Kashin elment

Az aucklandi állatkert régi motorosa volt Kashin, az ázsiai elefánt. Az elmúlt hónapokban egyre betegebb lett szegény, már fájdalomcsillapítókon élt, amikor az állatorvosok és az állatkert szakemberei úgy döntöttek, hogy elaltatják.

kashim3

Kashin negyvenegy éves nőstény volt, amilyen jó körülmények között élt, még 30-40 éve lehetett volna hátra,  az elefántok fogságban elélhetnek akár nyolcvan évig is.

  • Kashin 1968-ban született (novemberben ünnepelte volna a szülinapját)
  • négyéves korában, egy Jumbo-n érkezett az Auckland Zoo-ba, 1972-ben
  • Nevét az ASB bank névversenyén szerezte („cash-in”) a képét a bank marketingcélokra használta
  • testsúlya kb. 3,4 tonna volt
  • Kashin kedves, emberszerető jószág volt.Imádta a nyüzsgést, szerette, ha sok ember bámulja (ő meg őket) és ha izgatott volt, akkor nagyokat trombitált, szerette a hangját hallatni
  • Kashin imádott enni, szinte bármit megtett volna kajáért. imádott játszani, pancsolni
  • nem volt egy sportbolond, a pancsoláson kívül csak sétálgatni szeretett, azt nem, ha a gondozói tornáztatták
  • sajnálatos módon elég súlyos artritisze volt és egy, a téli, párás időszakban gyorsan romló bőrbetegség is kínozta

kashin2

Most vasárnap az állatkert Kashin emléknapot tart. Reggel fél tíztől délután ötig az állatkert mindenkit vár, aki el szeretne búcsúzni az állattól, amely generációkat látott felnőni. Az állat végső nyughelye csak és kizárólag ezen a napon lesz látogatható, ez nem messze az elefántok házától található.  Az ASB fogja finanszírozni az egész nyitvatartást, úgyhogy a belépés ingyenes lesz. Számos egyéb program is lesz, úgyhogy mindenki talál magának szórakozási lehetőséget, a programok egy része a szomszédos Western Springsbe is átnyúlik.

kashin

Egy hozzászólás “Kashin elment” bejegyzéshez

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.