Monthly Archive for November, 2010

Zöld fény – reloaded

A zöld fény elég harmatosan pislákolt már nálunk, a nyitjára nem jöttünk rá, úgyhogy drasztikus lépésre szántuk el magunkat.

Continue reading ‘Zöld fény – reloaded’

Motor – megint barkács

Megint a műhelybe kényszerültem, most hivatalos okokból, semmi hobbizás. Megbuktunk a vizsgán.

Continue reading ‘Motor – megint barkács’

Kert – új barázda

Mint azt már korábban említettem, a terműterületet megújítottuk, a vetés előtti talajmunkákat gondosan elvégeztük, és eljött az ideje a korábban fedettpályán megindított kis palánták vadregénybe helyezésének is.

Continue reading ‘Kert – új barázda’

Szóda

Itt a nyár, a nyár pedig – már a régi görögök szerint is – kertbenfröccsözést okoz, ami alól mi sem húzhatjuk ki magunkat. A fröccshöz pedig két dolog kell: bor és szóda. Bor ügyben viszonylag jól el vagyunk látva, a szódát viszont a boltból hordtuk évek óta. Na ennek most vége.

Continue reading ‘Szóda’

Kiwikrízis

A egyik legismertebb kiwi ikon, a kiwigyümölcs, és persze a hozzá kapcsolódó egész biznisz feje felett jelentek meg a sötét fellegek. November elején fedeztek fel egy, a kiwinövényt támadó növénybetegséget, amelyről sajnos már vannak szomorú tapasztalatok külföldről.

Continue reading ‘Kiwikrízis’

Muzik – november

Dacolva az eMusic átszerkesztett árazási politikájával, novemberben is behúztam egy marék zenét. Ugyan most kevesebb album, de szintén kellemes tartalom érkezett.

Continue reading ‘Muzik – november’

Muzik – október

Igen, kicsit megcsúszott a szerkesztőség, úgyhogy most gyorsan túlesünk az októberi etapon, aztán még gyorsabban a novemberin holnap.

Continue reading ‘Muzik – október’