szalad

Futok megint. Vigyázat, szókimondó önéletrajzi részletek!

run-lonerunnerA futás olyan, mint az opera, – csak nem kapnak a futók elég levegőt az énekléshez – valaki vagy szereti, vagy utálja. Én szeretem, de inkább nem fejtem ki miért, maradjunk egy szimpla “csak”-nál, és higyjük el, hogy szeretem. Annyira, hogy amikor ifjú voltam és bohó(c), akkor versenyszerűen műveltem ezt, szervezett keretek között.

Már zsenge koromban észrevették a szüleim, hogy ha tudok mozogni, akkor rosszalkodni is, ám, mivel alapvetően liberális szellemű, felvilágosult értelmiségiek ők, lemondtak arról a kézenfekvő megoldásról, hogy a radiátorhoz bilincseljenek, inkább a kifárasztás mellett döntöttek (természetesen folyamatosan hangoztatva, hogy beadnak Fótra, ha nem javulok meg). Ezért már karrierívem egy kora szakaszában (az oviból isibe menéskor) un. “testnevelés tagozat”-ra írattak be, ahova még felvételizni is kellett, különböző kiképzőeszközök segítségével, úgymint labdák meg bordásfal meg bukfenc.

A testnevelés tagozatnak volt egy mellékhatása, az embert leigazolta a Dunakeszi SE, ellenben folyton edzésre kellett járni és plusz tornaóráink is voltak. Daliás termetemből rögtön látszott, hogy a könnyűatlétika lesz az én műfajom (a Baliga Zsoltié meg a zongoraszállítás), úgyhogy számos roppant felejthető, ám végtelennél is hosszabbnak tűnő órát töltöttem én el a futófolyosóban gátfutással meg távolugrással, valamint a négyszáz méteres oválison, de főleg összevissza szaladgálással, mintegy összenőve az akkor adekvát klottnadrággal és tisza cipővel.

Később sportkarrieremet a család a fővárosba helyezte (odaköltözés által) és máig homályos okokból a költözéssel járó stresszt a szüleim azzal tetézték, hogy átigazolta(tta)k a BKV Előre SE-be, amely egyrészt ritka igénytelen hely volt  (ezt szegény szüleim nem tudhatták előre) a nyolcvanas évek közepén, másrészt bazi messze volt és borzasztó környéken. Miután ahhoz voltam szokva, hogy negyed óra sétával vagy a skolnyik tip. kerékpárommal 5 perc alatt, idilli környezetben elérek a sportpályáig, kicsit sokkoló volt az az élménytömeg ami ért a VII-kerületből a BKV pályáig vezető úton, elsősorban a Népszínház utca akkori hangulata volt kissé túlzó. Ma már nehezen tudnám megmondani, hogy az uton odafele jobban féltem-e, mint amennyire utáltam menni, de mindegy is.

A kisvárosi SE után a BKV Előre katasztrófa volt, düledező csarnok, koszvadt öltözők, ráadásul egy alkalommal majdnem ránkesett egy pár nm-es darab vakolat, elegem lett és fellázadtam, nem is csoda, hogy a klub jelenlegi honlapján nem említenek név szerint. Viszont azóta van maratonista szakosztály vagy mi.

run-bkvelore

Szocialista problémamegoldással – ismerni kell valakit – anyukám átszervezett engem egy másik intézménybe, ahol viszont már kifejezetten jól éreztem magam és halálfélelmam sem volt, heti háromszor odajárni, ez a Testnevelési Főiskolának volt valami ifjusági sportizéje, nem emlékszem rá, csak arra, hogy újra rekortán volt a lábam alatt és edzés után ismét mertem helyben zuhanyozni. Ezt szerettem, hosszas évek során, megmagyarázhatatlan módon, a váltófutásban találtam magam (4×100) ahol ugyan nem voltam túl motivált, ellenben erős közepes teljesítményt nyújtottam.  Ezzel a léha időtöltéssel felhagytam amikor középiskolába mentem, más kezdett érdekelni, időm se volt annyi és különben is.

