Kirándulás – Goat Island

Goat Island egy, tőlünk kb. 75 km-re levő kicsiny, partközeli szigetke, természetvédelmi területen, ennek köszönhetően csodálatosan gazdag a víz arrafelé mindenféle élőlényekben, amelyeket meg lehet tekinteni, ha az embernek megvan a felszerelése hozzá.

Na az nekünk nincs, úgyhogy kénytelenek voltunk bérelni ilyesmit, hogy kipróbáljuk a snorkelingnek nevezett kalandot, amely során a szárazföldi életformák a vízbe gázolnak és ott igyekeznek megfigyelni, hogy hogyan viselkednek azok az élőlények, akik nem követték el azt a törzsfejlődési bakit, hogy odahagyják az óceánt.

A Goat Island Marine Reserve népszerű búvárkodóhely, már sokat hallottunk róla, sőt, a szomszédos Tawharanuit több ízben felkerestük már, de ilyen szándékos vízalánézést még nem követtünk el. Sőt, én eddig sose, ez volt az első alkalom. Hát érdekes volt, nem mondom, ezt még ki kell próbálnom napsütésben is. A sziget és a part közötti sekély vízben mindenféle jószág lakik, a poliptól a homárig, a halacskáktól a rájákig. Meg hínár.

Elég korán elindultunk (nem elég korán, de majdnem) kis konvojunkkal, úgyhogy már korán kiderült, hogy a ragyogó napsütés ma máshol tevékenykedik, nekünk nem fog jutni belőle. Azért nem csüggedtünk, és hála a korai kelésnek, a szerkóbérlő helyen is volt minden a méretünkben és a vízhez elég közel is tudtunk parkolni a célterületen, sőt, még a parton is találtunk normális helyet a letelepedéshez. Itt jegyezném meg, hogy pár órával az érkezésünk után itt is borzasztó zsúfoltság lett, a part amúgy is kicsi terület, köves is, a dagály is magasra feljön, szóval nem egy karibi merülőhely, de nagyon klassz hely.

Gyorsan átöltöztünk wetsuitba és beromboltunk a vízbe. Ez borzasztó egyszerűnek tűnik, de egyrészt sose életemben nem volt rajtam ilyen búvárruhaféleség sem uszonyok, a pipán keresztül légzéssel kapcsolatban pedig erős aggályaim voltak. Mivel a napocska nem volt együttműködő, ezért kissé bánatos színek voltak odalenn, de az élővilág jött-ment-kanyarodott szépen, szóval nagyon látványos volt.

Az első észrevételem az volt, hogy a viziruha tényleg működik, egy pillanat alatt felmelegszik és nem is hűl ki, amíg mozog az ember, nagyon nagy találmány, enélkül kb. öt percet lettünk volna benn. Nagyon hideg nem lehetett a víz, mert a legvékonyabb wetsuit is elég volt, ráadásul mi rövidujjút, comközépig érőt béreltünk csak, de ez is remekül üzemelt. A szemüveg meg pipa már más kérdés, nekem borzasztó stresszes volt a pipán keresztül lélegezni, ziháltam, mint egy túlsúlyos spániel, úgyhogy az első negyed órában csak igyekeztem tudatosan kényszeríteni magam, hogy fejet le, levegő ki-be, biztos van erre valami tudományos módszer, de én pont beteg voltam az isiben, amikor a csövönlégzést vettük.

Azért lassan alábbhagyott a bénaviziló effekt és megszoktam ezt a lebegős-lélegzős izét, amikor kiderült, hogy ott, ahol én próbálok csövönlélegezni békésen, ott akkora dögök laknak a vízben, hogy kicsit átértékeltem a tápláléklánc fogalmát. Egyrészt, mint az köztudott, az asztalterítő méretű ráják azok üvegtartályokban laknak, az akváriumlátogatók miatt, nem pedig az ember hasa alatt úszkálnak, frászt hozva a felhasználóra, másrészt a halakon egyáltalán nincs árcédula, hogy mennyi a filé kilója, hanem csak úgy úszkálnak, mintha semmi más dolguk nem lenne. Teljesen ésszerűtlen módon közlekednek a hínár alattfölöttközött, az ember csak kapkodja a fejét, pláne, ha először van, mint én.

