További útlevélügyek

Magyarnak lenni, végeérhetetlen mulatság, külföldön éléssel a felhasználói élmény fokozható. Mint már említettem, az útlevél procedúra megváltozik, ám ez nem az egyetlen mókás rész, van ám más is. Ez most személyes.

Hungarian_passport

A kaland lényege, hogy rövidlábú gyermekünk útlevele le fog járni novemberben, mi pedig nem szeretnénk megvárni amíg lejár, hanem szeretnénk neki újat. Ennek a menete nem túl bonyolult, kiskorúnk esetében nagyjából a következőképpen néz ki:

  • ki kell tölteni egy „Útiokmány-Igénylőlap” nevű nyomtatványt
  • ezt a konzul előtt kell aláírni a két szülőnek, a konzul pedig pecsétjével hitelesíti, hogy tényleg mi vagyunk azok
  • szükséges egy adatlap, amely az elérhetőségeinket tartalmazza, hogy Canberra majd tudjon értesíteni bennünket
  • szükség van a gyermekről 2 db igazolványképre
  • a megfelelő összegről kiállított csekkre (ausztrál dollárban)

Fentieket az ember elküldi a nagykövetségre Canberrába, akik továbbítják a cuccot Magyarországra, ott elkészül az útlevél, amelyet visszaküldenek Canberrába, a nagykövetség értesít bennünket, hogy megérkezett a friss, ropogós útlevél, úgyhogy mi elküldjük a régi útlevelet Canberrába, ahol érvénytelenítik, majd ideküldik nekünk a régit is meg az újat is. Easy-beasy.

Eddig nem bonyolult, attól az apró ténytől pedig most tekintsünk el, hogy Canberra egy teljesen másik országban van, nagyjából 2300km-re attól az országtól, ahol mi lakunk.

Az imént beszéltem a canberrai magyar nagykövetséggel, ahol nagyon készségesen tájékoztatott a hölgy, hogy a fenti listára célszerű a következőket is felvenni:

  • fénymásolat a gyermek jelenlegi útlevelének adatlapjáról
  • fénymásolat a szülők útleveleinek adatlapjairól
  • gyermek születési anyakönyvi kivonata
  • opcionálisan/biztonságkedvéért a szülők házassági anyakönyvi kivonata (ha van)

Sebaj, mondhatnánk, végül is ez egy útlevél, nem könyvtári kölcsönzőjegy, nyilván nem mindegy, hogy az igénylő tényleg az-e, aki. Ugyanakkor nehéz elmenni amellett szó nélkül, hogy a felsorolt okmányokat kivétel nélkül a magyar állam állította ki a nála már meglevő adatok alapján. Ideértve a gyermek már meglévő, érvényes útlevelét, amely alapján simán tudna az állam csinálni egy újat, amihez pusztán némi készpénz és  kettő db igazolványkép szükséges. (kapják még: irattár…)

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha az okmányok nyilvántartása mögötti adatbázisok össze lennének fésülve, akkor fentiekre nem lenne szükség, hiszen három gombnyomással és két kattintással kiderülne, hogy a gyereknek már van érvényes okmánya, ki is ő, kik a szülei, jogosult-e új útlevelet kapni, stb. Vajon az elmúlt 20 évben ez miért nem valósult meg?

A móka itt még nem ért véget, bejön a képbe az időtényező is. Innen Canberrába mondjuk egy (1) nap alatt ér majd a feladott kupac papír. A nagykövetségnek ezután meg kell várnia, amíg lesz alkalmas futár, ez nagy valószínűséggel augusztus első-második hetében lesz (nézz csak a naptárra, milyen nap van ma?). Majd miután a futár elvitte a pakkot, lezajlik Budapesten a gyártási procedúra a maga idejével (gyanítom, hogy ez pár nap csupán) majd a kész okmánynak várnia kell, amíg lesz futár a déli félteke felé. Általában negyedévente van… De ha jön delegáció, vagy küldöttség, amely alkalmas ilyen küldemények szállítására ÉS el is jut Canberrába (amely Ausztrália fővárosa, csak mondom) akkor előbb is ideérhet. Sajnos a küldöttségek java Ausztrália más városaiba inkább szokott menni (Brisbane, Sydney) úgyhogy erre amúgy sem számíthatunk. Gyakorlatilag senki sem tudja megmondani, hogy mikor lesz a kezünkben a gyermeteg új útlevele. (zárójeles, hogy a sydney-i konzulátust az állam bezárja a közeljövőben, ami az Ausztrál illetőségű versenyzőknek nehezíti az életét)