Azért a rendszeres futás/mozgás hiányzott, úgyhogy önkéntes alapon elkezdtem a szigetre járni egy osztálytársammal, reggelenként. Ő, szegény kempós volt, nem vette le a futófilozófiát (pedig az nagyon hasonlít a kempóshoz, csak nem kell rugdalni semmi és senkit futás közben) úgyhogy egyre gyorsabban és gyorsabban szaladtunk, míg a tizennyolc perces szigetkörnél abbahagytam az őrült rohanást, ugyanakkor elkezdtem élvezni a hosszabb távokat lassabb tempóval. Ugye korábban a hajlobogós százméterest csináltam, ezután bazi jó élmény volt a második, harmadik km…

Ha most ugrunk hirtelen húsz évet a történetben, (hú, pedig pont jöttek volna a klafa részek 🙂 akkor a zátonyon találjuk magunkat, 30 kilóval későbben, legalábbis én. A múlt hónapban, hónapokon át tartó morfondírozás után, erős felindulásban, kicsit a futóblog által ösztönözve is, vásároltam egy futócipőt egy erre szakosodott üzletben.

futszalad-triaxupper

A bolt egyébként roppant látványos parasztvakítós berendezésekkel van felszerelve, nem póriasan vizes lábbal kell ám papírra lépegetni, hanem tudákos-fantasztikus valamire kell ráfutni és a kompóter kirajzolja a színes ábrát (kiváló hümmögési lehetőség 1.) majd a futógépen kell futni, amit egy teljesen másik kompóter rögzít és még színesebb vonalakkal demonstrálja, hogy pronálunk-e vagy se (további hümmögési lehetőség!). Ha a kísérleti eredmények megvannak, akkor konzílium következik, a szakértők, érveik ütköztetésével, hosszas vita után kiokoskodják, hogy ami cipőt akartunk venni az tulajdonképpen megfelel a lábunk felépítésének, ám nincs belőle méret, vegyünk inkább egy másikat. (harminc napig szó nélkül visszaadják az ember pénzit vagy kicserélik a cipőt, ha nem faja)

Vettem hát másikat, a Nike Structure Triax 12 fedőnevű lábbelit szólítottam magamhoz, mert korábban is nike cipőim voltak, miután az adidas képtelen volt számomra kényelmes cipőt gyártani az első torsion után. A 20 év kihagyás alatt elképesztő fejlődésen estek át a cipők, az anyagok felét az űrkutatásban, a másik felét a mélytengeri lovaspólóban találták fel, szinte csoda, hogy halandók megvásárolhatják, hogy szaladgáljanak benne. A futkosáshoz vettem egy Nike Sport Kit-et is, úgyhogy sokmillió más futóval együtt én is ipoddal szaladok, ami a végén megmondja, hogy mennyit szaladtam és bájos, narancsszín grafikonokat rajzol, ide a blog szélére meg mindig odarajzolja a vízfejű emberkét az adatokkal.

futszalad-triax

Az első futás olyan volt, mint egy verés, mindent megbántam, amit valaha tettem, minden lépésnél győzködni kellett magamat, hogy menjek tovább, ne pedig lefeküdjek a földre és hívjak egy mentőt, oxigénsátorral. A második alkalom már sokkal jobban ment, okosabban is csináltam, belefogtam egy igazi kezdőknek kieszelt edzésprogramba, ami nagyon óvatosan, lassan haladva juttat majd el a félóra egybefüggő futásig, sok sétálást tartalmaz, de nem kapkodok.

run-nikeplus

Természetesen miután első futásomat letudtam, azóta van ocsmány idő, jeges széllel és erős esővel, úgyhogy komoly lelkierőre van szükségem néha, hogy nekiinduljak de eddig csak egy pár hagytam ki a tervezettekből, de akkor tényleg nagyon szakadt az eső, ha csak szemerkél, akkor még nekivágok. Esténként futok, amikor a gyerek már az ágyban van, és már nem füstölnek a népek az úton az orrom alá.

