Mint arról már régebben írtam, az ország lobogóját többféleképpen is értelmezik a helyi erők, a brit-jellegű megoldás lecserélésének gondolata újra és újra felbukkan. Most a Herald című újság felmérésének eredménye lett érdekes.
2008-ban a Nielsen készített egy felmérést a témában a North & South magazinnak, amelynek eredménye azt mutatta, hogy a megkérdezettek negyede támogatta volna a nemzeti lobogó lecserélését egy kiwibb változatra. Idén sokkal komolyabb rész, 52% válaszolt úgy a Herald felmérésére, hogy ideje lenne egy újabb designnak. A válaszadók 44%-a úgy gondolja, hogy a jelenlegi lobogó pont úgy jó, ahogy van. Nyilván, ahogy a téma egyre komolyabb nyilvánosságot kap, egyre több változáspárti vélemény is napvilágot lát.
Árnyalja a képet, hogy a Herald többféle új zászlótervet is publikált, amelyeket az olvasók javasoltak, ezek egy része már korábban is felmerült így-vagy úgy, akik a változásra szavaztak, azoknak meg kellett mondani, hogy melyik modell tetszene nekik. A tervek javarészt a silver fern, a nemzeti ikonként üzemelő páfránylevél minta körül mozogtak, de több más, helyi vonatkozású szimbólum is felmerült.
A változáspártiak 53%-a gondolja, hogy a silver fernnek rá kell kerülnie az új zászlóra is, 18% a kiwimadárral gondolja ugyanezt és 13% a korut, 12.5% a dél keresztjét, 1% pedig egy tikit látna szívesen hazája új lobogóján. Érdekes módon az aucklandiak, fiatal felnőttek (18-24 év között) és a 70 év felettiek gondolják úgy, hogy a jelenlegi zászló is tökéletesen megfelel, sőt, a változáspárti fiatal felnőttek is szívesen látnák a Union Jack-et az új lobogóban is. (érdekes módon azok is így vélekednek, akik egyébként a Union Jack-et megkülönböztetőnek gondolják)
Meglepő módon az Aucklandiak konzervatívabbak (pedig ők a Herald igazi vadászterülete) a városban 57% gondolta jónak a jelenlegi lobogót, a városon kívül ezek aránya 52%. Az aucklandiak egyébként sokkal kevésbé pártolják az új lobogótervben a silver fern-t.
A Herald jó most nagy csinnadrattát csinált a viszonylag régi vitának, volt minden, világháborús veterán, mindenféle bevándorló, karikaturista, több alternatív zászlógaléria (1, 2, 3), sőt , még a miniszterelnök, egy reggeli tévéműsorban gyorsan skiccelt zászlótervét már meg is akarja venni valaki húszezer dollárért. Szerencsére vérre menő viták nincsenek, de számtalan vicces megjegyzés, érv és terv születik és szerintem a kiwik remekül szórakoznak az egészen, még az is lehet, hogy a végén lecserélik a lobogót. Kanadának bejött…




A fekete, silver fernes zaszlora nekem azt javasolta a kiwi kollegam, hogy menjek es vegyek maganak egyet a szuvenir boltban. Nagyon gaz lenne egy olyan?
Nem egyszerű ez a zászlókérdés. Végignéztem a terveket, de az új javaslatok is zavarosak. Nem tiszták és egyértelműek. Tény, a NZ zászlót fejből meg nem mondtam volna, még a posztot olvasva is rácsodálkoztam, hogy jé, ilyen.
Elnézést a nem ide tartozó bejegyzésért: Pappito, csak nem ezt a boltot “szúrtad ki”?
http://www.millyskitchen.co.nz
hobe a fekete silverfernes nekem is tetszik, már a fekete alapszín is király ötlet, mondjuk nem a benzinkutakon kapható de valami rendes fernes szerintem faja lenne. persze nem a tengeren
oda lenne marine változat, halálfejjel meg két keresztbe tett páfrány
charlie, a mostani lobogó pünkt olyan, mint az ozziké, csak az ittenin nincs a hétágú föderációs csillag a junion dzsekk alatt. mellesleg ez az egyik leghangsúlyosabb érv a csere mellett, hogy könnyű összekeverni a kettőt, volt is ebből már diplomácia bonyodalom, hogy valami ozzi felmarkolt egy nz zászlót vagy fordítva.
az új tervek zavarossága pedig magától értetődő, a nagyja csak valami skicc, különösebb jelentés nélkül, de azért vannak remekül átgondolt tervek is, amelyek érdemes arra, hogy elgondolkodjon rajtuk a kiwinép.
A szinekkel is van zűr, mert a maori színek (fekete, vörös, fehér) meg a kiwik feketéje meg ugye egy szigetnek alapvető kék…
Plusz a kiwi ikonok, a madár, a koru, a fern, ezeket nem lehet egy zászlóra zsúfolni, de mondjuk a páfránylevél a közös többszörös, mert maori vonatkozása is van, meg a kiwik is a magukénak gondolják, ráadásul azt egyszerű stilizálni is, felismerni is, a kötődés is megvan hozzá, talán jobban is, mint a brit lobogóhoz.
Nem egyszerű kérdés, de én változáspárti vagyok, bár beleszólásom nincs
Moni, nem ezt találtam, de ha innen szeretnél valamit, akkor mondd mit és intézem.
Nem, jaj, dehogyis, csak az egyik könyvemben említették, és azt hittem, ez az. Gondoltam, megkérdem.
A múltkor elfelejtettem megírni, azt a bizonyos tree fern-es képet elkérhetem 1280 x 1024-ben? Köszönöm.
Hundertwasser is tervezett NZ zaszlot:
http://en.wikipedia.org/wiki/Koru_Flag
epoxy, köszönöm, a linkelt korábbi posztban ezt is tárgyaltam