Kiwi ikonok – Qualmark

A turizmus az ország egyik húzóágazata, olyannyira, hogy még külön minisztere is van, pillanatnyilag a kormányfő, John Key. Amióta a kiwik rájöttek, hogy rengetegen csak azért is hajlandóak idejönni, mert szép a táj, hatalmas energiát fektetnek abba, hogy a legvonzóbb célpontok között tartsák az országot.

A turista azért jó, mert akármilyen csóró, hátizsákos, mezítlábas hippi, pénzt hoz, úgyhogy érdemes minél többet idecsalni belőle, hogy nézegesse a birkákkal dúsított réteket, egyen-igyon, szálláson szálljon meg és hagyjon itt annyi pénzt, amennyit csak tud. Persze a mezítlábasból is jó a minél több, de érdemes olyanokat is ide sikeríteni, akiknek van valamiféle lábbelije, esetleg különlegességekre, egyedi dolgokra vágyik, és persze hagyjon itt sokkal több pénzt, mint a mezítlábasok.

Az állam költ is az ország marketingjére, meg fenttartja a turizmusipari minisztiumot, igyekszik mindent megtenni, hogy minél többen látogassanak ide. Hogy el tudjuk helyezni ezt a számegyenesen: a 2009 márciusával záródó adóévben 21.7 milliárd dollárt költöttek el a turisták. Ennek, a szabad szemmel is jól látható összegből 9.3 milliárd dollárt a külföldi turizmák költötték el itt, (ez a teljes termék és szolgáltatásexport értékének 16%-a!) a maradékot a belföldi turisták. A teljes DGP 3.8%-áról beszélünk, amit a turizmus hoz, amihez még jön egy nagyjából 8.7 milliárd dollár, ami nem közvetlenül, hanem áttételesen köszönhető a turizmusnak. Az ágazatban közel százezer teljes állásnyi ember dolgozik, a a fogalkoztatottak közel öt százaléka, csak áfából bejön vagy másfél milliárd dollár.

A vizsgált évben 32.1 millió vendégéjszakát sikerült összehozni, (és ez jellemzően a nyári szezonban jön össze) az idelátogató, közel két és fél millió turistának, meg a helyieknek együtt. A régi kabarétréfával mondhatjuk, hogy az idegenforgalom bevételei örvendetetsen növekednek.

Ha átgondoljuk a számokat, vagy pláne, ha – mint én tettem – rászánjuk az időt a statisztikai hivatal vonatkozó elemzéseit elolvasgatni, akkor kiderül, hogy igen komoly ágazatról beszélünk, amely egyre több pénzt hoz, érdemes törődni vele, nem csak úgy hagyni csellengeni a turistát eszetlenül. Számos idegenforgalomból élőnek fontos, hogy a turista jól érezze magát, hiszen akkor jön újra, és/vagy másoknak is elmeséli, hogy milyen jó is volt neki, ami megint csak még több pénzt jelent. A szép táj ugyan tényleg roppant vonzó, de a turistát ki kell szolgálni és szórakoztatni kell, az erre kiépült facilitások pedig szeretnék, ha minél több vendég hagyna náluk minél több pénzt. A kiwikben van némi bájos esetlenség, ha a komoly dolgokkal kell megbirkózniuk, de azért általában ügyesek. Kitalálták, hogy megmérik magukat, az a biztos.

Hogy ne lehessen kummantani a méricskéléssel, az állam és a privát szektor összefogott az ügyben, végül is közös az érdek, a Tourism NZ és az Autóklub (amiről már meséltem) tolta össze az íróasztalokat 1993-ban, hogy valami egységes minősítő- és minőségbiztosító rendszert dolgozzanak ki, ez lett a Qualmark, ami mára az ország hivatalos minősítőintézete. Annyira hivatalos, hogy az ország turizmusipari stratégiájában is szerepel (pdf).

Az egész minősítés lényege, hogy a Qualmark jelzéssel ellátott turistacélpont (legyen az bálnanézés, egy gejzír, szállás vagy egy étterem) megfelel a magas elvárásoknak, a minősítést pedig használhatja a honlapján, hirdetéseiben meg a párnahuzatokon, ha akarja, a turista pedig tudja, hogy itt minőségi szolgáltatást kap a pénzéért.

A minősítés 1-5 csillag között mozog, számos kategóriában, szállás, közlekedés, sport, élmény, szolgáltatás, mind-mind minősíthető, és mivel mindenkire ugyanaz vonatkozik (természetesen nem ugyanaz vonatkozik egy backpackersre, mint egy hotelre), egy négycsillagossal sokkal jobban fog járni a turista, mint egy egycsillagossal. A minősítést a szolgáltatást nyújtó kell kérje, ez önkéntes, nem kötelező, a megkapott licenszig viszont igen hosszú út vezet, a csillagokat nem osztogatják csak úgy, meg kell dolgozni érte.

A Qualmark kiváló marketingeszköz is, a licensszel rendelkezők közöt kereshetünk magunknak kedvünkre valót, vagy akár a térképen tájegység szerint licenszelt lehetőséget, és persze a mindenféle turistaorientált szolgáltatások honlapjain is felfigyelhetünk arra, hogy minősített szolgáltatóról van-e szó – és most gondoljunk a poszt elején említett számokra… nem mindegy, hogy az a rengeteg turista mind keres-e magának garantált minőségű kalandokat. Ahol a fekete-sárga logót látja, ott biztosan nem jár rosszul.

8 Responses to “Kiwi ikonok – Qualmark”


Leave a Reply