Eredetileg azt terveztem, hogy 6 sportnap van és egy pihenőnap, a sportnapokon ugye szaladás, a pihenőnapon pedig PS3, hehe. Szerdától viszont 5 futásnap, egy squashnap és egy pihenőnap, így másfajta sport is van, nem csak a szaladgálás, úgyhogy nem csak a combomban lesz izomláz, hanem jut mindenhova máshova is. Ha sokáig csinálom, egyszer azon kapom magam, hogy én leszek az ájronmen. Lehet, hogy pihenőnapot átrakom péntekre, és akkor harmadik sportnak fog számítani a póker.run-nikeplus-sA Nike+ egyébként kiváló ösztönző megoldás, én szeretem, annak ellenére, hogy tippem szerint nem túl pontos, mondjuk én nem is kalibrálgattam, csak használom. Egyszerű és ha mindig ugyanannyira pontatlan, akkor azzal én meg is vagyok elégedve. Mindenese megkíméli az embert az edzésnapló irogatásától, szépen vissza lehet nézegetni, hogy mikor mennyit futottam, mennyi idő alatt és merre. Van persze csudálatos szocializációs meg fórum lehetőség, de ez a része egyelőre engem nem érdekel, szép, színes pedig.

Akit a Nike+ bővebben érdekel az katt ide vagy ide, akit az érdekel, hogy miért kell rettegni tőle, az meg ide.

“szalad” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. gratulálok az akaraterődhöz, kitartást kívánok a futáshoz.
    én sajnos soha életemben nem szerettem futni, igaz gyerekkoromban is elvoltam 1 napig, 2 négyzetméteren 🙂
    most meg már fogynom kéne, mert a lábaim nem bírják el a súlyt, sokszor még sétára sem.

  2. A squash jo, konnyebben szakad tole az ember Achillese, mint a pokertol! Majd szoljal, ha kell a manko, en mar egyre ritkabban hasznalom!:-)

  3. Szégyen a futás, és ráadásul szüljön sünt, aki kerget. 🙂
    Süti, ha nem megy a futkározás, akkor szállj bringára. Én is azt tettem, eleinte csak a kölkeket vittem el néha tekerni, mostanában már napi szinten bringával közlekedem, ahol csak lehet. Tavaly augusztus óta -20 kg (bár ebben a bringa mellett időnként néhány hét nemevés is volt), és a tendencia tovább folytatódik. 17 év kihagyás után elkezdeni tekerni kicsit halálfélelem típusú dolog volt, de hamar visszarázódtam, és azóta minden percét élvezem. Eléggé beleástam magam a dologba – azóta egyik barátomat is 2 kerékre csábítottam – szóval, ha segítség/infó kell bringa ügyben, akkor szólj bátran.
    Pappito, bocsi, hogy itten a futós posztodban ennyire offoltam. Egyébként meg hajrá, éljen a mozgás, bár ezt talán illőbb lenne, ha te mondanád nekem. 🙂

  4. Na, én még sosem irtam, de most nem tudom megállni. Futni tényleg nagyon klassz. Én kb egy éve nem csinálom, a folyamatos újrakezdés stádumában rekedtem. Este hétkor arról álmodozom az irodában, hogy kikerekezek a szigetre, és futok egy vagy két karikát. Közben számolom a metrómegállókat a pesti oldalon, fölényesen krákogom ki az utamból a rekortánt nem tisztelő sétafikálókat, közben már jön az állatkert meg a hotel, és szép lassan átkerülök a budai oldalra. Ott mondjuk nincs semmi izgalom a Komjádin kivül, szóval marad idő a gondolkodásra, vagy csak egyszerűen élvezem a ritmust.

    Köszönöm a posztot! Ha négy hete nem törtem volna le egy darabot a lábamból, akkor ma kimennék…

  5. Bringa rulez! 🙂 Nincs annál jobb, amikor egy csöndes úton épp csak hallod a gumi surrogását, érzed a szelet, hallod a madarakat! 🙂
    A futást sikeresen megutáltatták velem.
    Így aztán se busz, se nő után nem vagyok hajlandó futni. 🙂

    Baky

  6. Hááát, a gumik surrogása mellett nekem még a tüdő sípolása és a fogak csikorgása is hallatszik (néhakicsit), de a szépségért szenvedni kell. 🙂

  7. Na jó, van amikor a domborzat és az időjárás összes lehetséges eleme összefog az ember ellen és bármilyen, a térképen körgyűrűnek látszó útvonalról kiderül, hogy végig felfelé és széllel szembe vezet, de azért igen sok szépsége van a dolognak.

