a leszokásról

Tudom, hogy a blog eleddig jobbára mentes volt az életvezetési tanácsoktól, de most nagy változások vannak. Leszoktam, és a leszokás érdekes. Nem jó, de érdekes.

A dohányzás és a zátony viszonyát már több szempontból is tárgyaltam, legalaposabban itt, ezért erre nem is igazán térnék ki bővebben. Amire viszont igen, hogy mennyire húzós dolog is ez a leszoktás, rettenetesen különös élmény és nagyon sok erőt, önfegyelmet és kitartást igényel, leginkább szeretteinktől. Nekünk csak a cigit kell letenni, de nekik el kell viselniük minket ezalatt. Egy szerkesztőségi válságtanácskozás során kiderült, hogy ez egyáltalán nem könnyű.

Maga az addikció is elég idegesítő dolog, ugyanakkor a függőség kielégítése annyira beágyazódik a mindennapjainkba, hogy az ember személyiségének a lényegéig hatol, amíg a felhasználó saját öndefiníciója is cigista lesz (többek között). Ez szépen lassan történik, és az évek alatt beleszervül az emberbe, ezért amikor elkezdik neki mondogatni, hogy szokjálle, szokjálle, akkor egyből dacos lesz, hiszen saját magától akarják megfosztani, mégha pusztán jószándék által vezérelve is.

Az első nehézség az, hogy cigizni bizony jó dolog, ezért csináltuk, csiszolja a társas kapcsolatokat, egyengeti a szociális életet, hozzájuttat a pletykákhoz, segít a stresszkezelésben, pihentet, inspirál (amúgy is meglepő, mekkora kulturális lábnyoma van a dohányzásnak), ugyanakkor a dohányzásnál természetellenesebb idiotizmus kevés létezik, forró füstöt lélegzünk be és ki, valamint olyan kemikáliákat juttatunk as zervezetünkbe, amelyeket nemhogy a természetben nem lelhetnénk fel szabadon, de egy részük csak a kivételesen szerencsés higítógyári munkásoknak elérhető. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért is csináljuk mégis, annak ellenére, hogy micsoda nagy árat kell ezért fizetnünk, és ide bátran gondoljuk a káros hatások tetejére az árcédulát is.

Miután megérleltük az elhatározást, válasszunk egy módszert, amelyben erősen és mindentől függetlenül hinni kezdünk, majd vágjunk bele, előre szólok, hogy a leszokás nem jó, de SOKKAL KÖNNYEBB, mint képzeljük. Tényleg. Érdemes komoly feszkót rendezni miatta, már csak a szórakozás miatt is, de maga a leszokás nem igazán embertpróbáló feladat. A lehetséges módszerek száma végtelen, kezdve az ezoterikus varázslatoktól (akupunktúra, mágneses rezonancia, csí, pszí, zen, jóga, stb.) a tudományosabb lehetőségekig (tapaszok, nikotinrágók, agyműködést befolyásoló tabletták) vagy a fordított pszichológia, amellyel meggyőzzük magunkat, hogy világméretű összeesküvés áldozatai vagyunk (a net teli van ilyen tartalmakkal, érdekesek), gonosz dohánygyárak csuklóztatnak minket és tartanak szellemi és metabolikus rabláncon, amiért még fizetünk is sokat. Teljesen mindegy milyen elméletet dolgozunk ki, ha közben nem cigizünk, akkor le fogunk szokni.

Én speciel nekifutottam a tapaszos megoldásnak, de nem igazán vált be, annak ellenére, hogy állami támogatású tapaszok voltak, szóval a leszokás öröméhez még hozzáadott az is, hgoy más adófizetők véres verejtékkel megkeresett dollárzjaival lehet bűvészkedni. Igazából nem a tapaszt hibáztatom, hogy akkor nem sikerült leszoknom, sokkal inkább az lehetett a baj, hogy a tapasz mellett azért cigiztem is, és ha valami megnehezíti a leszokást, az a dohányzás. Második nekifutásra viszont már nem használtam segédeszközöket (pusztakezes küzdelem!) ellenben nem is dohányoztam, és meg is lett az eredménye, elsején dohányoztam utoljára, azóta meg egyáltalán nem. Időközben azt találtam ki, hogy ha a tapaaszokkal meg rágókkal folyton nikotint viszünk be a szervezetbe, akkor szegény (ekkor még)kis testünk továbbra is azt gondolja, hogy mi dohányzunk, tehát nem csökkenti a stimulációs igényt.

Ami a leszokásban igazán rossz, az a mindenféle következmények, miután évek alatt rászoktattuk a szervezetünket, hogy tűrje (sőt igényelje) a rendszeres mérgezést, ha elmaradnak a finom kemikáliák és a nikotin, annak bizony hatásai lesznek. Számomra eléggé meglepő volt, hogy a fizikai hatások, elvonási tünetek sokkal enyhébbek voltak (vannak), mint a pszichés terhelés, amelyet az okoz, hogy a régóta belénkszervült viselkedési szokásokat kell egy csapásra megváltoztatni. A fizikai hatások se túl szórakoztatóak, és nem is egyformák mindenkinél, én masszív alvászavart, mindent elsöprő gyomorsavat, időnként (nyilván rosszkor) rámtörő ólmos fáradtságot, köhögés- és éhségrohamokat nyertem, viszont az általános közérzetem legalább pocsék. Hát, finoman szólva se nagy ösztönző az, hogy évekig mérgezi magát az ember, amikor meg abbahagyja, akkor vacakul érzi magát, most kéne műzlireklám-boldogságúra fejlődni, nem? Ehhez képes a hitvány közérzet mellé megkapjuk kiközösítést  eddigi dohányzótársainktól, az állandó hiányérzetet és azt a rettenetesen fura érzést, hogy a nemdohányzás a természetellenes.

