Motor – 2. és 3. túra

Két vasárnap is eltelt az első túra óta, motorozni egyre jobb móka, ráadásul kis erőfeszítéssel juthat el a dolgozó szebbnél-szebb helyekre.

Az időjárás egyre kellemesebb, igazi tavasz van, hűs éjszakákkal és sok napsütéssel, ideális motorosidő. A múlt vasárnap Joci – arra hivatkozva, hogy észak felé már voltunk – délnek fordította a fejünket és Clevedonig mentünk. Clevedon egy édes kis város, szinte teljesen jellegtelen, ott lenni teljesen értelmetlen dolog, de odáig menni frankó. Auckland déli részén átvágva egészen hamar finoman kanyargó úton leli magát az ember, közepes vasárnapi forgalomban, aminek nagyrésze motoros, mind a kanyarokért jön.

Whitfordban megálltunk a benzinkútnál, (a menet az, hogy Joci megy, mint a meszes, aztán megvár valahol) ahol otthagytam a motorom és felültem Jociéra (XJR1200) utasnak, hogy érezzem a bugit. Hát sokmindent éreztem, de az első 3 percben az minden volt, csak nem bugi, ha eszembe jutott volna, akkor biztos becsukom a szemem, de erre egyszerűen nem volt időm. Elképesztő érzés ilyen erős motoron menni azon a kanyargós szakaszon, ahol egyszer már átcsühögtem a sajátommal, minden sokkal gyorsabban történt, mint a valóságban. Amikor rájöttem, hogy a motorosruhából úgyse jön ki semmi, ha becsokizok, akkor ülhetek benne hazáig, inkább próbáltam élvezni a dolgot, kicsit sikerült is. Az egész móka olyan volt, mintha nem olvasnám a fizikakönyvet, hanem bevenném tablettában egy vödör higítatlan adrenalinnal.

Miután visszamentünk a benzinkúthoz, visszaültem a sajátomra és elkocogtunk Maraetai Beachre, ami roppant klassz hely, a bolondok fürödtek a tengerben, mi inkább bevettünk valamit a büfében, amiben van cukor és tovakanyarogtunk a part melletti úton, ami viszont csodaszép, kicsit hasonlít a Taupo tó melletti útra, az is ilyen cirkoványosan megy a víz mellett. Ücsörgés után elgurultunk Clevedonba, ahol ugyan nincs semmi, viszont van egy pár kilométeres kis körút ami szinte végig az erdőben megy, majd visszavisz a faluba, ezt is lenyomtuk, majd hazacsörtettünk, így kétszer átkeltem a Harbour Bridge-en is, ami nagyon klassz motorral, csak fúj a szél, mint a rosseb. A kaland 140-150km lehetett, és bizony szembesültem azzal, hogy az öreg kettőötvenesnek kihívás egy-egy komolyabb emelkedő, kezdem érteni, hogy miért veszik a népek a dögnagy motorokat.

A második vasárnap Joci már hajnalban pörgött, mint a trendedli, de hirtelen nem volt jobb ötlete, megint Puhoi felé mentünk, csak most az ellenkező irányból, fel Puhoi-ig az autópálya mellett, át Silverdale-en és Orewán. A Puhoi Pubban elvégeztük a kötelező hamburgerevést és a szintén kötelező másokmotorjainakmegnézését, természetesen az adekvát fejcsóválásokkal és hümmögésekkel. Én csak mentem, időnként Joci az út szélén állva intett, hogy gyerünk tovább, majd leelőzött és goto 10. Kaukapakapában megálltunk egy pillanatra, szemrevételezni az ottani motoroskocsma előtti felhozatalt, majd léptünk is tovább.

Jocinak időre kellett valahova érnie, úgyhogy irányba állított, aztán meghúzta a warpot a motorján és eltűnt a szemhatárról, így én a saját, jóval visszafogottabb tempómban jöttem, át Helensville-en, Kumeun és Riverhead-en, ahonnan szinte egyértelmű az út, bár szerintem nem arra jöttem, amerre gondoltam, hogy akarok. Miután 40km-el és egy órával tovább tartott az út, mint  sejtettem, kicsit zavart éreztem az erőben. Mindenesetre amikor megláttam az Albany 17km kiírást, már nyugodt voltam.

Az, hogy Joci lelépett nem volt nagy baj, kényelmesen motoroztam, nézelődtem, sőt megálltam fotózni is egyszer, valami domboldalból, ahonnan egészen a tengerig el lehetett látni és a helyi erő, akinek a portája előtt támasztottam le a motort, ki is jött megkérdezni, hogy minden rendben van-e. Mondtam igen, csak szép a táj, jelezte, hogy ez neki is feltűnt, mert harminc éve nézi a tengert az ablakából, viszont neki is ilyen motorja volt húsz éve. Ez a kanyar is kb. 150km lett mindenestül, szépen tekerednek bele a km-ek a járműbe, lassan túlvagyok az első ezren, köszönhetően annak, hogy dolgozni is motorral mentem a múlt héten. Nincs tésztávmérőm, úgyhogy irkálom a sprintmonitorba a tankolásokat meg, hogy mikor kell olajozni a láncot.

“Motor – 2. és 3. túra” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Az egész móka olyan volt, mintha nem olvasnám a fizikakönyvet, hanem bevenném tablettában egy vödör higítatlan adrenalinnal.

    ölellek

    1. Ezt én is ki akartam emelni, Izéland szinte másodlagos, az ilyesmikért olvasom Pappos Mestert.:)

  2. Zen and the Art of Motorcycle Maintenance in the 21st century. Nagy vagy Pappa.
    Az a kérdés, hogy a gatyaszár a csimmán belül, avagy kívül van-e. 🙂

  3. Egészségedre! 🙂

    Hobe: Nagyon igaz. Sajnos mire odaértünk, addigra a Farmers’ market, a kürtöskalács, és a pisztácia kifogyott; csokoládé nem is volt…

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.