A reggeli ojságban nagy csinnadrattával kezdtek értekezni a kormány frissen bejelentett ötletéről, ami újabb privatizációs lépésnek néz ki. Természetesen kitört a hiszti.
A jelenlegi terv szerint a kormány csökkentené az állami tulajdonhányadot számos cégben, köztük energiavállalatokban és a nemzeti légitársaságban is. Az ellenzék már kora reggel habzó szájjal ordított, hogy ilyesmit nem lehet csinálni, pedig korábban ők is lelkesen adtákvették az állami tulajdont, az egész privatizációnak itt is van némi fura mellékíze, példák lejjebb. Amiről szó van, három nagy energiavállalat és egy szénbányász cég (Solid Energy), ezekből kivonulna* az állam, az Air NZ-ben pedig, a jelenlegi 76%-os tulajdonrészét 51%-ra csökkentené.
A kormányzat a fentiektől hét és tízmilliárd dollár közötti pénzt vár, amelyet újra befektethet mindenféle eszközökbe és/vagy csökkentheti az ország által felvett hitelek utáni adósságszolgálatot. Utóbbi nagyon is ráférne a gazdaságra, a tavalyi válság (és a kormányváltás) elmosta a szufficites költségvetést, az ország pedig hitelfelvételekre kényszerült, hogy fedezni tudja a saját működését, a jelenlegi hiány közel tizenhat milliárd dollár, amit a kormányzat 2015-16-ra gondol lefaraghatónak. A tavalyi naptári évet 31.9%-os GDP arányos államadóssággal zártuk. Az állam működési költségeinek csökkentése egyedül nem lesz elég ahhoz, hogy egyenesbe hozzák a gazdaságot. További teherként jelentkezik a magas munkanélküliség (6.4% Q4, 2010) és a korábban meglehetősen bőkezűen osztogatott mindenféle szociális támogatások, az adórendszer változásainak jótékony hatásainak érzékeléséhez is kell némi idő, bár az első jelek már látszanak, az IRD szerint az adócsökkentések után a tervezetthez képes 0.1%-al több adóbevétel csörgött be a kasszába. Néha nem baj, ha pénzügyekhez értők irányítják a gazdaságot, bölcsészek és szakszervezeti funkcionáriusok helyett.
Az ellenzék szerint, az energiavállalatok állami tulajdonrészének eladása egyenes út az energiaár emelkedéséhez, valamint a stratégiai vállalatok kontrolljának idegen kézbe adásához. Az állami tulajdon csökkentése és az energiaárak emelkedése közötti összefüggés talán bonyolultabb, mint ahogy az ellenzék láttatni szeretné (a Genesis már két nappal a miniszterelnök bejelentése előtt értesítette a fogyasztóit, hogy áremelkedés lesz – szerk.) hiszen a Labour kormányzat kilenc éve alatt az elektromos energia ára 72%-al emelkedett, pedig nem privatizáltak egy szál energiarészvény sem.
A Korona eszközeiből kb. ötvenkét milliárd dollár értéket jelentenek a SOE-k (state owned enterprises) ami csak kis része az állami tulajdonnak, de mindenképpen komoly változtatások szükségesek a jövőben, hogy az állam alacsonyabb költséggel, hatékonyabban tudjon működni, hogy képes legyen kitermelni a felvett hitelek költségeit, csökkentve a függőséget.
A részleges vagy teljes privatizáció utólag mindig kényelmetlen kérdéseket vet fel, és igen rosszul néz ki annak a pedigréjén, aki éppen kézzel-lábbal tiltakozik az eladások ellen. Csak néhány példa:
- 1989-ben a Labour kormány 660 millió dollárért eladta az Air NZ-et, majd tizenkét évvel később, amikor ismét hatalomra kerültek, 800 milliót költöttek arra, hogy kihúzzák a céget a pácból és többségi (nem teljes) állami tulajdonhányadot szerezzenek
- Ugyanebben az évben a Labour eladta a Postabankot 678 millióért, majd ujra kormányra kerülve dollárszázmilliókból gründolták a Kiwibankot.