Mivel a gyerek még kicsi ahhoz, hogy tanulóvízuma lehessen, a munkavállalási engedély pedig értelemszerűen kiesik, ezért ő turistavízummal tartózkodik az országban, legálisan. Ennek hosszát két dolog befolyásolja, a mi munkavállalási engedélyünk és az ő útlevelének lejárata. Most futunk egy kört a bevándorlási hivatallal, hogy mi ilyenkor a teendő, ha nincs új útlevél amelybe a turistavízuma beragasztható lenne. Erre megoldás lehet, a helyi tiszteletbeli konzul (szükség esetén a canberrai nagykövetség) pecsétjével ellátott igazolás, hogy kértünk mi másik útlevelet, nem változott semmi, csak nem ért még ide az okmány.

Az egész buli az útlevélhelyzet legkönnyebb folyamata, hiszen a gyereknek még nem kell ujjlenyomatot is tartalmazó útlevél (egyébként valaki magyarázza el, hogy miért nem?). Ha a gyerek már felnőtt lenne, akkor az egész macera másképpen zajlana, mivel a nagykövetség nincs felszerelve ujjlenyomatf elvételező masinával, tehát csak egy éves ideiglenes útlevelet kaphatnánk. Ráadásul, a hivatalos közlemény szerint idén már nem is lesz ilyen berendezés a követségen, (igen, jól látod, június van, hatodik hónap!) talán jövőre.

Egész egyszerűen nem értem, hogy az állam miért hozza ilyen helyzetbe, a konzulokat, az amúgy végtelenül kedves és segítőkész embereket a követségeken, miért kell korlátozni a külképviseletek mozgásterét, és végül miért kell a mienknél akár lényegesen rosszabb helyzetbe hozni a külföldön élő magyar állampolgárokat?

Az útlevélügyek változása egyébként csak egy dolog (az Schengen miatt kell, bár szerintem nehezen hihető, hogy ez olyan hirtelen deült ki, hogy nem volt mód a külképviseletek felszerelésére sem) a közeljövőben változni fog az erkölcsi bizonyítványok igénylésének módja is, amely szinte minden külhonban élő munkavállalót érint. Magától értetődő módon erről sem lelni semmiféle érdemi információt egyelőre, ha lesz, megírom.

Nüansznyi apróság, ám jellemző: az útiokmány igénylő nyomtatvány az annyira friss, hogy eggyel kevesebb rubrikája van az útlevélszámnak, mint amennyi az útlevélben szerepel. Nyilván 2006 óta nem volt idő megváltoztatni ezt sem.

Szeretném megköszönni Osvát Krisztinának (követség, Canberra) és Szabó Miklósnak (hon. konzul, Auckland), hogy a fentiek ellenére is szívvel végzik a munkájukat.

20 hozzászólás “További útlevélügyek” bejegyzéshez

  1. Nem kell különösképpen aggódni. Mi végigcsináltuk ugyanezt Krisztivel: természetesen nem érkezett meg az új útlevél mielőtt lejárt volna a régi (de előbb még a work-permit), de értesítettük az Immigration-t, akik ezt vannak kedvesek elnézni és tudomásul venni.
    Peter Beiner azt mondta, hogy Kriszti legally illegal 🙂

  2. legally illegal 🙂

    komoyan nem aggódom, nem is az aggodalom miatt irtam. Az itteni hatósággal tudom, hogy el fogunk boldogulni. Az egész…

  3. hát igen. amikor én igényeltem ausztrálországi vizumot, a kedves MAGYAR vizumos hölgyek voltak szivesek belekötni mindenbe, amit egyébként az Ausztrál törvények teljesen lesz@artak volna. Januárban, mikor hosszabbitanom kell (ezt már itt), fel kell mutatnom egy csinos összeget a bankszámlámon, aztán jóidő.
    Bürokráciából csillagos ötöst érdemlünk, de ezt eddig is tudtuk.

  4. Miért, miért, miért? 🙂

    Eccerű a válasz: Abszurdisztán.
    El sem tudod képzelni, mi folyik itt a közigazgatásban, ez egy borzalom.

    Két dologból áll az aktatologatók feletti rétegek élete: Mutyiból és sikkasztásból.

    „Magyarország, én most leiszom magam…”

  5. Hihetetlen… és valahol gyomorforgató.

    („rubrika” – ezzel a szóval ijesztegetni lehet.)

