Maritime New Zeland – a hajózás alapjai

Itt amolyan szolgáltató állam-féleség működik, úgyhogy az információt és a tájékoztatást nem sajnálják a lakosságtól. A tenger mindennapos társ errefelé és különösebb előképzettség nélkül bele lehet menni vagy rá, viszont fogalom nélkül a vizen csámborogni nem okos. Zsolttól kaptam egy tippet, én kipróbáltam, működik. A Maritime New Zealand segít mindenben – nem csoda, Új-Zéland a világelső az egy főre eső vizijárművek számában.

maritimenz-logo

A tenger itt mindenféle szempontból fontos és hát ez az ország nem a minden engedélyhez kötéséről híres, a drága lakosság meglehetősen nagy szabadságot élvez, az élet sok területén. A tengerrel kapcsolatos mindenféle ügyeket – a halakat leszámítva – a Maritime New Zealand nevű formáció intézgeti, érdemes egy pillantást vetni a honlapjukra, és megnézés közben mondogatni, hogy ez egy állami intézmény, ez egy állami intézmény…

Maga az oldal gyakorlatilag egy tömény infóforrás, ahol a kereskedelmi hajózók és a hobbisták is megtalálhatják a számukra fontos dolgokat, a speciális engedélyektől (azért teherszállító hajót nem vezethet akárki, csak úgy) a rádiócsatornák és rádióforgalmazás alapjain át az eltűntek felkutatásáig, mindenféléről ami a vizenlevést érintheti.

maritimenz-coastguard-logo

A rekreációs, (ejtsd: peca) hajózásnak külön oldalt szenteltek, itt minden információ össze van hordva, amire csak kíváncsiak lehetünk. Ha véletlenül vásároltunk volna egy hajót és mindenképen ki szeretnénk haladni a tengerre, akkor nem árt, ha tudjuk, hogy baj esetén hogyan növelhetjük túlélési esélyeinket hideg vízben, milyen lesz az időjárás arrafelé, amerre csámborogni akarunk, mik az elsőbbségadás szabályai vagy a sebességkorlátozások, hogyan óvhatjuk a vizi környezetünket, navigálási alapokat és még ezer más, fontos tudnivalókat. Ha engedély és jogosítvány nem is kell ahhoz, hogy hajókázzunk, azért jobb kicsit tanulni előtte, sőt aki komolyan gondolja az direkt ilyen, a parti őrség által szervezett tanfolyamokon is részt vehet és persze vannak bizonyos szabályok, amelyek be nem tartásáért komoly bünti jár, attól, mert bárki hajózhat, ez még nem játék.

Hab a tortán, hogy nem csak a weben elérhetőek ezek az okosságok, hanem akár házhoz is küldik őket, esetünkben egy információs csomagot, amiből az alap dolgok megérthetőek, fel tudunk készülni belőle a kihajózásra. Ehhez semmi mást nem kell tennünk, csak küldeni egy emailt nekik, amelynek subjectjébe belírjuk, hogy „free safe boating pack” a szövegben pedig megmondjuk, hogy hogy hívnak bennünket és hol lakunk, a hivatal pedig a következő munkanapon postázza nekünk a borítékunkat a sok izgalmas mihíjjákkal. Zsoltnak köszönjük a tippet!

maritimenz-pakk

A pakk tartalmaz egy ismeretterjesztő, két óra pengehosszúságú DVD-t, amelyen soksok hasznos infót kapunk az előkészületektől a vízen közlekedésig, tanácsokat, hogy hogyan tudjuk csökkenteni a balesetek esélyét, milyen mentőmellényt válasszunk, merről kerüljük ki a színes bójákat, és egyáltalán milyen jelzés mit jelent, és ami a legfőbb, mi az ami nélkül soha ne induljunk el.