- 1990-ben a kormány eladta az Állami Nyomdát. Mivel nem volt csak egy vevő, a cég mélyen a könyv szerinti értéke alatt kelt el (20 millió dollár), a vevő pedig Graeme Hart volt, aki mára Ausztrálázsia egyik leggazdagabb embere. Graeme ezzel a céggel indult el. A kincstár feljegyzései alapján ebben már a National keze is benne volt, bár az első tranzakció kétségtelenül a Labour számlájára írható. A tárgyalások a nyomda eladásáról már ’89-ben megkezdődtek, a végleges értékesítés viszont csak ’93-ban zárult le, ’90 októberében viszont a Labour kormányt elsöpörte a National a választásokon.
- 1990-ben a Labour eladta a Telecom-ot a Bell Atlanticnak és az Ameritechnek 4.25 millárdért (éppen a távközlési monopólium megszűnése környékén) lásd a fenti kincstári doksit
- 1993-ban a National kormány befektetőknek eladta az NZ Rail-t 328 millióért, amit a Labour 2008-ban visszavásárolt 665 millióért és azóta is komoly pénz dőlt bele.
Amint látjuk, az éppen regnáló kormány előszeretettel adogatja el a családi ezüstöt, sőt, időnként vissza is vásárolja azt, amivel tulajdonképpen nem lenne baj, csak kicsit fals lesz tőle a privatizáció elleni harcos kirohanás és siratóének. Az biztos, hogy kell a pénz, a National pedig, ahogy már korábban is célja volt – csökkenteni fogja az állami szerepvállalást a gazdaságban, remélhetőleg ennek minden várható előnyével együtt.
Egyelőre nem tisztázott, hogy az eladósorba kerülő tulajdonrészek hogyan lesznek értékesítve, számos lehetőség kínálkozik, a szimpla piacradobástól a nagyobb tételek befektetőknek történő aukcionálásáig, a jelenlegi szándék az, hogy helyben értékesítsenek a lehető legtöbbet, kisbefektetőknek akár némi kedvezménnyel is, ám ez magában hordozza a veszélyt, hogy a kisbefektetők gyorsan eladják nagybefektetőknek a piaci ár alatt vásárolt részvényeket, hogy azonnal profitot realizáljanak, miközben a hosszú távú, nem spekulatív befektetések jobbat tennének a nagyvállalatoknak és nehezebben tudna egy-egy tőkeerős befektetői csoport ellenőrzést szerezni az energiaszektor nagyvállalatai között.
Az is igaz viszon, hogy a SOE-kre nem nagon figyel senki, hiszen a részvényeik nincsenek a tőzsdén, az állami vállalatok vezetése nincs a lehető leghatékonyabb működésre kényszerítve, hiszen a piaci hatások nem, vagy csak alig érintik az álatuk vezetett vállalatokat. Ha a jelenleg állami tulajdonrész is a piacra kerül, a vállalatok kénytelenek lesznek transzparensebben ügyködni és megfelelni a pénzpiaci szabályozóknak, mint mindenki más.
Az ország gazdasági helyzete nem tragikus, a jegybank ma jelentette be, hogy az alapkamat marad 3%-on, a kiwi dollár meglehetősen erős (1 NZD most 0.766 USD és 0.77 AUD), az infláció is 2% körül alakul (a tervezett inflációs sáv 1-3%), a gazdaságnak komoly lökést jelent a Canterbury földrengést követő építőipari boom, a Rugby World Cup, amely kissé már most érezteti hatását, és a queenslandi árvíz által tönkretett termőterületek miatt a mezőgazdasági export várható fellendülése. Ha ezek mellé vesszük a privatizációs bevételeket, a kormányzat háromszáz millió dolláros működési-kiadás csökkentését, akkor 2011-ben jó eséllyel szabadulhat meg az ország a korábban felvett hitelek egy részétől, csökkentheti a gazdasági válság jelenleg is érezhető negatív hatásait, és okos gazdaságpolitikával a kormány stabilizálhatja saját magát a következő választásokra, amelyek idén esedékesek.