    Baky

  8. a bringázás is remek sport, én is csináltam, de most nem, túl sok itt a dimbdomb nekem.

    meg egyelőre elvagyok a kondim visszaépítgetésével, nagyon sok évet kihagytam, van mit pótolnom.

  9. ja, hogy ilyen elozmenyek voltak, ezert valasztottad a futast. Nem szolhatok semmit, en teniszeztem gyerekkent es ezert valasztottam a teniszt felnottkent. A squasht nem tudom megszokni, elmokazok neha, de nem szeretem, tenyleg serulesveszelyesnek tunik (nagy sebesseggel falnakrohanas?)…

    minden jot a futashoz!

  10. én is teniszeztem kölökkoromban, csak egy baleset miatt abbahagytam és igazából sose kezdtem újra. pedig szeretem.

    a squash pedig szerintem nem sérülésveszélyesebb, mint a tenisz, csak másra kell figyelni benne. például, hogy amit nem fogsz elérni, azért ne szaladj, mert mire elérnéd, ott a fal 🙂

    de nagyon gyors, nagyon átmozgat, kell hozzá kraft

  11. Én is most kezdem újra, vagy ötödször…:)
    Nagyon jó, de csak a közepén meg a végén. Az eleje kifejezetten rosszul esik.Inkább csinálnék bármi mást, de ha már kirugdaltam magam az ajtón, akkor végigfutom a távomat. Megyek a Balaton Maraton 7 km-es távjára novemberben. Hajrá!!!!! Ja, és én hátrányos helyzetű vagyok, mert…… dohányzom:(…. De ettől lehet abbahagyni, ez tapasztalat….:-) Nem kell piszkálni, szégyellem ezt magamtól is..P

  12. Gyerekkent utaltam futni, mert kotelezo volt :S… Cooper teszt meg Aldas kor (broaff) miota viszont “felnott” (hihi) vagyok azota szeretem (talan mert most magamtol csinalom, nem kenyszerre… hm)…a legjobban azt amikor abbahagyom 😀 de viccet felreteve, azt vettem eszre, hogy kielesednek az erzekszerveim a vegen. Jobban latok (elesebben) es jobban hallok 🙂 es nagyon kellemes erzes, hogy a tested halas a mozgasert.
    Szoval csak igy tovabb Pappito :)))

    Zsu: ha mar igy allsz ehhez a kerdeshez, biztos menni fog a leszokas 🙂

  13. A futas reszehez nem tudok erdemben hozzaszolni (noha idonkent szeretek, de rendszeresen nem visz ra a lelek, nagyon nem szeretek izzadni, ez meg azzal jar), viszont ha mar bringa is szoba kerult: en alapvetoen nyugodt tipusu ember vagyok, de itt Wellingtonban tobbszor azon kaptam magam, hogy orditok a szembeszellel, ami pedig nem szokasom. (De azert jo am tekerni ezen hazában is!)

  14. Most akadtam rá erre a blogra, ez már a 4. post amit olvasok. 🙂 Nagyon tetszik az ahogy írsz. Megvan benne minden, ami miatt az ember végig akarja olvasni. 🙂

    Node szóljak hozzá a posthoz is: A futás szuper jó dolog, kb. 1 éve hagytam abba én is idő és energia hiányában. 🙂 De most ezen a bejegyzésen felbuzdulva jóllehet én is leporolom a futócsukát és iszkiri. Esténként most úgyis hűvös, szélcsendes idő van. Bár itt nekem csak az aszfalton futás jut. 🙂 Egyébként én is a lassan hosszú távot híve vagyok. 😀

    Olvasgattam a kommenteket is, van aki inkább teker mint fut. Jól teszik az is szuper dolog. De mivel én midenhová biciklivel járok, így sportolásképp inkább futok. 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.