Kitkat dark

Családunk történetében a csokoládé tradicionálisan szerepel, és erről nem kívánok bővebben nyilatkozni, maradjunk a fogyasztói oldalnál.

A régi kitkatot is szerettük, mert kivűl piros volt, belül pedig barna, mintegy ellenpontjaként a kreol embereknek, emelett kartonszám hozzájutottunk, és különben is, a csokival leöntött ostyában könnyű megbízni. Ámde most szembejött egy újdonság, ami a lehető legjobb irányba változott, az ostya maradt ami, ellenben a csoki megsötétült.

kitkatdark2

Mi nagyon szeretjük az igazi kakaóból készült csokikat és a fekete csokikat sőtpláne. Még mindig nem hevertük ki, hogy a nestlé kivonta a saját neve alatt futó fekete táblást, amelyben kakaóbab-darabok voltak. Itt a zátonyon nem teljesen reménytelen a helyzetünk, sőt.

cocoanibblock

Na, összefoglalva, az új kitkat egészen finom lett, szerintem megéri rápróbálni, közös örömet okozva ezzel dietetikusunknak és fogorvosunknak. Mi ugyebár addig örülünk, amíg fentiek szomorkodnak.

“Kitkat dark” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. A minap pont azt ecsetelgettem (talán immának?), hogy ha a kitkat-ből lenne étcsokis változat, már nem is lenne Balaton szelet ingerenciám. És lőn! Juhéjj. (Kedves Nestlé gyár, az e heti 5 nyerő szám esetleg?) :))

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.