Nativity Play

Ez a gyerek utolsó éve az oviban, februártól iskolába megy. Karácsony előtt, mintegy évzáró jelleggel a gyerekek előadják azt a régi sztorit a csillaggal, a pajtával meg a három királyokkal.

Az ilyesmi azzal jár, hogy a gyermek a próbákat itthon intézi, vagyis bájos karácsonyi dallamokat dúdolgat, nyaggatja a szüleit, hogy legyen nekünk is karácsonyfánk, egyébiránt normálisan funkcionál. Az ovi a vele telekkönyvi panamák révén összefüggő metodista templommal átellenben van, így az előadást is ott rendezik, péntek délelőtti időpontban, ami a főállású metodizmussal valószínűleg gond nélkül összefér, ám a szülők munkaidejével kevésbé. Idén viszont dacoltunk a nagyvállalatokkal és mindketten ott voltunk, úgy a retail, mint az autóipar képviseletében.

Az oviban volt egy morning tea, ahol a szülők (na jó, én) úgy csináltak, mintha érdekelnék őket a többi szülők, beszélgettek és a legvadabb angolszász édességeket silózták, de voltak gyümölcsök is, meg a kiwi gasztronómia all-purpose szupersztárja, a szoszidzsroll. Miután kiszocializáltuk magunkat, átvonoltunk a templomba és vártuk, hogy a gyerekek bevonuljanak. Az aprólékosan megrendezett előadás két részből állt, eleinte a kisdedek csupán énekeltek, később egyéb módon is zajongtak, majd a második felében jött a misztériumjáték, Máriával meg királyokkal. Mi nagyon büszke szülők voltunk, mert leszármazottunk Mária szerepét kapta a kötelező rekvizitekkel együtt, ugyismint kék lótakaró és egy plasztikbaba, mint kisjézus.

A szigorú törvények nem engedik meg, hogy kicsiny gyermekek felügyelet nélkül maradjanak, ezért az oviból átvonszolták a legkisebbeket is, ami az amúgy is combos kakofóniát fülsiketítő gyereksírással és a kontrollálatlan záróizmok minden következményeivel súlyosbította. A karácsonyi hangulatot egy fizikai ingerekre nem reagáló, katatón orgonista bácsi volt hivatva biztosítani, és ő tényleg mindent megtett.

Amikor a gyermekek már mindent elénekeltek, mindent eljátszottak, akkor jött egy ilyen alkalmakra befogott szülő, aki mikulásnak öltözve nekiállt az ajándékok kiosztásának, és bizony nem sajnálta a szülők munkaidejét, mindenkit alaposan megajándékozott. A mikulás a gyerekeknek olyan személy, mint a bohóc, képen vicces, meg várjuk is, de amikor ott van, akkor van benne valami bizarr (v.ö.: apának reggel még semmi baja nem volt, se szakáll, se zsák) úgyhogy csak elvették az ajándékot, de készen álltak a menekülésre. Amikor már tényleg nem lehetett több időt húzni, akkor a mikulással fotózkodtunk, majd pánikszerűen elhagytuk a terepet, a gyereket lapattintottuk az oviban, majd elmentünk dolgozni.

Félreértés ne essék, a kölkök nagyon aranyosak voltak, a sztori is be van járatva, a vezető ovónéni se beszélt hosszan, de végig az volt az érzésem, hogy nem csak én, hanem a gyerekek se értik pontosan, hogy mit keresünk itt. Na de sebaj, a szatellit nagymamáknak kijutott a cukiunokából egy nagy adag, a szülők elkattintottak kilencezer fotót, amelyen a gyermekük más gyermekeket rugdos, szóval minden a terv szerint haladt. Februártól isi.

22 hozzászólás “Nativity Play” bejegyzéshez

  1. Tényleg nagyon élvezetes, szellemes ez az írásod is, akárcsak a többi – én ha egésznap ezen törném a fejem akkor sem lennék képes ilyet összehozni. DE azért egy kis érzelmet engedj meg magadnak, EZEK AZ ÉVEK MÁR NEM JÖNNEK VISSZA, a kis ember nem lesz többet ovis, el lehet ám érzékenyülni, még az apukának is! (én is az vagyok, onnan tudom)

  2. Na figyel csak. Legkozelebb ha a gyerekedet Marianak akarod oltoztetni, szolj, adok kolcson autentikus ruhat. Erted!? A Mariaet.

