Hogyan leltározzunk bort?

Igérem nem lesz több leltárfétis a közeljövőben, de ez mókás is meg hasznos hülyeség és még a céghez sincs köze, privát, házi kezelésű leltározásra alkalmas, egy bizonyos célterületen.

vinoteka1Ha valaki esetleg nálam kicsit szofisztikáltabb módon kezelné a borokat (vagyis nem a vesz-megissza-posztolja aranyháromszögben mozog) annak sem kell már térdfájdító módon lekocogni a pinecébe, hogy áttúrja a készletet, aztán pókhálós kézzel másszon fel ismét az ivótérbe, van rendes szoftveres megoldás, amely ügyesen kombinálja a mac összes előnyét a borivó hátrányaival. A Vinoteka egy bor és pincemenedzsment szoftver, már egy palacktól működik, határ pedig a csillagos ég, nincsenek felső korlátok, a felülete barátságos és macesen könnyen kezelhető és a pince megléte nem előfeltétele a használatának.

A szoftverrel ügyesen készletezhetünk, vagyis csak rásasolunk és tudjuk, hogy mi van felhalmozva a borraktárban, ráadásul a borokról tanulást is megkönnyíti, hiszen tasting note-okban leírhatjuk, hogy tetszett-e (ízlik, mi?) és miért, van kaja-bor passzintó része, de ezer más apróság is rendelkezésünkre áll, hogy felépítsük a saját boradatbázisunkat. Az üzemeltetés gerincét a négy fő funkció adja, úgyismint Referencia, Kóstolási jegyzetek, Pincék, Palackok.

A referencia részben dolgozzuk fel a bort magát, vagyis felvisszük az adatbázisba, ha ilyen borunk még nem volt, itt megadhatjuk az összes fizikai paraméterét, hol vettük, kitől kaptuk (haragtartás-management, yess!) mennyibe került, szőlészet, ország, régió, fajta, évjárat, lezárás módja, alkoholtartalom, stb. és itt hozhatjuk létre a palack avatarját is, az üveg formájától, a kapszli színéig, és természetesen ha van beszkennelve vagy fotón címkénk, akkor az eredetivel megegyező virtuális palackot rakhatunk fel a bitpolcra.

vinoteka-ref

Ez még nem a bevételezés, ez még csak a belistázás, ha a referenciánk szépen fog bővülgetni az idők során, ahogy egyre több tapasztalatot gyűjtönk és egyre több agysejtet vesztünk.

Nem csak a játék kedvéért érdemes tasting note-okat írni a borokhoz, pár év múlva kiváló dicsekvési lehetőséggel fogunk rendelkezni, amikor mondhatjuk majd hümmögve, hogy hát, igen, azért az elmúlt években a pincészet minősége hanyatlik… és erre írásos bizonyítékunk lesz, még ha magunk írtuk is. Az ízjegyzet (új szó!) a borhoz rendelve jelenik meg, természetesen a jegyzetünk is listázható, mindenféle attirbútumokkal ellátható és a saját ízlésünknek kedves értékelési rendszer mentén pontozhatjuk a felszippantott finomságokat. (itunes kedvelőknek 5 csillag, de választhatunk 10pontos, 20-100 pontos vagy Parker skálát is). Ha nem egyedül kóstolunk, akkor feljegyezhetjük a kóstolótársakat is, sőt, ha ők benne vannak az Address Bookunkban, akkor onnan fel is kínálja a cucc a neveket.

vinoteka-tj

Izjegyzetünket egy klikkel elmélezhetjük az arra érdemeseknek, sőt, importálhatjuk mások ízjegyzeteit, és nem csak a vinotekafelhasználókról van csupán szó! A nyílt borleírószabvány, a vinoXML segítségével ügyesen átjárhatóak a borbarátok ízjegyzetei, sőt, akár a CellarTracker milliós darabszámú véleményeiből is válogathatunk. (a rengeteg címke és borfotó mellett).

vinoteka-ref2

Ha belistáztuk a borunkat és meg is írtuk a kis véleményünket róla, jöhet a raktárkészlet kezelése (hacsak el nem fogyott minden véleményalkotáskor), hiszen gondos bortulajok vagyunk, készletezünk, tárolunk, szemünk hizlalja a jószágot. A szoftver koncepciója szerint Pincét (Cellar), kell létrehoznunk és abban tárolni a palackokat. Pincéből akármennyit is létrehozhatunk, bár nekem így első látásra kettőnél több nem tűnik értelmesnek (hazai-külföldi, garázs-padlás, stb.),  fogadni mernék, hogy egy darab is kiválóan működik, ugyanakkor megnyugtató a tudat, hogy ha véletlenül lenne hatvan borhűtőnk, akkor nyugodt szívvel létrehozhatunk hatvan pincét is akár.

