Kiwi ikonok – Kate Sheppard

Új-Zéland ahol a nők elsőként kaptak választójogot 1893-ban. Nem ment ez minden hercehurca nélkül és jogegyenlőség-ügyben még évekig akadt tennivaló, de Kate Sheppard – portréja ma a tízdollároson van – és követői sem voltak restek.

A zátonyon, húsz évvel a Waitangi-szerződés aláírása után, már elég komoly kolónia éldegélt, az újak pedig csak jöttek és jöttek. Kellett is az ember, de a viszonylag mostoha körülmények között sokan érezték kellemetlenül magukat, ráadásul a legtöbbeknek, akik idesodródtak, semmiféle lehetőségük nem volt, hogy elhagyják a szigetet, gyakorlatilag az egyetlen szórakozás az alkhol maradt, hát megtették amit tudtak.


Mivel a kisközösségi alkoholizálásnak egészen jól jósolható hátrányai vannak, az ezzel járó rumlit, baleseteket és haláleseteket kezdte megelégelni a nép, különösen a decens, istenfélő úrasszonyok, akik az ivászatokat egyértelműen a gonosz aknamunkájának tartották, amely ellen minden erővel fel kell lépni. Egyik legaktívabb hangadójuk, az 1869-ben, huszonkét évesen, édesanyjával ideérkező Catherine Wilson Malcolm, egy liverpooli skót család leánya volt, aki édasatyja halála után került a zátonyra, ahol 1872-ben hozzá is ment Walter Allen Sheppardhoz.

1885-ben, az akkorra igen szép számú alkoholista ligák mellé, sikerült neki szerveznie egy külön női szakaszt, így született meg a Keresztény Nők Antialkoholista Szövetsége, amely az önmegtartóztatást hirdette. Nem volt ez újdonság errefelé, az első antialkesz társaság 1834-ben már gyűlésezett, a század hatvanas éveire már komoly mozgalommá nőtték ki magukat és kitartó munkával elérték, hogy 1873-ban megszülessen egy olyan engedélyezési törvény, amely kimondja, hogy az alkholos italok kereskedelme betiltható, ha legalább az adott kerület lakóinak kétharmada erre szavaz.

Sheppardék látták, hogy ha elég szavazatot tudnak szerezni, akkor akár törvényeket is módosíthatnak, ami teljesen új világba vezetne, ne feledjük, hogy a nők ekkoriban nem voltak választhatók, nem választhattak, nem szavazhattak és általánosan elterjedt nézet volt, hogy a mosáson és a gyerekszülésen kívül sok egyébre nem alkalmasak, az intelligenciájuk pedig gyermeki szinten van.

Ennek ellentmondani látszott maga Kate is, aki azzal az újszerű ötlettel kápráztatta el a világot, hogy nemtől, társadalmi osztálytól, rassztól függetlenül, mindenki egyenlő és ugyanolyan jogok járnak neki a társadalomban. Mivel igen meggyőző asszony volt, remek szervezőkészséggel megáldva, kihasználva műveltéségét és tehetségét, elég gyorsan számos követőt gyűjtött maga köré, akik lelkesen tolták az általános választójog szekerét.

Első petíciójukat a nők szavazati jogáért 1891-ben nyújtották be a parlamentnek, ahol már voltak támogatóik, bár ennek ellenére a javaslat nem ment át. A következő évben egy még hangosabb, majd 1893-ban egy kifejezetten komoly kampány után, a harmadik petíciót elfogadta a parlament és megalkotta a nők szavazati jogát tartalmazó törvényt. Ez 10 héttel a választások előtt történt, Kate és a szüfrazsettek megállás nélkül agitálták a nőket, hogy éljenek frissen szerzett jogukkal, nem is sikertelenül, az 1893-as parlamenti választásokon a nők kétharmada szavazott.

Meri Te Tai Mangakahia

1893-ban egyébként egy maori hölgy, bizonyos Meri Te Tai Mangakahia fordult azzal a maori parlamenthez, hogy lesznek kedvesek hagyni, hogy a maori nők is voksolhassanak, sőt, nem átallotta azt kérni, hogy akár választhatóak is legyenek, sőt lehesenn saját jogon földjük. Észbontó, mi? A kérdést persze passzolták, viszont Merit megismerte a maori közösség, maradt a politikai mozgalmak közelében, részt vett a maori Nőtanács létrehozásában, amely előfutára volt a Maori Nők Jóléti Ligájának.

Már ez is szép teljesítmény volt, nem sokkal később további szüfrazsett mozgalmak szökkentek szárba mindenfelé, több britországi tömeggyűlésen felszólaltak a kiwi mozgalmárok, közöttük Kate Sheppard is, és hintették az igét, több-kevesebb sikerrel. Finnországban 1906-tól, Ausztráliában 1902-től, 1918-tól Kanadában és az Egyesült Királyságban szavazhattak a nagykorú nők. A zátonyon 1969-ben csökkentették a szavazati jog korhatárát 20, majd 1974-től 18 évre.

Kate elutazott Angliába, hogy segítsen az ottani (néha kissé erőszakos) hölgyeknek küzdeni a jogaikért. Amíg ott volt, Új-Zélandon létrejött az Újzélandi Nők Nemzeti Tanácsa című szervezet, ennek elnökévé, választották, de az ő nevéhez fűződik a Fehér Szalag c. ujság létrehozása is. Amúgy is rengeteget írt, a női egyenjogúsági mozgalmak alapköveit ő maga rakta le, saját kacsóival, az általa kigondoltakat a mai napig használják feminista mozgalmak.

A szavazati jog nem volt minden, bár hatalmas lépés volt, komoly társadalmi változások előhírnöke, a nők választhatóságára viszont 1919-ig kellett várni, amikor a képviselőválasztáson három hölgy is elindult. A nők nem kerülhettek a felsőházba (törvényhozás) sem, egészen 1941-ig, bár 1946-ig jelölt sem volt, akkor a Labour jelölt két nőt. 1989-ben az ország miniszterelnökének egy Helen Clark nevű hölgyet választottak.

“Kiwi ikonok – Kate Sheppard” bejegyzéshez 4 hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.