  6. rövidlábú hogyhogy nem kivi állampolgár?
    ezenkívül érdekelne, hogy így ez az egész cakkundpakk mennyibe fog fájni nektek, utazással, postával stb együtt.

  7. Füles, miért lenne kiwi állampolgár? Magyarországon született, magyar szülők gyermeke szegénykém, úgyhogy magyar állampolgár ő. Egyébként, ha itt dugta volna ki a napra a rövid kis lábait, akkor sem lenne kiwi állampolgár, ha a szülei nem kiwi állampolgárok és/vagy legalább az egyik szülője nem rendelkezik állandó tartózkodási engedéllyel.

    utazni nem kell az útlevél miatt, úgyhogy esetünkben 57 ausztrál dollárba fog kerülni a kaland.

  8. Ebben az az igazi mókakacagás, hogy amikor én csináltattam magamnak itthon új útlevelet, azt nekem nemes egyszerűséggel feladták a póstán. Igen, azon a magyar póstán, ahol abban a pillanatban lopják el az amazonos csomagodat, hogy elkezd dévédére vagy cédére emlékeztetni a külleme.
    Az _alkalmas_ futárt elég lenne arra kibérelni, hogy kivigye az országból. Azt a szomszéd ország első postahivatalában adja fel. Szerintem még a biztosítás is felesleges lenne. Ehh…

  9. Szia Pappito,

    Mi is hasonló helyzetben leszünk Zalánnal, úgyhogy kösz az infot!!! Habár ha sikerül jövő nyáron ismét hazajutni, akkor megcsináltatom neki otthon…

    Amúgy a kérdésedre, hogy a gyerekektől miért nem vesznek ujjlenyomatot egyszerű a válasz, habár felnőttkorban az ujjlenyomat nagyon stabil, a gyerekek keze folyamatosan változik és a növekedéssel bizony az ujjlenyomat is. Legalábbis az, amit viszonylag primitiv módszerekkel lehet ellenőrizni. Az alapvonások stabilak, de ahhoz fejlettebb technika kéne, gondolom nincs…

    Szép napot mindenkinek!!!

  10. nem is az a baj, hogy nem vesznek, hanem az, hogy az ujjlenyomatra hivatkoznak, hogy drágább lesz az okmány és legnagyobb drágulást pont a gyerekokmányok szenvedik el, miközben azokban nincs is ujjlenyomat 🙂

    mindenesetre – ha az elméletet nézzük – a három évig érvényes okmányba akár nyugodtan beletehetnék az ujjlenyomatot is a gyerekeknek, mégicsak relevánsabb lenne, mint a fotó, azátn az új okmányhoz vennének újra. Mivel csak rá kell nyomni a kezed egy üveglapra, nem olyan rém bonya a folyamat.

    Egyebekben fogalmam sincs mi a helyzet, nincs semmi hirünk az útlevélkérelmünkről azóta se

  11. Sziasztok. Nekem az lenne a kerdesem, hogy magyarba most mennyi idö amig megcsinalnak egy utlevelet ugy ha meg a regi nincs lejarva? Csak mert ugy olvastam a sima 10 evre 10 ezerert egy honap a soron kivuli 20 ezer de az 5 nap alatt megvan. Tudtok erröl valamit? Nekem is magyarba kell utaznom majd oktober környeken csak azert kerdezem.

  12. Most történt egy ismerősömmel, csütörtök reggel adták be az igénylést, kifizették a sürgősségit díjat, elmondták, hogy miért olyan nagyon fontos nekik, és pénteken délben kezükbe nyomták az útlevelet. Vannak még csodák(?).

  13. Es az igenylest a magyarorszagi lakcimem körzetenel kell beadni vagy be kell menni budapestre a BM hivatalba?

  14. user külföldön vagy ? ha igen, kérdezd meg a helyi képviseleten, ha nem, akkor bármelyik okmányiroda

  15. Szia Pappito!
    Lejar az utlevelem, most akarom intezni Ausztralian keresztul. Meg tudnad mondani hol keszitettetek az utlevel kepet a gyerkocnek? Amit aztan el is fogadtak Magyarorszagon.

  16. hiszed-e vagy sem, egy fényképésznél. bementünk és készített 4 igazolványképet. Mondtuk előre, hogy útlevélbe lesz és olyat csinált. (legalábbis ezt mondta, szerintem sima igazolványkép, semmi trükk)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.