Új-Zéland és a bor II. – válság és kilábalás

Az előző részben nagyjából a múlt század hatvanas éveiig jutottunk, amikor a nagy mezőgazdasági átrendeződés új utakra kényszerítette a kiwiket. Hogy hogy lett ebből világhírű bor? Filozófia meg számok, hallga csak!

A háború utáni évek hatalmas élelmiszerhiánya elképesztő anyagi jólétet teremtett a kiwi farmereknek, Új-Zéland az ötvenes években a második helyen állt az egy főre eső jövedelem tekintetében. Az országot a farmerek irányították, a kormányban is túlnyomó többségben farmerek ültek, a jövő csodálatosnak látszott, az egész ország a mezőgazdaságról szólt, dőlt a pénz és tapadtak a csajok.

Elballagtak hát a parasztok a kormányhoz, amely szintén tele volt farmerokkal, és elsírták a bánatukat, hogy ilyen ingadozó árak mellett képtelenség tartani a korábbi profitot, a kormány pedig azt mondta nekik, egyet se búsuljatok, majd én segítek. Itt kezdődtek az első komoly bajok. Az államilag felállított marketing tanácsok és mindenféle paraszttámogató bizottságok elkezdtek gőzerővel dolgozni, ahol pedig bizottság van, ott baj is akad bőven. Az állami beavatkozás ugyan kiegyenesítette a farmerek bevételi grafikonjait, de az állami beavatkozás a piacnak nem tett jót. Az állam egyértelműen úgy gondolta, hogy a parasztokat meg kell védeni a piaci hatásoktól, kerül, amibe kerül, ugyanakkor az ország jövőjét nem szabad rájuk alapozni, ipar kell, ipari termelés, fejlesztés és modernság, ami majd jól felszívja a munkaerőt a csökkenő számú farmokról.

Fentiekkel tulajdonképpen semmi baj, ugyanakkor az állam úgy kívánta ösztönözni a helyi ipari termelést (egy rém alacsony népsűrűségű, gumicsizmás agrárországban), hogy minden iparcikkre (televíziók, járművek, stb.) akkora vámot vetett ki, amekkorát csak bírt, volt amire kvótákat is megállapított. Az erőszakosan védett munkahelyek, a farmerek megóvása a valós piaci körülményektől folyamatos támogatásokkal, és az erőltetetten ösztönzött ipari termelés egy csodaszépen kivitelezett légvárrá állt össze, amelyben szinte nem is létezett a munkanélküliség, és igazi versenyhelyzet sem. Akkor még nem tűnt nagy árnak az, hogy  ezért a szép ábrándért szinte minden állami kontroll alá került.

A gazdaságilag magába zárkózó, mesterségesen üzemeltetett országot két gyors sokk pillanatok alatt elintézte, az egyik a Britek csatlakozása az EGK-hez, a másik az olajválság volt. Az infláció megugrott, az export lecsökkent, az állam kifutott a pénzből, elkezdte külföldi hitelekből finanszírozni a napi működését. 1984-re a helyzet tragikussá vált. A Farmerszövetség ekkor leült és elővette a papírt-ceruzát, majd hirtelen világossá vált, hogy a jelenlegi támogatási rendszer egyrészt nem is finanszírozható, másrészt esélytelenné teszi a kiwik termékeit a világpiacon. Ekkor javasolták a kormánynak, hogy szüntesse meg a farmerek állami támogatását és reformálja meg a többi gazdasági ágazatot is, no meg az állam működését. A hosszútávú érdekük felülírta a rövidtávút, az állam pedig amúgy is kényszerhelyzetben volt, nem volt mit tenni, megkezdődött a gazdaság liberalizálása. Az éppen baloldali kormány mindjárt a parasztokon kezdte, gyakorlatilag minden állami forrást megvontak az agrárszektortól, a gazdaság többi részének piaci körülményekhez igazítása eltartott még vagy hat évig. Az eredmény viszont kárpótolni látszik a sok szívást, Új-Zéland gazdasága a világ legkevésbé szabályozottai közé tartozik, a legutóbbi gazdasági válságig, amelyből éppen kilábalni látszik a világ, szufficites költségvetése volt.

