A közelünkbe kiwik költöznek, nem is akármilyenek, pöttyösek. Végül megmenekülnek és győz a jó. Remélem.
Erről nyilván Pukekónak kéne írnia, de ha ő nem, akkor majd én. Ezt a kiwifajtát 1847-ben írták le először, egy John Gould nevű alak, aki szerzett egy példányt, majd megfigyelte a vadon élő többiek szokásait. Sajnálatos módon a fehér ember elszaporodása rövidesen a kihalás szélére sodorta szegény jószágot, egyrészt mert finom húsa van, másrészt a telepesekkel együtt érkező kutyákmacskák és menyétek is lelkesen vadásztak rá.
Ez a legkisebb testű kiwi (Apteryx owenii, vagy kiwi pukupuku), szőrszerű tollazatát szürke foltok ékítik, a testtömege másfél-két kiló körül van, a tojó általában nagyobb a hímnél. Méretben valahol egy tyúk nagysága körül lehet, 35-45 centinél nem szokott hosszabbra megnőni. A kiwik párban járnak, egy életre választanak társat maguknak. Tojását földbe vájt üregbe rejti, és a hím költi ki, 63-76 nap alatt. Ezután még 2-3 hétig a fészekben marad a kis pulya, és 4 hétig etetik a szülei, utána már eszi amit talál magának. Ennek a madárnak a legmagasabb a tojásméret-testtömeg aránya a bolygón, a tojás akár a tojó testtömegének 26%-a is lehet. Másik érdekesség, hogy bár nagyon hosszú a csőre, de az orrlukai a csőr végén vannak, úgyhogy a legrövidebb csőrű madarak közé tartozik, mert a csőr hosszát a csőr hegyétől az orrlukakig mérik.
Mivel a kis kiwik populációját a nyolcvanas évekre gyakorlatilag lenullázták a ragadozók, ma örülbelül ezerötszáz példány éldegél belőle, szinte mind a környező kis szigeteken vagy olyan menedékekben, mint Tiritiri Matangi és Tawharanui. A röpképtelen kismadárnak mégis van jövője, nem fog a Moa sorsára jutni. A populáció évente kb. 7%-al nő.
A DOC emberei ugyanis nem kevés munkával, sok önkéntes segítővel, valamint a Motuihe Alapítvánnyal közösen, 2003 óta dolgoznak, hogy a közeli Motuihe szigetet visszaformálják az ember megjelenése előtti állapotába, otthont teremtve az őshonos élővilágnak. Évente ötvenezer őshonos növényt telepítettek, miközben kitakarították az összes nem őshonos vagy ragadozó jószágot. A növények mellett visszatelepítettek őshonos gyíkokat és madarakat, például Tiekét (Philesturnus carunculatus, nyergesmadár), Kākārikit (Cyanoramphus novaezelandiae, kecskepapagáj) és nyolc pár tuturiwhatu (charadrius obscurus, újzélandi lile) is új otthonra lelt.
Motuihe szigete a Hauraki öbölben fekszik, nagyjából harminc perc hajókázásra Auckland belvárosától. Évi többezer látogató utazik oda, hogy sétáljon egy nagyot, élvezze a homokos strandot, ám sokan csak azért, hogy segítsék a szigettel törődő alapítvány munkáját, és sokszor jönnek iskolások (általánostól egyetemig) tanulni valamit az élővilágról vagy a tengerről.
Akinek van kedve az csatlakozhat az önkéntesekhez, segítheti a sziget eredeti állapotának visszaállítását és a helyi élővilág mindennapjait. Aki csak látogatni megy, annak is kínál a sziget mindenféle jót, ha betartja a biztonsági szabályokat, így még akár kempingezni is lehet, de lesznek rendszeres kiwileső programok, amelyeken alkonyatkor megfigyelhető a kis pöttyös, ha előjön. (tüzet rakni tilos, gázos barbi mehet, semmilyen állatot behozni nem lehet, ajánlatos a lábbeliket és a kempingfelszerelést megtisztítani, hogy nehogy a szigetre kerüljön ragadozó, rágcsáló vagy hangya, a szigeten pedig ügyeljünk a költőhelyek jelzéseire, ne zavarjuk a madárkákat az üzemszerű működésben)
A latin és magyar madárneveket Pukeko ajándékozta a posztnak, köszönöm.
