Kiwi ikonok – Louis Vuitton Cup 2009

A vitorlásversenyek általában nem túl látványosak, ezalól elég erős kivétel a Louis Vuitton Pacific Series, amelyet itt rendeztek Aucklandban. Lelövöm a poént, a kiwik nyertek.

lvps_logoA verseny nem véletlenül jött létre, a minden vitorlás megmérettetések királya, az America’s Cup farvizén bújt elő a habokból, mert az AC körül elég komoly jogi viták zajlanak. Az AC amúgy igen fontos a zátony életében, amikor a kiwik megnyerték a kupát, az egész nemzet kicsit nagyobb mellénnyel kezdett magára gondolni. A hajót amellyel elhódtották a trófeát, azóta is megtekintheti bárki aki elsétál a Maritime Museumig, ott áll előtte. (a kupa pedig nem amerikáról, hanem egy america nevű hajóról kapta a nevét)

hajo

Az AC helyett/mellett megszülető verseny, amelyet a neves retikül és bőröndüzem szponzorál, kizárólag a teljesítményről és a vitorlástudásról szól. 4 hajóval szállnak vízre a csapatok, a két helyi modell az NZL-92 és az NZL-84 már ismert a rajongók előtt, előbbivel nyerte a kiwi csapat a tavalyi LV kupát. A másik két hajó amerikai, egy USA87 és egy USA98, amelyek decemberben érkeztek meg és azóta farigcsálják őket, hogy minden csapat egyenlő esélyekkel vehessen részt a küzdelemben. Az amerikai hajók egyébként a tavalyi AC-ra épültek és nagyon jól néznek ki.

nz-vs-pataugas

A 2007-es America’s Cup győztes csapata az Alinghi egy SUI-64 fedélzetén meg tudta verni a kiwiket, de idén ha szorosan felzárkózva is, csak a második helyre voltak jók a LVPS-en. Persze ez a “csak” azért nagyon viszonylagos, ahogy elnéztem a csapatot, nem azért lettek másodikak, mert bénáskodtak, az ETNZ most jobbnak bizonyult náluk. És egyelőre még náluk van az America’s Cup.

nz-vs-pataugas2

A kupát egyébként erős helyi támogatással szervezik meg, részt vesz benne a New Zealand Government, Emirates Team New Zealand, the Royal New Zealand Yacht Squadron, Auckland City and Sky City Entertainment Group. A hajókat a BMW Oracle Racing és a Team New Zealand kölcsönözte a versenyhez. Aki az IACC (International America’s Cup Class) hajókról többet kíván tudni az kattintson. A Team New Zealand hajóit ki is lehet próbálni, ha valakit érdekel az ilyesmi, a hajók, ha nincsenek a vizen, akkor a Loaded Hog nevű kocsma előtt parkolnak.

Maga a verseny a Waitemata Harbourban zajlik, a part és a Rangitoto között, az időjárástól függően négy különböző útvonallal. Idén tíz csapat mérte össze esőtűrő képességét:

New Zealand Team New Zealand Royal New Zealand Yacht Squadron Dean Barker
United States BMW Oracle Racing Golden Gate Yacht Club Russell Coutts
France K-Challenge Cercle de la Voile de Paris Sébastien Col
South Africa Team Shosholoza Royal Cape Yacht Club Paolo Cian
Italy Luna Rossa Yacht Club Italiano Peter Holmberg
United Kingdom Team Origin Royal Thames Yacht Club Ben Ainslie
China China Team Qingdao International Yacht Club Ian Williams
Italy Damiani Italia Circolo Canottieri Aniene and Club Canottieri Roggero di Lauria Vasco Vascotto
Greece Greek Challenge Nautical Club of Kalamata Sotiris Buseas
Switzerland Alinghi Société Nautique de Genève Brad Butterworth Current holder of the America’s Cup