Magyar vizipóló a zátonyon!

A magyar férfi ifiválogatott két barátságos mérkőzést játszott a szigetlakók juniorjai ellen. A második meccsen mi is ott voltunk.

Az első meccset hétfőn játszották, akkor a magyarok 13:9 arányban szereztek győzelmet, de sajnos ekkor mi még nem tudtuk, hogy itt vannak a srácok. Viszont kedden megtudtuk, hogy szerdán még egy menet lesz, erre már felkészültünk. A Mairangi Bayben levő Millennium Pool nevű úszópályán már telt ház fogadott bennünket. Ez persze nem kunszt, mert Új-Zélandon nem  valami népszerű a vizilabda, a hely pedig nagyon kicsi, gyakorlatilag a szigetlakó csapat rokonsága meg a magyar szurkolók jöttek el.

csapat

Igy volt szerencsénk sok ismerőssel összefutni, és velük együtt drukkolni a fiataloknak. Sajnos az Új-Zélandi csapat hakáját testközelből kellett meghallgatnunk, amitől a kislányunk eléggé megrémült, nincs hozzászokva, hogy egy kupac deltás tinédzserfiú, úszónadrágban óbégatja, hogy kama te, kama te! Eztán meghallgattuk a himnuszokat és a legények bementek a medencébe.

gol

Miután jól nem értek ehhez a sporthoz, tippem szerint ingadozó teljesítményt nyújtottak a srácok, időnként felpörögtek és akkor szórták a gólokat, időnként leeresztettek, akkor pedig kapták őket. Mindezzel együtt látványos és izgalmas meccs volt, a magyarok 14:10-re verték el a helyi erőket az edzőbá látványos one-man-show előadása közepette.  A kiwik nagyon szép teljesítményt nyújtottak és mindkét esetben csak négygólos különbséggel, kaptak ki a világbajnoktól. A hétfői meccs rövid értékelése fellelhető a szövetség honlapján, a mai összecsapás pedig szintén. Köszönjük srácok, szép volt!

harc

Álljon itt a szövetség honlapjáról egy idézet, igen sokat elárul a kiwikről (érdemes mind a két linkre kattogtatni):

The NZ Junior Mens team again showed some mettle against the Hungarian Juniors – reigning World Junior Mens Champions – going down 10-14 in an exhibition game at the Millennium Pool tonight. The fact that the Junior Men have scored 9 and 10 goals against the world superpower hasnt gone unnoticed and two games with a 4 goal margin shows what benefit the training camp with Hungary has been. Not just the competition but the forging of new friendships and relationships.

csapat2

(a fotók minőségéért én kérek elnézést, egy szokatlan kölcsöngéppel készültek)

“Magyar vizipóló a zátonyon!” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Végre egy sport témakör, Pappa! 🙂
    Valóban dícséretes nem csak az eredmény, de a nyilatkozat is.

  2. amikor rákattintottam, még azt hittem, vízilóról lesz szó, de aztán hamar rájöttem, hogy sport és nem állat rovat… pedig a magyar víziló a zátonyon nagyobb hír lett volna 🙂

  3. Hopp, épp most akartam kérdezni, hogy a repülő hollandi vb-ből láttok-e valamit! 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.