A fent vázolt hetvenes években indult el a szőlőtermelés itt-ott a szigeten, első komolyabb fecskeként a Montana fogott borkészítésbe (a Montana éppen most cseréli a nevét a prémium kategóriás borain Brancott Estate-re) és egészen ügyesen próbálkozott. Az első telepítések leginkább az Ausztrál bormódit követték, onnan lehetett legközelebbről szakembert és szőlőt hozni, Rizling, Müller Thurgau és Pinotage, de annak ellenére, hogy a közvélemény szerint a Déli Sziget túl hideg a szőlőtermesztéshez, kanyarítottak egy teleknyi Sauvignon Blanc-t Marlboroughban.

Auckland és Hawke’s Bay környékét villámgyorsan ellepték a Cabernet Sauvignon ültetvények, de számos nem igazán ezt az éghajlatot kedvelő szőlőt is ültettek ész nélkül, az eredmény pedig csúnya felsülés lett, a nyolcvanas évek elejére a borkészítés ázsiója ismét a padlón (a rengeteg használhatatlan szőlő pedig raktárakban) volt, pedig 1975-ben 529 szőlészet és borászat részvételével alakult meg a Wine Institute New Zealand. 1984-ben a kormány már fizetett azért, ha valaki kiirtotta a szőlőjét, annyi volt a bor, ami nem nagyon kellett senkinek, a szőlőipar kezdett működésképtelenné válni. Az okosabb szőlészek felmarkolták az állami ösztönzőt de nem felszámolták az ültetvényeket, hanem áttértek a kevésbé gazdaságos fajták termesztéséről (Müller Thurgau) a Chardonnay-ra és a Sauvignon Blanc-ra. A vacak bor gyorsan eltűnt, a termelés ismét szárnyakat kapott, megszületett az igazi újzélandi bor.

A zátony SB-je talán a legjobb a világon, de ebben azért huszonév munka van. A kaliforniai Sauvignon Blanc erős tölgyhordós érlelését követve (volt is Fume Blanc nevű bor) a zátony is hosszú, intenzív érleléssel dolgozott, de szerencsére a sok tölgyhordós SB hamar kiment a divatból, a nyolcvanas évek végére szinte teljesen eltűnt. A kiwik szerencséjére a Marlborough régiót egyenesen SB termesztésre találták ki, még a Loire völgyi  SB-oknál is SB-abb borokat ad. (a borvidékekről  és fajtákról külön posztban írok) A SB már a zátony borainak zászlóshajója, rendszeresen nyeri az érmeket és rengeteget exportálnak belőle.

A helyi viszonyoknak köszönhetően, az európai bortermelési struktúrától eltérően, itt nem a hagyományos egygazdás termelés a jellemző (bár ilyen is van) ahol egy gazdaság termeli magának a szőlőt, feldolgozza, palackozza, majd értékesíti, hanem jelentős szerepet játszanak a bértermesztők, akik egy-egy borászatnak szállítanak be, sok, korábban szerződéses termelőből lett sikeres, profi borász később. Előfordul, hogy marlboroughi borászat dob piacra gisborne-i szőlőből készült bort, egy egy régió jó szüreteit más régiókba is tudják értékesíteni a termelők. Gyakori, hogy több borászat tart el egy-egy palackozó-csomagolóüzemet, a szatellit iparágak szépen ráültek a teljes ágazatra és meg is élnek belőle sokan. Az utóbbi 8-10 évben a komoly mennyiséget termelő borászatok mellett megjelentek és szépen fejlődnek a kis, kézműves borászatok is, amelyek csak a legkiválóbb boraikat viszik a piacra, horribilis árakon.