Engem az lep meg, hogy a kecskepapagáj (régi kedvencem) veszélyeztetett fajnak számít. Nagyon más világ, tudom, de itthon elég gyakran látni állatkereskedésekben (nagyon rendes kismadár), és nem is nehéz tenyészteni.
nem biztos, hogy az ugyanaz az állat. itt a lényeg az őshonos dögök populációinak fejlesztése és megóvása, gondolom.
nem értek én az ilyesmihez, de nem lehet, hogy más egy tenyésztett jószág, mint aminek az erdőben csuda dolga volt, csak most megeszi a cickánypatkány?
meg az is lehet, hogy csak a pakeha lelkiismeret meg a jólét teszi 🙂
A fajta ugyanaz.
Nem is arra akartam kilyukadni, hogy a sok generáció óta tenyésztgetett kecskepapagájokat kéne Európából visszaszállítani. Ezek a „szobamadarak” valószínűleg már képtelenek lennének szabadon megélni, ráadásul a génállományuk sem lehet túlságosan széles spektrumú, ugyanis a tenyésztésben rámennek különféle tulajdonságokra, a többit pedig kiveszik.
Inkább arra, hogy ha itt könnyen tenyészthető, akkor ott vadon befogott példányok tenyésztésével (itt rendes, nagy röpdékre gondolok ahol védett helyen vannak, de a természetest megközelítő körülmények és biztos tápanyagforrás mellett tudnak szaporodni), majd szabadon engedésével fel lehetne turbózni a populációt.
Én sem vagyok egy ornitológus, de ilyesmiről hallottam már. Majd jön Pukekó és megmondja a tutit.
Megérkezett Pukke, mondja is a tutit: pont a napokban közöltek le egy jelentést a veszélyeztetett őshonos madárfajokról, miszerint a lista ugyan módosult az elmúlt időben, de csak a kínkeserves munkával létrehozott rezervátumok (legyen az megtisztított, felújított sziget, vagy erősen és folyamatosan rágcsálóírtott erdőség) területén emelkedik a veszélyeztetett fajok populációja, ami egyelőre csak néhány esetben ellensúlyozza a természetes élőhelyek csökkenése, átalakulása okozta folyamatos csökkenést.
Több madárfaj esetén csak aktív kutatási program keretén belül tudnak elégséges létszámemelkedést elérni, míg másikak pusztán az élőhelyük karbantartásától újra jól kezdik érezni magukat.
A kakariki esetén például nem csak a fészekrabló rágcsálók, de a zsugorodó élettérbe beköltöztetett kompetitív madárfajok (rozella, mejnó, stb.) is hozzájárulnak a hanyatláshoz, amit ugyan lehet valamelyest pótolni a fogságban szaporított példányokkal, de az leginkább olyan, mint lukas vödörbe vizet önteni: nem az a megoldás kulcsa.
A probléma sokszintű és sokrétű, de szerencsére akad elég sok elhivatott ember, hogy a legtöbb esetben sikerüljön átbillenteni a mérleg nyelvét az őshonos fajok javára. Ám nagyléptékben még mindig nem megnyugtató a helyzet, pedig az őshonos élővilág tényleg hihetetlenül egyedülálló errefele, rossz nézni, ahogy szorul vissza.
Ehun még egy viszonylag friss hír, ez pont a kakariki esetét taglalja.
Egyben örülök is, hogy örömteli madaras hírekről olvashatok az új-zélandi magyar online sajtó lapjain. 🙂
Ezek jó hírek, a kecskepapagáj régi barátom, örülök, hogy próbálnak gondoskodni róla. 🙂