Gastro – the punisher

A kertben valamiért csípős macskapöcse nőtt, ahelyett, hogy szép TV paprika nőtt volna, ki tudja miért. Miután a kertet felszámoltam idénre, már csak a paprika maradt, most elbántam vele. Vagy ő velem.

Szóval az van, hogy ez a hegyes, ez tényleg csíp, ami nem baj, azt szeretjük. Pontosabban, a családból csak én szeretem, ezért a felhasználása erősen korlátozott, mert a gyerek nyafog, hogy csíp, anyja meg meg se kóstolja, úgyhogy én nassolgatok csak ilyesmit, de ugye kétfélét nem főzünk, ki ér rá ilyesmire?

Leszedtem a paprikát, majd ott álltam három marék cuccal, amiből egy szem is elvinne egy nyílméregbékát. Ezen az éghajlaton a kiszárítása ugye teljesen reménytelen, illetve kiszáradni még csakcsak, de később úgyis megszívja magát a levegő páratartalmából és akkor megpenészedik. Úgyhogy – számos ötletből merítve – kétféleképpen dolgoztam fel a készletet.

Egy kisebb adagot apróra felvágtam, összekevertem sóval és még apróbbra felvágott fokhagymával, majd egy icipici üvegbe tömtem és  – egy külön erre a célra vásárolt – olívaolajjal felöntöttem. Az eredeti elképzelés az, hogy majd ebből kanalaz az ember a húslevesbe, és akkor az majd finomabb lesz. Vagy csípősebb. Na erre kíváncsi leszek.

A másik feldolgozás: a csuma eltávolítása után minden paprikát hosszában kettévágtam, ami mag kiesett, az kiesett, ami nem, az benn maradt a játékban. Ezeket aztán ügyesen betuszkoltam egy nagyobb termetű üvegbe, szórtam bele egy kis zúzott fokhagymát, majd felöntöttem olajjal. Aztán ezt egy lábos vízben addig melegítettem, amíg már nem untam, és jól átmelegedett, majd fedőt rá, és hagytam a dunsztban kihűlni.

Eddig minden szép és jó, ellenben most nem merem kinyitni őket. Még este, amikor a dunsztot csináltam, lenyaltam az ujjamról az olajat, gondolván, hogy óvatos tesztnek ez is jó lesz. Öt perccel később még mindíg levegőért kapkodtam és a nej szerint furcsa volt az arcom. Alapos kézmosás után is minden csípett, amihez hozzáértem, úgyhogy körömlakklemosóval és izoporil-alkohollal vakartam le a halált, nehogy a hétfői heraldban az legyen a címlapon, hogy „kézfogással irtotta ki családját a keleteurópai”.

22 hozzászólás “Gastro – the punisher” bejegyzéshez

  1. Király vagy Pappa, rendes magyar gyerök nem bohóckodik mindenféle távolkeleti csípősnek mondott mihíjjákkal, éljen a rendes macskapöcse. Szerintem a palánta megérezte, kinek a kertjébe vetette a sors (vagy a gazda) keze és egyszerűen nem mert más termést hozni. 🙂
    Majd a bogerácsban osszad a halált, amikor halászlét gyártasz.
    Poszt: 10 pont, így 6 óra meló után jó volt kicsikét lazulni.

  2. én mondtam, hogy még a vízkövet is oldani fogja a paprikára öntött olaj! 😀

  3. Én olyat próbáltam, hogy paprikát kevés vízzel turmixban pépesítettem. Utána kis lábosban bőven olajjal elkeverve főztem jó sokáig kis lángon. Mikor jól besűrűsödött, megvártam, hogy az olaj feljöjjön a tetejére. Azt szépen lekanalaztam. 🙂
    A péphez kevertem egy kevés sót és kis befőttes üvegekbe tettem.
    Az olajat meg (kb 1 dl lett, de maradt a darált részében bőven annyi, hogy elzárja a levegőtől) kiadagoltam kis szemcseppentős üvegbe. Kb. 2-4 csepp elég egy tányér akármibe, hogy kellemesen csípős legyen. Gyakorlatilag vegyi fegyver. :))
    A pép az meg teljesen jó főzéshez. Persze azt is óvatosan kell adagolni.