*: a poszt megjelenése után még finomodtak a mondatok, az energiacégekből nem teljesen vonulna ki az állam, maximum 49%-ot értékesítene a piacon
Úgy tűnik mindenhol ugyanazok a problémák, csak mások az arányok (egyenlőre). Bármely országot tönkre tudnak tenni vagy legalábbis zsarolhatóvá tenni a hitelpénzzel. Itthon ugye 30 éve ez a szlogen: építsd le!, húzd meg a nadrágszíjat!, privatizáld!, add el!, Vonuljon ki az állam!, Majd a piac eldönti! stb. stb. és jönnek a megszorítások, munkahelyek szűnnek meg, lakosság elszegényedik miközben a (soha vissza nem fizethető) adósság exponenciálisan nő.
Remélem NZ-re nem ez vár. Az energiaszektort eladni nem szabadna, szerintem, mert nagyon kiszolgáltatottá válnak az emberek és a helyi vállalatok.
ennél azért összetettebb a dolog kicsit. az a pénz amit hitelként vesz fel az ország, az kell, pl. kifizetni a munkanélküliségi segélyeket, mert nem 3% a munkanélküliség, hanem 6 felett, több, mint duplája a válság előtti értéknek. Ezek a munkanélküliek nem termelik meg azt a GDP-t, amit korábban megtermeltek, úgyhogy kevesebből kell többet fizetni – ezt egy határon túl nem lehet. Önmagában a hitel nem a sátán, ahogy a szufficit se jó, hiszen akkor az állam többet von el a gazdaságtól, mint amennyire szükség van.
Serintem az államnak nem kell villamos erőműveket üzemeltetnie, azt intézze az, aki akarja, akinek van pénze erőműre, az államnak csak a játékszabályokat kell meghatároznia és betartatnia, olyanokat, amelyektől az egységsugarú kiwinek ki van fizetve a villanyszámlája ÉS a villanygyár részvényesei is kapnak osztalékot.
Tisztában vagyok vele, hogy összetettebb a dolog. A hitellel kapcsolatosan nekem az ugrik be amit nem egy ember hangoztat Magyarországon miszerint: a 70-es években felvett 1 milliárd dollár működő tőke bevonása után 1990-ig kifizettünk 11 m kamatot és még maradt 22 m kifizetetlen. Így kezdtük a rendszerváltást. Nem tudom mennyire igaz, mindenesetre Nemzeti Bankos tanulmányra hivatkoznak.
A játékszabályokkal kapcsolatosan nem vagyok túl optimista, a lakosság érdekérvényesítő képessége elég csekély egy multi energia céggel szemben, főleg ha az államot korrupt politikusok vagy bürokraták képviselik. Tudom NZ ebből a szempontból kivételes ország, ezért is szimpatikus. A 6%-os munkanélküliség pedig nagyon jó szám.
Nemzeti Bank ügyben inkább nem nyilatkoznék
viszont a 6% az NZ-nek sok. a normális érték duplája
Nam akarok itt vitát nyitni, de muszáj szólni, hogy kevered a fogalmakat. A hitel, az nem működő tőke, hanem kölcsönbe vett/adott pénz. Ebből akkor lesz tőke, ha befektetik.
A működő tőke a ’90-es évek szócsinálmánya volt, így különböztették meg a „spekulációs” tőkétől: azaz, a működő tőke olyan tőke volt, amelyet valamilyen termelőtevékenységbe fektettek, míg a másik jellemzően pénzpiaci, vagy banki spekulációs műveletek céljaira felhasznált tőke volt.
Az, hogy az országnak összesen mennyi pénzt kell törlesztenie, egy csomó dologtól függ. Az egyik, hogy melyik tanulmányt olvassa az ember 🙂 ugyanis egyes tanulmányok csak azokat az összegeket tüntetik fel, amelyeket az állam vett fel, mások meg a lakossági és vállalati devizahiteleket és a kötvénykibocsájtások adósságszolgálatát is szeerepeltetik.
