A világ legélhetőbb városai

Idén is összemérte a világ nagyvárosait a Mercer nevű cég, a rangsor több változó alapján alakult ki, amelyek összességében a város élhetőségére, a városi életminőségre fókuszálnak.

New York, London és Párizs elbújhat Auckland mellett, ahogy kiderült a Mercer,  idei felméréséből. 215 város közül az Új-Zélandiak az elsők közé kerültek, a politikai, szociális, gazdasági és környezeti faktorokon alpuló sorrendben.

Auckland a tavalyi eredményhez képest egy helyet lépett felfelé, csatlakozva Vancouverhez a negyedik helyen, Wellington pedig maradt tizenkettedik.

Bécs került az első helyre, maga mögé utasítva Zürichet és Genfet, akiknek be kell érniük a második és harmadik helyekkel. Párizs , Tokyo, London és New York sorrendben a 33, 35, 38 és 49 helyeket szerezték meg a listán, az utolsó pedig a háború sújtotta Bagdad lett.

Van ugyan egy cikk a heraldban, de egyszerűbb, ha átnézzük az eredeti felmérést magát. Nekem egy kicsit sokkoló, hogy az első tíz városból hétben németül beszélnek, azért ez eléggé sokatmondó. Az pedig, hogy Bécs a király… mondjuk sose volt rossz a hely.

Az is érdekes, hogy észak-, és délamerikából az első öt város kanadai, infrastruktúrából pedig szingapúr áll a legjobban, szorosan mögötte München, Koppenhága, és két japán város. Keleteurópa jövöget felfelé, Pozsony a 88. helyre került, Zágráb a 103, Budapestről viszont nem esik szó, pedig Bagdadnál azért sokkal jobb hely.

És most jöjjön a rangsor:

10 Best Cities:

1. Vienna (Austria)
2. Zurich (Switzerland)
3. Geneva (Switzerland)
4. Auckland (New Zealand) and Vancouver (Canada)
6. Dusseldorf (Germany)
7. Munich (Germany
8. Frankfurt (Germany)
9. Bern (Switzerland)
10. Sydney (Australia)

10 Worst Cities:

1. Baghdad (Iraq)
2. Bangui (Central African Republic)
3. Ndjamena (Chad)
4. Brazzaville (Congo)
5. Khartoum (Sudan)
6. Sanaa (Yemen Arab Republic)
7. Pointe Noire (Congo)
8. Nouakchott (Mauritania)
9. Kinshasa (Democratic Republic of the Congo)
10. Port au Prince (Haiti)

7 Responses to “A világ legélhetőbb városai”


Leave a Reply