A tavalyi töltött káposzta nagy sikert aratott, idén is elkezdtek érkezni puhatolódzó kérdések, hogy tervezek-e ilyesmit? Úgyhogy megtudtam, hogy tervezek. Advanced hagyományteremtés.
Rövid közvéleménykutatás után az a meglepő eredmény született, hogy nem udvariasságból dícsérték tavaly a tápot, idén is többen szeretnének, úgyhogy komolyabb rendezvényt szerveztünk, több résztvevővel, több káposztával. A meghívandók listáján szépen gyűltek a nevek, amíg csak le nem lógtak a papírról, úgyhogy kénytelen voltam professzionális segítséget kérni.
Az alapanyag mennyiségének saccolása során kiderült, hogy nem rendelkezünk megfelelő edényzettel az igények kielégítésére, így legott megkértem Hobe anyukáját, hogy ő is gyártson egy bazi nagy fazék töltöttkápit, ami utólag kiderült, hogy több szempontból is remek ötlet volt. Egyrészt olyat jót főzött, hogy még, benne a nagymamaság minden tapasztalatával®, meg gombócokkal, másrészt pedig, mert a buli végére a három fazék káposztából egy tányérnyi maradt, két árva gombóccal, szóval ízlett a népnek. A recipét nem írom le, mert minek, én olyat csináltam, mint tavaly, csak annyi különbséggel, hogy a horvátoknál most csak kisüveges csomagolólevelet kaptam, tehát készült csomagolt és pucér gombóc is, arborio rizzsel.
Elnagyolt számolás szerint a takarmányba belement szumma 3.5kg hús (80-90 gombóc), hat kiló káposzta, két kiló füstölt oldalas meg a fűszerek, rizs, két kilenc literes fazék meg egy hatliteres bírta meg a mennyiséget. Erre az adagra harminchatan voltunk gyerekekkel együtt, szép tömeg jött össze a kertben a gazebó alatt. Mindenkinek köszönöm, aki eljött, mindenki hiányzott, aki nem tudott eljönni, mi nagyon jól éreztük magunkat.
Külön köszönet Hobe anyukájának az aktív részvételért és a kiváló káposztáért, és a sok munkáért, mindenkinek köszönet a plusz kerti bútorokért és a hangulatért és a sütikért, jóidőért. És egyáltalán nagy köszönet mindannyiótoknak, hogy eljöttetek együtt káposztulni, rodney disctricttől west aucklandig!


Jó kus buli lehetett, nekünk is a hétvégén lett kész a 10L-es mitre10-es bödön káposzta, fele a mélyhűtőben, fele a hűtőben várja a további feldolgozást
Köszönjük, hogy ott lehettünk! Jövőre újra nálatok?
40 gombocot vittunk, van rola fenykepem meg a fozes elott.
Legkozelebb figyelunk a kaposztalevelre is, most kimaradt..
A ket maradek gombocot hova rejtetted?? Pukke a vegen mar csak ures kaposztat evett, mert nem volt gomb.
Kicsit eg a pofam, de Aniko melyikunk volt?
Hobe, nem fogd elhinni, de Anikó rettenetesen ravaszul bár, de Anikónak álcázta magát a tömegben.
Akkor sajnos ot a nagy tomegben elkerultem
Koszonjuk a vendeglatast, jo buli volt. Mondjuk arrol nem volt szo, hogy publikalva is leszunk.
Hobe, Aniko Gyuri ba` felesege, ha ugy megvan.
)
Es a kaposztalevelet legkozelebb is felejtsetek ki, az ugy jo.
Legközelebb megkönnyitem a dolgot és nem álcázom magam Anikónak! Ravaszul.
Hobe: azért az “üres” káposztára sem lehet egy szavam se, arról nem is beszélve, hogy az első két merítésbe gombóc is jutott bőven
papa, ez már ipari mennyiség volt! gondolkoztál már egy gulyáságyú beszerzésén?
Bocs, hogy csak most, de köszi a bulit… A káposzta és a társaság is igen jó volt