A borkészítésben leginkább a reduktív eljárások a gyakoribbak (a rozsdamentes acél fermetálótartályok hagyják érvényesülni, kiteljesedni a gyümölcsösséget), bár ez természetesen fajtafüggő, a zátony gyümölcsös fehérjei nagyon népszerűek a világon mindenfelé. Mára a kiwi borászok kitapasztalták, hogy melyik régió melyik fajtának kedvez, odafigyelnek az utánpótlásnevelésre, egyre nagyobb figyelmet kap a természetet kevésbé terhelő, vízkímélő, fenttartható szőlőgazdálkodás és a kísérletek további fajtákkal. A komoly világpiaci jelenlét miatt egyre többet áldoznak marketingre, részben az ország tisztaságát meglovagolva, részben az itteni borok különlegességét hangsúlyozva, szerte a világban zajlanak kampányok, kóstolók, bornapok, egyre szélesebb körben ismertetve meg a világgal az új-zélandi bort. A gasztro- és borturizmus szépen fejlődik, egyre távolabbról jönnek ide vendégek, hogy megkóstolják a helyi jellegzetességeket.

Akit a számok mélyebben érdekelnek, sok érdekes infót találhat az NZW tavalyi riportjában(pdf), a tavalyi statisztikában(pdf), vagy klikkolgasson a képekre, hogy olvashatóbbak legyenek.  Gyors áttekintésképpen azér jöjjenek kicsit a számok:

2009-ben az ország éves borexportja alulról karcolta az egymilliárd dollárt (egy csupán huszonöt éves bizniszről beszélünk!), a legnagyobb felvevőpiac Ausztrália (ahonnan erős import is érkezik) UK és USA, de Kanadában és Ázsiában is egyre népszerűbbek az itteni borok. A tavalyi szüret háromszázezer tonna szőlőt hozott, amely 31000 hektáron termett (ebből 15000 hektár és 177000 tonna a Sauvignon Blanc) és 205 millió liter bor lett belőle, ebből 116 millió litert exportáltak. A hazai fogyasztás se szerény, egy kiwi átlagosan 21.4 liter bort iszik évente, ebből 13.9 liter itt termett, a kiwik szeretik, veszik és isszák a saját borukat. Az új-zélandi bor befutott.

“Új-Zéland és a bor II. – válság és kilábalás” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Csak egy-két kiegészítés:
    – a Sauvignon Blanc eredendően bordeauxi típus, csak később telepítették a Loir völgyébe
    – a Pinotage pedig teljes mértékben dél-afrikai, soha nem is volt Ausztráliában (a Pinot Noir egy klónjaként ‘indult’ egy stellenboschi egyetem kutatása nyomán – pontosabban a Cinsaut szőlővel keresztezték a PN-t – , később mint önálló fajtát ismerték el)
    – a déli sziget a közhiedelemmel egyáltalán nem ellentétben a legjobb fajtákat adja például Pinot Noirból is (Central Otago)

    Egyébként korrekt, összeszedett cucc.
    Várom a folytatást!

  2. Üdv,

    elnézést, hogy nem kapcsolódik ide szervesen (meg semennyire sem), amit írok.
    Emlékszem, volt anno egy bejegyzés arról, valójában mennyire nem unalmas NZ és Auckland, van mindenféle esemény, koncert efféle. És bár pappito ízlése khm… kissé másfelé tendál, azért ezt említsük meg:
    Metallica, fészbúk
    We are so psyched to add a second show in Christchurch, New Zealand at CBS Canterbury Arena on September 21…thanks again for demanding that we visit you there!!

    09/21/2010 Christchurch, New Zealand CBS Canterbury Arena
    09/22/2010 Christchurch, New Zealand CBS Canterbury Arena
    10/13/2010 Auckland, New Zealand Vector Arena
    10/14/2010 Auckland, New Zealand Vector Arena

    És ha már első kommentem.
    Egy hónapja sincs, hogy rábukkantam erre a blogra, azóta szenvedélyes olvasó vagyok, most tartok visszafelé tavaly februárnál. Zseniális, olvasmányos, érdekes, a témák, meg minden. Odavagyok, na.
    A “zátony” is nagyon bejön, azzal együtt, hogy természetesen fenntartásokkal kezelem a dolgot, tudom, nincs kolbászkerítés, stb. Mégis ha egyszer (hamarosan) meglépek MaO-ról, tuti NZ-t célzom be. Tényleg, nem kell egy jól képzett földmérő technikus?:D

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.