Namostan a vízben van csomó másik úszó, aki lefelé néz, plusz búvárok palackkal, plusz kajakosok meg csak úgy úszók is. Ennek ellenére, valamely pénzekért egy üvegfenekű bádogladikkal lehet menni egy kört, ami roppant jó mulatság lehet, ha az ember a ladikban van, nem pedig alatta. Ha az ember éppen nézeget lefelé, akkor gyönyörködik a mindenféle jószágban, amik összevissza úszkálnak, és nem csak azért nem néz felfelé, mert akkor a pipába megy a víz. Ennek ellenére a hajó az meg jön, a két nyolcvanhatezer lóerős motorjával, ez nem annyira tetszett, az egyik videón látszik is, hogy ippeg csak arrébb tudtam úszkálni előle.

Persze bevittem a kis kamerát amely megint ügyesen kamerált, bár a sok úszkáló izé meg a fókuszálás nem mindig ment acélosan, valószínűleg, ha besüt a nap a víz alá, akkor ügyesebben dolgozik, így fényszegény környezetben azért időnként elment a fókusz, ha valami apróság éppen arra úszott, ilyenből meg volt bőven, mert jött a dagály, ami felkavarta kicsit a vizet, hiába állítottam halacskamódba a kütyüt. A vizfeletti képeken is lejt a víz, meg kell tanulnom, hogy hogy használjam ügyesebben a kis nyavajást. Az mindenesetre nagyon jó móka, hogy ilyenkor is tud képeket készíteni az ember.

Nagyon jól éreztük magunkat, és még a zsufi idején leléptünk, hogy a hazafelé tartó forgalmat elkerüljük. Goat Island remek hely, gyönyörű a táj, a köves part kényelmetlenségét pedig mindenféle ravasz lábbelikkel lehet ellensúlyozni. Természetesen kis sétával talál az ember civilizált vécét, ahogy az errefelé szokás, kajátpiát meg vinni kell, de arra itt úgyis fel kell készülnie az embernek.

“Kirándulás – Goat Island” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Nagyon megörültem ennek a postnak 🙂
    Goat Island nekünk 2007-ből egy izmosan hullámzó, ~70 centis látótávolságú résznek maradt meg agyban, amiben azért bőven van még potenciál. Tuti érdemes kilesni jól, hogy mikor ad a Jézuska rendesebb időt és visszamenni ránézni a halakra megint.

    Mindazonáltal hadd segítsek a még (!) nonbúvár, ám már sörtestvér cimborámnak pár tanáccsal légzőcsőileg (a.k.a. “pipa” :)).

    Szóval a szárazföldön átlag 5-öt lélegzel percenként – ez frissen vízbe dugott fejjel nem azért növekszik, mert ott feltétlenül több gázra lenne szükség, hanem mert tudat alatt kicsit fosol a testidegen környezettől (babáknál 6 hónapig ez nincs ugye (see also: babaúszás), azt lenne jó valahogy megtartani).
    Most, hogy ezt tudjuk, csak le kell küzdeni ezt a közel reflexes aggódást. Ezt úgy csinálod, hogy légzőcsővel a szádban nem folyamatosan ki-be fújod a levegőt (és ez által ~=hiperventillálsz), hanem:

    1. fújsz egy nagyot a csőbe, hogy a benne levő víz eltakarodjon
    2. veszel egy _mély_ lélegzetet
    3. benntartod, közben nézel lefele és örülsz
    4. ha jön a légzési inger, akkor goto 1