A pincénknek is megvannak a maga attribútuai, fizikai jellemzői, a pincében fogjuk tárolni a rekeszeinket, érdemes alaposan jellemezni mindent. A pincékek lekérdezhetjük többféle szempont szerint, fogyasztás, évjárat, fajta, származási ország szerint, így, ha olyat főztünk, amelyhez csak és kizárólag a ’68-as Chateu la Répcelak passzol, akkor megnézhetjük, hogy mennyi ilyen palackunk van még, vagy milyen arányban van a pincében vörös és fehérbor, jó tudni az ilyesmit.

vinoteka-pinc

A pincénkben tarthatjuk a bort csak úgy, palackok pincéhez rendelésével, de érdemes egy közbenső lépcsőfokot beiktatni, ez pedig a rekesz. Ha rekeszeket nem használunk, akkor a palackok ömlesztve vannak a pincében, mindenféle rendszer nélkül, amit a magunkfajta self-proclaimed geek nem bír nézni se, rend(szer)nek kell lennie.

vinoteka-ref3

A pincénk palacknézetében természetesen ott a sok borunk, de be kell tárolnunk őket, hogy a kívánt mértékű szervezettséget elérjük, hiszen nem azért vesszük a sok bort, hogy aztán ne törődjünk vele. A rekesz létrehozása ugyanúgy zajlik, mint anno a pincekreálás, megadjuk a rekesz méreteit (2×2, 3×3, ahogy szeretnénk) majd elnevezzük a rekeszünket, pl. Vörösbor-nak vagy Chardonnay-nak, a rendszer pedig létrehozza nekünk a kis rekeszünket. Ebbe aztán drag/drop módszerrel beledobálhatjuk a palackokat, amelyek így nem a pince padlóján fognak rendetlenkedni, hanem szépen elfekszenek a rekeszekben.

vinoteka-cell

A rekeszek használata nem kötelező, ám a nyilvántartásban segít, ha betároljuk a palackjainkat rekeszekbe, akkor egyrészt könnyebb őket megtalálni a valóságban (ha a rendszerünk tükrözi a valóságot) sőt, a rekeszen belüli helyük is azonosítható, a fogyás pedig könnyen ellenőrizhető.

A palackok elrendezése után a borospince-szimulátorunk fel van készítve a napi üzemre, készletünk minden jellemzőjével benne a rendszerben, híven tükrözve a valós palackok állapotát és helyzetét, ezután már nincs más dolgunk, csak ha kikerül valami a pincéből, akkor azt megivottnak vagy eltávolítottnak jelöljük, ha pedig újabb készlet érkezik, azt is szorgosan felvigyük és vidáman írjuk a tasting note-okat.

Összességében nyugodt szívvel jelenthetjük ki, hogy eme szoftver simán kiváltható egy ív kockás papírral meg egy plajbásszal, de a nagyon vadaknak akár egy szimpla excel tábla is pont ugyanezt a végeredményt nyújtja, ám az biztos, hogy nem ilyen látványosan és könnyen átláthatóan. Elvetemültebb programozók nyilván másfél óra alatt megírnák ugyanazeket a funkciókat, de ez már kész. Palackformákkal és címkékkel, kapszlik színével és a többi csicsával. Emellett a cucc nem csak szimplán látványos, hanem finoman illeszkedik az oprendszer apróságaihoz, mint a nézetek kezelése, drag and drop, mezők kezelése, eyecandy és felhasználói élmény.

Az egészért kell adni harminc eurot (hitelkártya/paypal) és lehet dirketben kérni mindenféle fejlesztgetést is, ha valami extrém kívánságunk van. Persze 30 pénz nem kevés (NZD60) de amit borra költünk se kevés, és így nem blogposztokban, hanem kereshető adatbázisban tárolódik a véleményünk. Nemsokára jön a Vinoteka iPod touch-ra is, az külön finom lesz, azzal a borboltban sétálgatva jó támasz lesz a vásárlási döntésünkben.

Szoftver honlapja

6 hozzászólás “Hogyan leltározzunk bort?” bejegyzéshez

  1. Hát győzködöm magam, hogy ne vegyem meg, egyelőre ide posztolom a boros olvasónaplót, de most pihen pár palack itthon és ugye eléggé frankó boros országban lakom, lehet, hogy érdemes lenne…

    még eldöntöm

  2. hát arról nem nagyon fogok, nincs szifonom 🙂

    amúgy ha valami fut touch-on, akkor szifonon is?

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.