Christchurch, a város maga

Canterburyben 1100km-t tettünk meg és remekül éreztük magunkat, csodaszép tájakat láttunk. Legtöbbet Christchurchben voltunk, úgyhogy érintőlegesen megtapasztaltam a várost, a maga furaságában.

Kénytelen vagyok említést tenni a JAFA jelenségről, ami okozott pár apró meglepetést, mielőtt rájöttünk volna, hogy mi folyik. A JAFA a Just Another F*cking Aucklander rövidítése, amelyet Aucklandon kívül sok helyen használnak, a déli szigeten pedig része a déliszigeti identitásnak. Nem szeretik az Aucklandiakat, függetlenül attól, hogy jártak-e valaha a városban vagy láttak-e már aucklandit, és ezt kifejezésre is juttatják időnként. (közkeletű vélekedés szerint az aucklandi bunkó, neveletlen, igénytelen és aucklandi) Az első két nap után megtanultuk, hogy mi nem Aucklandból jöttünk, hanem magyarok vagyunk, így sokkal kedvesebbek voltak velünk, mindenhol. Félreértéés ne essék, nem arról van szó, hogy leköpik az embert, ha aucklandi, csak érezhetően hűvösebb a konverzáció. Ez különösen városon kívül érezhető jól, az emberek kedvessége chch-től távolodva négyzetesen fokozódik, elképesztően vendégszeretővé, csevegőssé és barátkozósakká válnak, édes pofák, mind. Biztos az alacsony népsűrűség vagy a tiszta levegő teszi, nem tudom, de élményszerű élmény. Chch az előzetes infókat az emberek kedvességéről nem igazolta (ennél itt a Shore-on is pajtáskodóbbak a népek) ám a városból kijutva tényleg szembetalálkoztunk azzal a velükszületett kedvességgel, amiről hallottunk.

Előre közlöm, hogy szerettük chch-t, nagyon helyre kis város, egyik szélén tenger, másikon hegyfélék, rajta folyócska kanyarog át, szóval sok gond nincs vele. Ám. Meglepetéssel vegyes borzalommal észleltük, hogy a korábban itt járó turisták, nyilván a turizmus életbentartása miatt, hajlamosak megfeledkezni arról, hogy mit is láttak valójában. Van amiről nem beszélünk, de én most áthágom az íratlan szabályt.

Mielőtt áthágnám, az első dolog ami már a városban feltűnt és Canterbury többi részén is erősen jelen volt, az a bezárt, elhagyott üzletek sokasága. Egész épületek állnak üresen, szemmel láthatóan félévek óta, érintetlenül, poros, megvakult kirakatok, rozsdás redőnyök, amiket csak a hatvannégy foggal mosolygó, beekizett ingatlanügynökök színes portréja dob fel kicsit. A legváratlanabb pillanatokban botlik bele az ember ilyen bánatos látványba, mindegy merre jár, harminc lépésre a Louis Vuitton bolttól, vagy harminc kilométerre a várostól. Házak, tanyák, farmok, üzlethelységek, üres éttermek, régóta várják csukott szemmel az új vevőt.

Mielőtt elindultunk volna, mindenki, kivétel nélkül, áradozott a városról, hogy milyen édibédi, mennyire brit, mennyire ódon épületekkel határolt, ápolt parkok szövevénye az egész és még villamos is van. Mindez természetesen úgy igaz, ahogy van, de van egy másik chch is, ráadásul ugyanott helyezkedik el, mint az előző, és valami (vigyizzed, hágom át!) förtelem.

Valami – számomra teljesen érthetlen – okból, a teljesen jópofa városba erőből beleépítettek olyan szocreál épületförmedvényeket, amelyek csak egy csavarlazítótól kábult, szőrőslábú úszónökkel rémisztgetett NDK építész képes rajzolni, pedig itt nem is volt szocializmus. Nem lelek semmiféle elfogadható magyarázatot arra a vizuális terrorra, ami a városban van. Amúgy nem lenne akkora baj, ha ezek a rút dobozok mind egy helyen lennének, de a legváratlanabb pillanatban bukkannak az ember elé, sőt, némelyik mindenhonnan látszik, szemmel elkerülni sem lehet.

Ami a legbántóbb, hogy a város főterére, a Chatedral square-re is behekköltek párat, a katedrálist magát (ami egyébként nagyon szép) le se lehet fotózni igazán anélkül, hogy valami szörnyezet ne legyen mögötte vagy mellette. Ugyanezen a téren van a zátony talán legrondább épülete, amely valószínűleg már újkorában se volt egy Gresham palota, de most még koszos meg lelakott is, közvetlenül mellette egy lerohadt, gazzal, szeméttel felvert foghíjtelek. Sokkoló.

Ha az ember elmegy Kasselba mondjuk, akkor észreveszi, hogy Kassel se szép, de nekik van mentségük, azt lebombázták porig és egyben felépülték újra, ahogy sikerült, nincs kontraszt. Olyan. De itt megvannak a korabeli, jó állapotban megőrzött épületek, élmény köztük sétálni, mind gondos munka, vörös tégla, fehér kő, meg kell zabálni. És akkor jön egy helyi potentát és rábólint egy orvosirendelő-zöld, tizenkétemeletes cipősdobozra, amihez képest a váci úti ampullagyár maga a szecesszió. Különösen érthetetlen számomra, hiszen itt a zátonyon ami negyven éves az már antik, ami száz az maga a velünk élő történelem (nem röhög, ide ennyi történelem jutott, ezt kell megbecsülni), lehelgetik, törődnek vele, karbantartják, mutogatják.

De, hogy nehogy azt gondolja a tisztelt olvasó, hogy nem érdemes ide elmenni, mondom a jót: chch klassz! Tényleg. Igazi városhangulata van, jönnekmennek az emberek és nem csak a közepén jönnekmennek gyalog vagy kerékpároznak, hanem a főtértől messzebb is, a parkok gyönyörűek, ápoltak és az emberek használják is őket, parknak. Kiülnek beszélgetni, sakkozni, piknikezni, etetni a kacsákat, gondoláznak a folyón (30 centi mély is megvan, eső után). Chch nagyon is élhetőnek és kedves városnak tűnt a pár nap alatt, amíg ott voltunk, élveztük az utcán sétálást, a napsütést és az eső se csúfította el az utcákat.

Egyszóval, Christchurh kihagyhatatlan élmény, bárki aki erre jár, adjon 2-3 napot minimum a városnak, szeretni fogja, a mutatványosoktól (kényszerzubbonyból szabadulás monociklin!) a díszvillamosig, a szökőkutaktól a parkokig, a szobroktól a sétálóutcákig. A nagy, rüszmeteg épületek csak a látványnak ártottak, a város hangulatának nem.

“Christchurch, a város maga” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. “És akkor jön egy helyi potentát és rábólint egy orvosirendelő-zöld, tizenkétemeletes cipősdobozra, amihez képest a váci úti ampullagyár maga a szecesszió.”

    :))))

  2. Hobe is látogatja a Napirajzot, jééé.

    Esküszöm, nem emlékeztem arra az épületförmedvényre a színesházas kisucca végében. Ellenben ahol a parkolási büntetést fizettük be, az borzasztóan csúnya irodaház volt.

    Szelektív emlékezés?

  3. A JAFA-hoz hasonlóan itthon is megvan a “szeretett milliós városunkban élőkről” kialakult vélemény (inkább előítélet). Természetesen vidéken mindenki Bunkó Pesti-nek hívja őket (én is a vidékiekhez sorolom magam). Nem számít, hogy ismeri-e egyáltalán vagy nem.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.