elolvasashoz nagyon keveset kell hasznalni ezeket. A buszon ulve ritkan jon ra az emberre, hogy „vasaroljunk konyvet”…

  5. Már egy csomót gondolkodtam, hogy kell-e nekem e-olvasó. Mivel most is lassan kezd kifolyni a szemem az LCD monitortól (mégis mennyivel jobb ez a katódsugarasaknál!), ezért megint azt hiszem, hogy igen.
    A Sony Reader-t kipróbáltam, nálam felejtős. Csak néhány formátumot tud, a Sony láthatóan próbálja beszorítani az embert a saját (DRM-es) megoldásába. A Kindle és az iRex eleve kiesik, marad a CyBook és a Hanlin klónok, pl. a BeBook. Most az utóbbi felé hajlok, megint a sok formátum támogatása miatt. Meg azért is, mert élénken fejlesztik a … nyílt forráskódú firmware-eket hozzá. A magyar Koobe is megfordul a fejemben, a hardver ugyanaz. (Innen Angliából a BeBook megrendelése az egyszerább és mivel angol szövegeket olvasok szinte mindig, ezért magyarításra sok szükségem nincs.

  6. Nem győzködésből, de ez a DRM hanta nem túl izgalmas, nekem pl. egy drm könyvem sincs és van kb. 5000 mű a vinyómon, aminek 2/3-a magyar. És nincs formátumgondom se, mert a calibre-val odavissza konvertálok mindenfélét, ami csak kell.

    Miután vásárolni úgyse tudok a szoni könyvesboltjában, ami csak az usából és kanadából működik, nem is izgat a drm-jük. Meg amennyire látom nem is a DRM-be, hanem a saját boltjukba akarnak beszorítani, miközben ki vagyok tiltva, hehe. Mondjuk amúgy is ki lennék, mert a sony saját szoftvere szégyenszemre nincs is mac-re, csak wines verzó van… ciki

    a nyílt forráskódú firmware előnyét nem igazán látom, engem pont nem érdekel, hogy milyen a rendszer a masinán, amig el tudom olvasni vele a könyveket, az meg megy.

    A kindle szintén usa-i, az irex meg rohadt drága.

    Mivel a kijelzők ugyanakkorák (kivéve az irexben) szerintem teljesen mindegy, hogy melyiket veszed, a lényeg a könyv, meg annak a kezelése. Jó szoftver meg van.

    Akármelyik mellett döntesz is, jó szórakozást, szerintem klassz dolog az ebook reader, ha van kedved akkor írjál tesztet a BeBookról, ha jó, kiteszem a neved mellé a blogra szívesen.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.