Motor – újabb barkács

Szegény öreg yamahám nincs valami jó bőrben, bár húzza az igát, de folyton van valami vele. Most a kipufogó lukadt ki.

Tudomámén, hogy ez nem a Yamaha hibája, sőt, inkább csoda, hogy még mindig megy (mert menni megy), de akkor is kezd elegem lenni abból, hogy folyton előjön valami gond. Persze, aki 13. tulajdonosa egy 22 éves járműnek az ne csodálkozzon semmin, úgyhogy csodálkozás helyett megtúrtam a netet, hogy mit szoktak csinálni ilyenkor mások.

Mások főleg hegeszteni szoktak, vagy elmennek a kipufogóshoz és tesznek rá foltot, sőt egyesek azt állítják, hogy új kipufogót vásárolnak, de szent elhatározásom, hogy bármennyire is szeretem ezt a motort, ezt nem fogom felújítani, dédelgetni, magyarul nem fogok költeni rá. Három hét múlva mehetek vizsgázni full motorjogsira, annyit még ki kell bírnia, most kapott két hét pihenést is, utána pedig el fogom adni, a tizennegyedik tulajnak, aki azt csinál vele, amit akar, én pedig felülök a kékre.

Úgyhogy megfogadva Lajos barátom tanácsát, megkerestem az univerzális csodaszert, a lukas kipufogók utolsó mentsvárát, a GunGum pasztát. Ez egy szuperklassz holmi, olyan autók is eladhatóak lesznek tőle, amelyekre már feladták az utolsó kenetet, üröm az örömben, hogy autók esetében a kipufogórendszer diszkréten megbújik a jármű alatt, míg motoroknál ki van téve a kíváncsi pillantásoknak. Azt tudtam, hogy szép nem lesz, de hát szépnek itt vagyok én.

A Holts gyárt egy direkt lukeltakaró szalagot, amivel szépen gyógyítható mindenféle sérülés, úgyhogy ezt meg is vásároltam, majd a ragyogó napsütésben nekiálltam elegáns nyomókötést készíteni a folytonossági hiánnyal küzdő csőszakaszra. A megoldás pofonegyszerű, finoman bevizezzük a szalagot, a hozzá adott fémlemezt rászorítjuk vele a lukra, majd dróttal odafogatjuk ügyesen, hogy ne mocorogjon el, amíg össze nem sül az egész hóbelevanc. A képen még szép, élőben, miután összesült, egész ronda lett, viszont tart.

Viseljünk valami védőkesztyűt, mert a szalag valami szörnyűséggel van átitatva, ami mindent kiirt maga körül, egyébiránt tíz perc az egész mutatvány. Utána beindítottam a motort és megvártam amíg a víz kijön a kötésből, és az egész mihíjják rágyógyul a csőre. Amikor a nagyja már kiszáradt, akkor elmentem a szomszéd kerületbe a postára, meg lenéztem a tengerpartra, nagyon klassz motoros idő volt, száraz út, hűvös levegő és napsütés. Megcsináltam a tükröt is, ami 70km/h-nál a széltől befordult, meg a fékpedál magasságállítóját is, aminek szintén volt valami nyűgje. Hálából az önindító kezdett vacakolni, Joci távérzékeléssel megállapította a csí áramlásából, hogy szénkefe.

“Motor – újabb barkács” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Nem mondom, hogy kótvány megoldás, de motorral, pláne Yamahával így azért nem szabad bánni.
    Az ilyen kényszertömítő arra jó, hogy messzi túráról is elő lehessen jönni tréler nélkül.
    Szóval nem lehet végleges.
    Gondolom van yamaha klub, vagy ilyesmi felétek is, egy könyök nem lehet egy ökör ára, ki kell cserélni bontottra.
    Főleg azért, mert ahol elfáradt a vas, ott valami zárvány van, vagy gyártási feszültség, mert hát belső, nyomott övben sűrűbb az anyag, mint az ív külső felin, ott nyúlik, véknyul ívelésnél, belül meg zömül, vastagodik a fém.
    Az ilyen kitörést úgy tudod szakosan javítni, hogy ki kell reszelni valamilyen szabályos ívelt formára, körre vagy ellipszis alakra, mert így a sarkoknál tovább fog törni a rezonancia miatt.
    Mikor ki van reszelve, lánggal szépen ki lehet foltozni, aztán gól.
    Ezt csak azért, ha nem kapnál könyököt, mert ugye az volna ideális.
    Azt én is megéltem, hogy nem költök régi gépre, később pedig de, mert nem tudom elnézni, ha beteg.
    Na

    1. Gondolom a langgal valo hegesztes annyiba kerulne, mint amennyit a motor most er, ugyhogy teljesen rendeben van ez a kokanyolas.

        1. hát a motor árát talán nem érné el, ha elvinném egy szakihoz aki babrál vele egy órát, de egy évnyi benzint bele, azt jó eséllyel. Ha érdekel elmondom mélben. Lehet, hogy akkor is, ha nem érdekel. 🙂

          1. Érdekel
            Van hegesztő apparátom, és olyan nyolcvan rugó körül bárki vehet komplett készletet, teli palackokkal.
            Egy ilyen folt nagyjából fél óra meló lánggal, negyedóra védőgáz alatt ívvel.
            Láng azért jobb, mert ridegül ki a fém.

  2. ha meg akarnám tartani, akkor költenék rá. nem akarom, nem költök. El akarom adni. Ez a foltozás csak az eladási áron ront, de nem érdekel. Ha elviszik egy sisak áráért, akkor a földhöz verem a seggem örömömben. Ha a másikkal történt volna, akkor vennék könyököt.

    1. a kék köszöni szépen és jól van, hetente-kéthetente beröffentem, megvárom amíg bemelegszik és megyek vele egy kört itt az utcában, hogy érezze a törődést.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.