Working Holiday Scheme

Hóvári János és Peter Rider aláírta A „Working Holiday Scheme” elnevezésű kétoldalú egyezményt.

2011. június 6. 18:01

2011. június 6-án, az ASEM Külügyminiszteri Találkozó margóján Peter Rider, Új-Zéland berlini nagykövete és Hóvári János helyettes-államtitkár aláírták a „Working Holiday Scheme” elnevezésű kétoldalú egyezményt, amely a tanulmányi vagy üdülési céllal Magyarországról Új-Zélandra, vagy Új-Zélandról Magyarországra utazó fiatalok rövid távú munkavállalását teszi lehetővé.

Az Egyezmény keretében évente 100-100, 18 és 35 év közötti fiatal juthat olyan lehetőséghez, amely révén a másik országban folytatott tanulmányaik során kedvezményesen vállalhatnak munkát.

Az Egyezmény várhatóan még 2011 folyamán hatályba lép, így 2012 telén – amely Új-Zélandon éppen nyári időszakra esik – az első magyar fiatalok már igénybe vehetik a szerződés nyújtotta lehetőségeket.

Az aláírási ceremónián részt vett Szentirmay Klára Magyarország wellingtoni tiszteletbeli főkonzulja, valamint Új-Zéland budapesti tiszteletbeli konzulja, Sárdi Rezső is.

Eddig a hír, amelynek itt van a forrása. Maga a tény is számottevő, hogy Magyarország bármiféle kapcsolatokat ápol kis szigetünkkel, de egyelőre ne kezdjen csomagolni senki. Ennek a hírnek ugyanis – általam kissé érthetetlennek tartott módon – semmiféle nyomát nem találtam, egy héttel az örömteli bejelentés után sem, illetve minden nyom a magyar forrásokhoz vezet. Előttem már mások is írtak a dologról, a gyakorlati része és a határidők azonban elég homályosak.

Az itteni bevándorlási hivatal sem megy a szomszédba egy kis ködevésért, de azért ami megjelenik a hivatalos oldalon azzal érdemes kezdeni valamit. Nem mondom, hogy több, mint 15 percet szántam arra, hogy megtaláljam a magyar hír kiwi ellendarabját a bevándorlásnál, de semmi nyoma annak, hogy ez a csodás egyezmény megszületett volna.

A külügy ugyan említi a dolgot egy márciusi frissítésben, sőt tovább is megy:

New Zealand’s relationship with Hungary is friendly and based largely on people-to-people links. New Zealand has a small community of Hungarians (around 1,400) many of whom arrived as refugees following the 1956 revolution.

Although links with Hungary are not extensive in comparison with the larger EU member states, there is a steady level of interesting bilateral projects between New Zealand and Hungary, spanning a range of areas, including education, science, investment, environment and cultural development. New Zealand visitors are warmly received in Budapest, and the growing number of business, immigration and tourism enquiries with New Zealand’s Honorary Consul in Budapest reflect further growth potential in the bilateral relationship.

One of the main bilateral issues between New Zealand and Hungary is to complete negotiations on a bilateral Working Holiday Scheme (WHS).

New Zealand has also begun negotiations with Hungary on a social security agreement.

De ez minden. Ami önmagában is fura, az állami nitézmények itt hajlamosak gondozni a weboldalaikat, a bevándorlási változások pedig fontosak, szóval nem igazán látom, hogy miért nincs erről egy vak hang sem, sehol. Lehet, hogy csak én vagyok türelmetlen, mindenesetre érdekes, hogy az az oldal, ahol a létező Working Holiday Scheme országok vannak, áprilisban frissült utoljára.

Az egész working holiday scheme is érdekes, úgy tűnik, hogy minden országgal mások a megállapodások, a finneknek pl. ingyen van a munkavállalós vízum, ha Working Holiday vízummal jönnek, a hollandoknak nem. Kínával 1000 fős a keret évente, a Cseh köztársasággal viszont évi 1200 főre szól megállapodás, Németországból, Svédországból, Angliából és az Usából annyian jönnek, ahányan csak akarnak, nincs limit, a magyar keretszám megegyezik Peru, Lengyelország, Lettország és Thaiföld keretszámával. Ugyanakkor tök jó lehetőség lehet, ha valaki ide akar jönni tanulni, tud mellette dolgozni egy kicsit és nyaralgat is, remélem hamar kiderül, hogy mi a fent idézett cikkből a valóság.

 

4 thoughts on “Working Holiday Scheme”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.