Kirándulás – észak, első nap

Mivel itt a jóidő és most szabadidőnk is van az évvégi szabik miatt, nekivágtunk, hogy megnézzük magunknak az északi sziget északi részét.

day1-map

Első nap a terv eleje annyi volt, hogy elmegyünk Opuába, ami Paihiától pár km-re van, és ott jól találkozunk Csanádékkal, akikkel együtt csavargunk majd. Az út eleje rettenetes dugóval kezdődött, a Silverdale-i leágazásnál volt a dugó vége, ennek egy részét sikerült kikerülni, de azért lépésben haladtunk órákon át. De ezen túlesve remek utunk volt, miután odaértünk, ledobáltuk a cuccainkat a Pine Lodge-ban, ahol már foglaltunk szállást előre.

day1russell

Ezután átkompoztunk Russellbe, ahol megtekintettük a helyes kis települést, amely valaha Új-Zéland első fővárosa volt. Ebből ma már semmi sem látszik, viszont a parti sétányon sorakozó kávézók, éttermek és hotelek bájosak, annyira azok, hogy az óceánjárók is kikötnek itt, hogy az utasok körülnézhessenek picit. Bevásároltunk némi kaját, megebédeltünk és sétáltunk a partmenti allén, ahol pohutukawa fák vetik az árnyékot és a csodaszép piros virágjukkal hintik be az utat. Utána visszakocogtunk a szállásunkra, ahol némi sörborok mellett elbeszélgettünk és figyeltük, ahogy a szúnyogok csipkednek, majd aludni tértünk.

day1russell-nagyfa

A fotók kattintás ellenében elérhetőek.

3 hozzászólás “Kirándulás – észak, első nap” bejegyzéshez

  1. Russellben van a kikötőnél egy piros cseréptetős kocsma, a jetboat kapitánya azt mondta, azé az 1. számú sörfőzői engedély 🙂

  2. Az érdekelne h amikor így elmentek csavarogni, Mrs. Gúúúdmóning mit csinál? Nyilván a dugóba hisztizik, utána ész nélkül szaladgál, de ha elpilled hova kerül? Sörbor közben mit csinál?
    Gyakorlatilag tanácsot kérek, hova tegyük a gyereket egy újabb órára ahol jól is érzi magát és mi se aggódjuk halálra magunkat címmel. 🙂

  3. A kis gudmóning remekül elvan, hisztizik a kocsiban, anyja igyekszik lefoglalni, vagy alszik. van könyve sok, azt olvassa, plüssállatkert, ilyesmi, 2-3 óránként megálló van, ha ébren van és kis játszás útszélen, vagy ahol lehet.

    Meg most társasággal voltunk, az is érdekes, hogy nem csak apuanyu van. Sörbor meg vagy úgy van, hogy a közelben alszik vagy mittomén.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.