Azt fedeztük fel egy napon, hogy a konyhaablakunk elé, a fára fészket rakott egy bájos rigólány.
Ez a rigó egyébként a helyi erők szerint úgynevezett „blakbőd” vagyis feketerigó, hát nem tudom, a hímnek sárga a csőre a tojó pedig egész egyszerűen szürkésbarna. No, de ez nem kedvetlenítette el a jószágot, hogy szorgos munkával építkezzen a viszonylag szélvédett fára.
Önmagában a fészekrakás nem volna nagy kunszt, láttunk is már ilyet korábban, de most kikeltek a kis cirpegők és anyjuk jár az ellátóba tápért, azt szépen hazahozza és beletölti a kicsikbe. Nagyon édesek, folyton éhesek és ahogy néztem ez időnként az anyjukat is idegesíti, ilyenkor rájuk ül és kuss van.
Remélem a macsek aki itt szokott átjárni, nem fogja kiszúrni a kicsiket, igazán kár lenne értük, ráaásul a kertünkben rendszeresen legelésznek a rigók, talán most az új generáció is lehetőséghez jut. Sajnos a képek elég vacakok, mert magas ISO-t kell használni és pont nem jó magasságban van a fészek, de gondolom a madárkák nem lesznek felhőtlenül boldogok, ha egy madzaggal fél méterrel lejjebb sikerítem őket. Azért kivehető, hogy a fenti képen rigóanyu szinnyeg, az alsón pedig ott tátog a kis izé, seggén még a tojáshéj.
De jó, a kerti kismadarak azok színes szélesvásznú szórakoztatást biztosítanak egész nap. A kép tanúsága szerint inkább a pöttyösmintás énekesrigóról lehet szó, de ez cseppet sem ront a műsoron.
Szőlőrigó? Énekesrigó? Elvileg tudnom kellene a mellén lévő mintázat alapján, de már régen tanultam :-)) Egyszer halálra rémített egy marék feketerigó fióka, mert kiugráltak a fészekből, én meg aggódtam, hogy biztos azért, mert túl sokat leselkedtem feléjük. Pedig csak így szokás – a földön bújnak el, ott etetik őket tovább a szülők. Akkor kell majd igazán figyelni a macsekokra.