  3. Félreérted. A kis kék Mária arcán nem unalom, hanem átszellemültség látható. 🙂

  4. A ruha autenticitása leginkább attól függ, hogy Máriáról, vagy Mirjámról van-e szó. 🙂 A kék szín mondjuk nemek sem volt meg, dehát mit lehet tudni ennyi idő távlatából mér, ugye?

    Demonalizátor, ha ez a gyerek át van szellemülve, akkor akármi legyek. Az apja is szok így nézni és olyankor szó se nincsen szellemülésről…

  5. Elnezest, ez egy titokzatos poen. Lanyomat Marianak hivjak.

  6. Jó kis Jézus reklámnak tűnik nekem ez az egész. Templomi óvodáról van szó?
    Fekete pont annak aki kiíeta random nyelveken hogy Boldog Karácsonyt, de odáig nem jutott el, hogy van ott egy magyar gyerek is, tehát magyarul is ki lehetne írni.

    Mi az állami iskola által üzemeltetett óvodába hordjuk a gyerekeket, ott kiírottak minden vallás marketinget a Holiday Season-ból, bónuszként Karácsony mellett a Hanukát és Kwanzát is emlegetik.

    1. itt csak magánovi van. (már, ahova érdemes is beadni a kölket) a templony meg az ovi összefüggenek, az ovi épülete a templomé, a templomtól bérlik az ovifrencsázt üzemeltetők. így a gyerekek használhatják a templomot, pl tornaórákra. a nativity pléj meg belefér, a kölkek szeretik, a sztori meg nem érdekli őket, kicsik.

      1. … csak maganovi van, ha eltekintunk attol a szajba*****tt heti20oraingyen csokevenytol, meg a semmisemjo 4 eves gyerek 9-11:30 ingyen kindergartentol.

      2. Így már érthető. Nálunk épp ellenkező a helyzet, gyerekeknek nincs semmi vallásos ismeretük, már azon gondolkodom, hogy lányomat vasárnaponként kölcsönadom Mormon barátainknak, vigyék el egy kiadós biblia tanfolyamra.

  7. Ott van az Otti, jobb szele kozepe. Elfelejt kicsit magyar olvas?
    (Bruhaha, milyen nap. Remek.)

    1. Tibi, szívesen korrepetállak magyarból, ha már nehezen megy a szövegértés 🙂

      A blogmotor SPAM szűrője kérdezgeti hogy milyen nap van, de hiába írtam be kedden hogy kedd, csak azt fogadta el hogy szerda. Inkább úgy kellene feltennie a kérdést, hogy „Milyen nap van ma a föld másik oldalán”?

      4 éves fiam heti kétszer jár 4 órát fizetős állami óvodába, jó az.

      1. jó az, csak nem tudna mellete dolgozni a nej. amúgy az állandó ovban, a kis gengsztertársai között levés nagyon is jót tesz neki, szokja a közösségek, fejlődik az immunrendszere és megtanult angolul, mint a vöcsök.

        Nem szívesen mennék bele újra a milyennapvan kérdésbe, 140 országból jönnek a látogatók, mindenhol másféle nap van, úgyhogy mindenki a szerver órájához igazodik ami asszem kaliforniában van. Vagy beírja, hogy remek.

  8. BTW Mária- és egyéb főszerepekért komoly harc megy ám az ovikban, legalábbis errefelé. Nem mindegy, hogy a kölök a harmadik bárány szerepét alakítja, vagy valami fontosabbat, haha.

    1. szerintem ezek még kicsik ahhoz, hogy ilyesmiért bunyózzanak, de lehet, hogy a lányom széterorizált mindenkit a szerepért 🙂

      1. ki tudja, lehet hogy ő az ovis maffia vezére és védelmi pénzt szed plüssmackók terrorizálásával
        😉

  9. „I’m gonna be the lobster. Second lobster.”

    a boldogkarácsony azért még kiférhetett volna az ablakra.

    én elérzékenyültem teljesen, ahogy néztem a képet Eszterláncról, úgyhogy neked már nem kell. szivesen máskor is.

      1. koszi, megtalaltam 🙂 francba, az ember mar bele se kothet semmibe rendesen 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.