    (A kapszaicin átoldódik az olajba, azért lesz olyan brutális. Alkohollal még hatékonyabb lenne, de főzéshez talán nem az igazi.)

  4. Én a csipeszt javasoltam neki, amikor még friss volt az élmény. Ilyenkor még a szemdörgölés is jó tud lenni.

  5. Azonnal keress egy marokkói éttermet, aranyárban fogják megvenni tőled. Szerintem nevezd el Sand Burster-nek…

  6. lassan osszeszedem a batorsagom es kinyitom. ha halalos, akkor odaadom a nejem kollegajanak, aki furcsaorszagi es szereti a csipost, nyersen ugyanezt a paprikat o siman zabalta, mint a perecet.

  7. Azé nem kell magunkat álmokba ringatni, amatőrök vagyunk ezen a fronton: http://en.wikipedia.org/wiki/Dorset_Naga

    Itt is kapható:
    http://www.bhut-jolokia.net/?gclid=COTP56yR26ACFRUaewodtwS0DQ
    http://www.firedragonchillies.co.nz/
    Ezek kb 100-500x-os koncentráció az erőspistához képest.
    Az indonéz kollégám szerint normális ember csak friss máklevéllel ledarálva fogyaszt ilyesmit…

    Itt egy csávó aki a magyar erőspaprikáról annyit bír megjegyezni, hogy fasza gyümölcsös az íze:
    http://www.youtube.com/watch?v=SzXJYJrVFrE

    Na ő belekóstolt faszábbakba is:
    http://www.youtube.com/watch?v=E7TZIFb72aY&feature=channel

    Itt azért van még mit tanulnunk.

  8. azért nem csk a csípés miatt esszük, hanem mert finom is közben. ennyi erővel ihatunk nátronlűgot is, csíp és utána nem érzünk semmit.

    az erős pistához meg nem viszonyítunk, az erőspista szar. csupa e-betűkkel összekutyult izé, szóra se érdemes, pláne, hogy ahol az erőspista terem, ott van rendes paprika is

  9. pappito, az Erős Pistában lecserélődött nemrég az anyag – ez van ingredientsnek az üvegen: nyers erős fűszerpaprika darálmány, étkezési só 10%, sűrítőanyag (xantán gumi), citromsav, tartósítószer Ka-szorbát.

    Érzézkszervileg is javult: kevésbé sós, jóval paprikásabb.

  10. Ehehe, itt is van erőspista (használom is, ne vess meg), oszt mégsem terem rendes paprika. De majd ültetek 🙂

  11. nem az olaj a nem megfelelő, hanem valahogy igy szolna: „nem megfelelo, olajban torteno…”
    a bűvös szakácson leírják, elég macerás:
    „A biztonságos olajkészítés egyik módja az, hogy a gerezdeket héjastul háromszor blansírozzuk (vagyis hideg vízben feltesszük egy olyan lábosban, melyben épp elférnek, s a víz épp ellepi őket. Ha felforrt, leszűrjük, jeges vízben lehűtjük. A műveletet még kétszer megismételjük, mindig friss hideg vízből kiindulva). A harmadik blansírozás után a gerezdeket kis lábosban felöntjük annyi olívaolajjal, hogy ellepje, felmelegítjük 70ºC -ra. Ezután 80-100ºC-os sütőbe tesszük – úgy állítsuk be, hogy az olaj 70ºC-os legyen. A fokhagymát két óráig konfitáljuk ezen a hőmérsékleten, majd még hat órán át állni hagyjuk. Leszűrjük az olajat.”

    ma is tanultam valamit…

  12. Koszi Baki a kiigazitast.

    Szoba homersegleten, oxigen es sav mentes kornyezetben jol tenyeszik a Clostridium botulinum nevu bakterium.

    Ebbol arra kovetkeztenek hogy
    * gyorsan meg kell enni (ilyen mennyisegu eros paprikat nem ajanlanak 😉 )
    * hutoben kell tarolni (az olajnak nem a legjobb)
    * lehet hogy egy kis ecet hozzadase segit? (pH megvaltozik)

  13. A hűtőben tárolás szerintem nem rossz ötlet, mert ez az olaj nem főzésre-sütésre kell, hanem ízesítésre, ezért az alacsony hőmérséklet miatt bekövetkező változások ez esetben irrelevánsak.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.