Emellett kapunk egy Safe Boating című füzetkét, amely a viziközlekedés alapjait tartalmazza, magyarázatokkal, és nem csak a fényjelzéseket, biztonsági felszereléseket, horgonyzást, de egészen addig, hogy részletes ábrákkal szemlélteti a motoroshajók mozgását kanyarodáskor. Emellett rádióforgalmazási szabályok, időjárási adatok forrásai, hogyan bánjunk a hullámokkal, milyen zászlót kell kitennünk, ha a hajónkból búvárok merülnek, mire kell figyelni, ha kajakozunk a tengeren, mire, ha kisgyereket viszünk magunkkal, szóval elég részletes alapokat ad.

maritimenz-watersafety

Kapunk még egy magazinféleséget, (lookout) amely a Maritime NZ, a Coastguard és a Water Safety NZ együttműködésében készül, benne színes történetek tengeren eltűnt, vagy napokig sodródó emberekről, összeütköző hajókról, és egyáltalán mindenféle rémségről, amivel a nagy kék vizen találkozhatunk, jól ellensúlyozza az előző füzetet. Igen informatív, és van benne egy cikk a mentőmellényekről, sőt még vásárlási kisokost is tartalmaz, hogy ne csak ácsorogjunk és szín alapján válasszunk, ha arra kerül a sor.

Ezután már csak egy kis nejlonzacsi marad, ebben hasznos, a fedélzeten elhelyezendő matricák vannak, mindenféle okossággal, hogy kéznél és szem előtt legyenek, ha az ember hajókázik, ráadásul a kis nejlon vízmentesen lezárható, elvihetjük benne a mobilunkat, tartalék kommunikációs lehetőségként.

Nyilván ez a csomag nem pótolja a tanfolyamot, sőt inkább csak megalapozza azt, és a hangsúly is leginkább a bizonságon van (külön bekezdés tárgyalja, hogy hogyan ne vágjuk könyökkel pofán utastársainkat, amikor berántjuk a Vetyerokot* induláskor), tehát csak a leghülyébbek borulnak fel és fulladnak meg tíz méterre a parton napozóktól és talán még ők is megnézik az időjárást indulás előtt. Arról nem is beszélve, hogy ez az ingyenes kis felkészítőcsomag sokkal-sokkal olcsóbb, mint akár egy search and rescue művelet, és ha nincs is vizijártassági, az ismeretek mégis elérhetőek mindenki számára. Természetesen minden megvan a weben is, nem csak papíron és dvd-n, szóval a fontos dolgokat nem titkolják el az emberek elől.

maritimenz-Rescue

Nekem nagyon tetszik, hogy nem egyből megtiltanak mindent, hanem feltételezik, hogy van annyi eszed, hogy nem megdögleni mész ki a vízre, és ha egy nagyon kis fáradtságot áldozol a dologra, akkor rajtuk nem múlik, hogy hozzájuss az infóhoz. Természetesen jogodban áll kockáztatni az életed, de utána nem mondhatod, hogy ők nem szóltak, sőt meg is mentenek, de utána megnézheted magad – vagyis leszel kedves felelősséget viselni magadért és az utasaidért – jogilag ugyanis mindenért a hajó vezetője felel.

matitmenz-stayontop

*= Vetyerok (szelecske, or.) közkedvelt, rendszeres törődést igénylő, szovjet gyártmányú csónakmotor volt

4 hozzászólás “Maritime New Zeland – a hajózás alapjai” bejegyzéshez

  1. A fenébe, már olyan öreg vagyok, hogy fennakadok azon, hogy egyesek számára meg kell magyarázni a Vetyerokot… :-)))

  2. nem vettem. igazából az ímélemben hajót kértem, de csak ezt a vacak pakkot küldték 🙂

  3. Nekem ez roppant szimpatikus, hogy nem nanny state. Meg is lepődtünk, hogy a szakadékos ösvény elején volt egy tábla, hogy fogd meg a kutyát/gyereket, de nem volt drótkötél és kerítés…

    Íreknél egy felkapott „boy band” figyelmeztet a tv-ben a water safety-re. Már csak a borzalmas előadásuk miatt is megmarad az ember fejében az intő szó…:-)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.