Az állam kivonulása megint egy másik mese, főképpen, ha egy volt szocialista országot hasonlítunk össze egy olyannal, ahol államszocializmus és tervutasításos gazdaság még sohasem működött.
A mukodo toke (=working kapital) egy szamviteli fogalom. Alapok olvashatok sok helyen, pl. wikipedia.
„Spekulacios” toke ugyben azt kerdeznem, hogy ha a tozsden veszek x reszvenyt, akkor en nem arra spekulalok, hogy sok penzt csinalok? Miben kulonbozik ez (az osszegtol eltekintve) attol, hogy Soros Gyorgy elad vagy vesz GBP-t nagytetelben? Minek megkulonboztetni a termelotevekenyseget es a szolgaltatoipari befektetest?
Ent nem tudom ertelmezni.
1. A „m” a millio roviditese. 11 millios kamat az kb 1% 20 ev alatt, evi 0.05%. Nem rossz.
2. Ha 11 milliardra gondolsz, az meg evi kb 50%. Ez sem jo.
3. Ha kifizettunk x kamatot, annak semmi koze ahoz, hogy mennyi kamatot fogunk kifizetni a jovoben. A kamat tokeresz aranyos es totalja a futamidotol fugg.
4. Akarmennyi kamatot is fizettunk, a tokeresz attol nem csokken.
5. Szoval mi az a 22 m?
m=milliárd, valóban nagy betűvel kellett volna írnom
http://tdyweb.wbteam.com/KiutTobbszemkozt0127.htm
08:30 körül hangzik el az amit írtam
Ezt lehozatjuk a Napi Gazdaságban vagy a HVG-ben, hogy lássa a nép hogy miről is van itt szó. Ha saját kútfő – remek munka, ha copy-translate-paste akkor is ‘dicséretet érdemel’ az oknyomozás. Hajrá Új-Zéland, hajrá Magyarok!
annyira saját, amennyire a mai cikkekből, a statisztikai hivatal adataiból és a kincstár doksijaiból raktam össze
ha fordítottam volna, akkor oda lenne írva, hogy fordítottam
(a HVG vagy a napi akkor hozhatja le, ha fizet 🙂
Helyes.
Lopnak ingyen eleget.
OK, egyeztetem velük 🙂 … amúgy nem az egészre gondoltam hogy 1:1-ben fordítottad, csak a kisérő infókat (mivel nem vagy közgazdasági újságíró). Vagy mégis?
nem igazán értelek, itten szegények csak angol nyelvű (néha maori is) dolgokat publikálnak, ha arra gondolsz, hogy ezeket (pl. a kincstár listáját) el kell olvasni és meg kell érteni, akkor igen, fordítottam.
mitől lesz valaki közgazdasági ojságíró?
Igen, arra gondoltam de nem pusztán nyelvi értelemben, hanem összefüggéseiben is. Az előbbi gondolom egy idő után már nem gond, az utóbbi viszont … Talán így lesznek a közgazdasági újságírók (… vagy úgy hogy kinevezik őket). OK, több szót nem érdemel a ‘felvetésem’.
Kedves Tibor!
A working capital az nem azonos azzal, amiről én beszéltem. Amire te gondolsz, az a „a befektetett pénzügyi eszközök”.
A működő tőke kifejezést – mint mondtam – politikai célból találták ki és vezették be. És éppen azért, hogy a nagyközönség számára különbséget lehessen tenni a „jó” és a „rossz” tőkés között és, hogy lehessen utálni a spekulánsokat. A működő tőkére lehetett mondani, hogy az jó, „mert hoz is, nemcsak a hasznot viszi” és erre a dumára nagy szükség volt a privatizáció politikai kommunikációjában.
A tőke az tőke, nincs különbség, hogy a gyárban, vagy a tőzsdén, a mezőgazdaságban, vagy a pénzpiaci spekulációkban használod fel, ebben igazad van.