hol tart ma már a tudomány?!?!

Az egyik itteni elmü, akitől van szerencsénk az ördögi delejességet vételezni, komoly fejlesztéseket hajtott végre. Részben az árain is, hogy pukkadnának meg, de lecserélték a villanyóránkat egy saccolásmentes, tudományos-fantasztikus darabra.

Tavaly októbertől a villanyóránk intézi a mérésadatgyűjtést és a riportolást, heti egyszer fogja magát és a rögzített fogyasztásokat jelenti a központi központnak. A központ ebből vuduzza ki, hogy mennyi lesz a villanyszámla, és már meg is van spórolva az óraleolvasó embereke bére és munkája, no meg persze nincsenek elírások meg tévedések sem.

Ám ami még ennél is klasszabb, hogy a mért adatokat a felhasználó is eléri, kap grafikont, ha akar (és miért ne akarna?) meg excel exportot, ha maga akarja a grafikonjait színezgetni. A villanyóra óránként menti el a játékállást, úgyhogy szépen látszik, hogy mikor ugrik meg a fogyasztás, a heti bontás pedig a hétvégi magasabb értékeket fedi fel, persze ezen annyira azért nem csodálkozik az ember. Tetszőleges időszakot választhatunk ki, és nézegethetjük, hogy mi merre, igen jópofa mulatság.

A második grafikonon pompásan látszik, hogy mikor voltunk Ausztráliában egy hetet, a harmadikon pedig a napi bontás van, (átlagos hétfő) amin jól látszik, hogy reggel hatkor elindul a heatpump (11 fok volt reggel) majd a reggeli pancsolások után visszafűti a bojler a vizet, aztán csak annyi, amennyit a hűtő és a standby-ban levő eszközök felvesznek, egészen estig, amikor jön a világítás, tűzhely, rossz esetben mosó- és szárítógép. Beszédes.

Sajnos eddig nem sikerült kirugdalnom a rendszerből egy minden adatot tartalmazó excel sort, de hát mindent nem lehet, és a havi/heti/napi bontás sem rossz.  Mindenesetre ki lehet játszani vele a fogyasztókat és azt, hogy tényleg halálos csapás-e a környezetre, ha világít egy piros led a tévén, amíg nem vagyunk otthon.

11 hozzászólás “hol tart ma már a tudomány?!?!” bejegyzéshez

  1. Hát ez szuper! Eon is beruházhatna ilyesmire, szerintem futná rá bőséggel…

  2. Az eon előbb a hálózatát tegye rendbe, hogy ne legyen tele tüskékkel, ami az alaplapomat is megette. Aztán rögtön jöhet egy ilyen fejlesztés. 🙂

  3. Itthon is fejlődik a szolgáltató, sorra cseréli le az órákat olyanra, amiben intelligens csipkártya van.
    Fogod a kártyát, bemégy az e.on kirendeltségre, feltöltöd a kártyát annyi pénzeszközzel, amennyit csak akarsz, és amíg van a kártyádon pénz, használhatod a szolgáltatást.
    A kártya gázórába is jó, egy cég lett a gáz, meg a villany.
    Na, ez milyen?
    Nem kell itt se leolvasó, nem kell részletes számla.

  4. Ekkerjoz ezt én még nem hallottam, pedig kapcsolatban állok e-onékkal., fogyasztáson felül is. Reg után minden alapadatot megadnak, bediktálhatsz akár, ill. újdonságaikról Emilt küldenek (nem hírlevél).
    De az általad jelzett chipről még nem is hallottam…

    1. Azoknál szerelik föl, ahol sűrűn előfordul hátralék, és emiatt leszerelik a korábbi fogyasztásmérőt.
      Szóval, nem az innováció miatt írtam.

      1. Mennyit ittál a pirított tarhonyaleves után? Egyébiránt egész biztatóan nézett ki.

  5. Szia!

    Szeretném felhasználni a blogodat egy iskolai projekthez, az általad eddig közzé tett információkból szeretnék egy interjút készíteni úgymond, és ehhez kérném a beleegyezésedet.

    Üdvözlettel: Tündi

  6. Nem volt sós, csípősen szeretem, bors nélkül, két cső paprika van benne, olyan nyílméreg fajta.
    Amúgy télen két üveg, nyáron több másfeles vizet iszok egy nap alatt, ilyen Visegrádit, vagy Balfit.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.