    Így kevesebbszer szívsz bele a csőbe, ami kevesebb incoming sós vizet is jelenthet. A tudatos hard kifújások (ezt úgy tanítják, hogy “mondjunk egy nagy T hangot a csőbe”) kiküszöbölik, hogy vizet nyelj (ne felejtsük el, a légzőcsövet nem kell kivenni a szánkból sosem, csak mert víz ment bele – arra van a tüdőnkben a levegő). Nem utolsó sorban ezt a 4 soros függvényt loopra állítva szép lassan sztereotíp reflex lesz belőle és onnantól szánSájn, tibiCsoki, meg persze wörldPísz is van.
    A légzési rutint tudatosan használva egyre tolódik a két légzés közötti idő, mivel edzed a tüdődet, plusz csökken a stressz szint is. Azt se felejtsük el, hogy a CPU-d elég pazarlóan bánik a levegővel: már 8% CO₂ határérték triggereli a légzési reflexet, azaz bőven van még tartalékod – az egy levegővétellel a vízben lebegés (=statikus apnea) férfi rekordere 11 és fél percig bírja, úgyhogy bennünk mezei nyulakban is van még bőven szufla.
    Summa summarum, elég gyorsan lehet látványos eredményt elérni így. Ehhez hozzájárul az is, hogy stresszes helyzetben az ember hajlamos hiperventillálni, azaz gyorsan felszíneseket lélegezni. A felszínes légzésnél a tüdő aljára gyűlő CO₂ nem ürül (1 mol CO₂ az 44 gramm, míg egy mol levegő csak 29, ezért ül meg a CO₂ a tüdő alján), így hiába kapkodod a levegőt, csak fogy az oxigén. Ezt odáig lehet fokozni, hogy beájulsz.

    Underwater kamera dolgok

    Saját tapasztalatom szerint úszós mozihoz az a jó, ha két kézzel előre nyújtva tartod a szerkezetet. Mivel uszonyban (a.k.a. “békatalp” :)) vagy, az bőven elég erőt ad ahhoz, hogy a mi nem vízhez áramvonalasított testünket mozgassa + kormányozza, magyarul nem kell a kezeddel hadonászni semmit, így mind a kettő marad a kameráé. Ráadásul – bármilyen meglepő is – a kapálódzó kezek nem kicsit fokozzák a tested oxigénfogyasztását, úgyhogy “kezezve” többször kell a levegővétellel bajlódnod. Búváréknak tanítják is, hogy kezek nyugalomban, összekulcsolva és csak akkor használjuk, ha égető szükség van rá (azaz úszáshoz soha). Persze ez is kíván némi rutint, nem megy elsőre, mert az idegen környezet okozta stressz nagy úr. Figyeld majd meg a “békaembereket” a víz alatt: a rookie-k kapálódznak kézzel-lábbal, az öreg ráják meg összekulcsolt kézzel, baromi keveset modzulva közlekednek. Mindez teljesen jól arányosul a belőlük kijövő buborék mennyiségéhez is.

    Mikor már megfelelően hosszúak a légzési szünetek és a kedved is odáig nőtt, hogy mennél fotózni a víz alá, akkor mondom tovább, ha Te is akarod 🙂

  2. Te eFi, ez a hozzaszolas akar egy kulon post is lehetett volna! 🙂
    Kosz szepen, ha egyszer megint viz ala nezek, akkor kiprobalom. En meg az 50cm-es vizben is fostam..

  3. eFi, köszönöm a tudományos megközelítést, mentségemre szolgáljon, hogy először fordult velem elő, hogy ilyesmit csináltam 🙂

    Meg napfény se volt és félek a hínártól és minden. Szokni kell ezt. Ha lesz napocska, visszamegyünk

  4. Tibb, eFi alakja a folyadékokban ideális cseppalak, plusz elrémiszti a veszélyes tengeri szörnyeket is.

    🙂

  5. pappito: mindenkinek lehet ilyen, de inkább fussál sokat 🙂
    TBHusi: believe me, te sem vagy egy cetcápa!

  6. Vessenek a mókusok elé, de nekem szárazföldi állatként tengerszinten, stresszmenetesen is kevés 5 be- és kilégzés.
    Vagy akik félig már visszatértek az óceánba azok beérik ennyivel? 🙂

  7. Hát, az az 5 nekem van 10 is, pedig mióta rendszeresen bringázom, azóta eléggé belassultak az életjeleim 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.