Nekem az első három nap volt kritikus, a negyedik nap reggelén kezdtem elhinni azt, hogy tényleg lehet cigi nélkül létezni, és azóta is minden nappal veszít a dohányzás a jelentőségéből. Persze, az igazi megszokást nehéz átvészelni, mert ugye kávéhoz gyújt az ember, ha jól belakmározott, gyújt az eber és mindenekelőtt, ha iszik egy pohárkával, akkor gyújt csak igazán. Ehhez jönnek a további olyan élethelyzetek, amikor nagyon jólesik a cigi, tengerből kimászva, egy jó kanyargós motorozás után, satöbbi. Most az élethelyzetek ugyanúgy adódnak, csak most nem követi őket dohányzás – ezt elég nehéz feldolgozni, kicsit olyan, mintha egész nap azon törném a fejem, hogy mit felejtettem el. Az első három napban az ember szenved, a szó eredeti értelmében, kínok közt vergődik, de ez lassan elcsitul és visszaváltozunk szociális lénnyé, akit a nej újra odaenged a gyermekekhez, akik nem fakadnak sírva, ha meglátnak.

Számos leszokást propagáló oldal a legváltozatosabb hazugságokat hordja össze, hogy – nagyon helyesen – rávegye az embereket a leszokásra, sajnos én a fényes ígéretekből szinte semmit beteljesülni nem láttam, a szag és ízérzékelésem nem változott, pedig már két kilométerről, robogó vonatból meg kéne tudjam különböztetni az 1961-es és az 1963-as Chateau Latour Grand Vin-t, könnyedebbnek, frissebbnek és energiával teltnek kéne érezzem magam, ehelyett nagyjából olyannak érzem magam, mint egy teliszart búvárruha, ami sosem jut két km-nél közelebb Chateau Latourhoz. Azt legalább a legagresszívebb antinikotinista oldalak sem állítják, hogy nem fogunk meghízni, de azért ez annyira nem vigasztalja az embert, bár csodálkozom, hogy nincsenek mozgalmak, amelyek a zászlajukra tűznék, az “elhízással a dohányzás ellen” szlogent. Remélehetőel az idő elteltével, ahogy egyre többet nem dohányzik az ember, a tünetek enyhülnek és eltűnnek,  és visszaáll a természetes állapot.

Leglehangolóbb dolog a leszokásban, hogy bár a dohányos ember egész életében azt látja-hallgatja, hogy ő a társadalom ellensége, ártatlan nyuszikák megmérgezője, az ivóvizek elszennyezője, kisdedek megkárosítója, családok szétzüllesztője, aki bizonyos helyekre nem mehet be, és még büdös is, ha leszokik, akkor nincs ám körülugrálva, hogy fenti gonoszságokat a továbbiakban már nem cselekszi. Jó, persze, a család veregeti a vállat és egyesek, akik már korábban leszoktak, buzdítják az embert, de szegény dohányos, a világ megrontója, a jószág megpocsékolója, az egyetemes emberi jólét és boldogság kútmérgezője, ha valakivel közli, hogy ő mostan leszok éppen (finoman utalva a kínok kínjára amit átél), azt kapja, hogy “na végre”, vagy még ennyit se. Érted, mintha az lenne a természetes, hogy a dohányosok leszoknak. Semmi csinnadratta, tüzijáték, standing ovation. Kiábrándító.

Alapvetően nem értek egyet azzal, hogy a dohányzást mindenhol be kell tiltani, maga a dolgok betiltogatása fura nekem, bár tény, hogy a dohányzásellenes fasizmusnak van pozitív hozadéka, például a füstmentes kocsmák, ahova be lehet menni anélkül, hogy a gyerek nyolc köbméter kátrányt szippantana magába amíg megissza a jaffáját, a füstmentes étterem se hülyeség, de errefelé már a parkokban is tiltogatni akarják a füstölést, ami azért szabad levegő… na mindegy, részemről ennyi, az amúgy is bazidrága cigaretta árában én már nem adózok többet. Még, ha átáltam is a sötét oldalról, ti mind azt csináltok amit akartok, én nem bánom, ha dohányzás közben olvassátok a blogot.

“a leszokásról” bejegyzéshez 29 hozzászólás

  1. Egy masik blogon mar olvastam ilyet:
    “Hamarosan eljön a második hónapos fordulója, hogy nem gyújtottam rá. Nagyjából két hét óta már-már hajlandó vagyok úgy tekinteni magamra, mint aki leszokott a dohányzásról.”
    Ennek tudjuk mi lett a vege, de azert hajra neked! 🙂

  2. Na szép mondhatom, átálltál a sötét oldalra. :)))

    Az utolsó előtti bekezdésre: a környezetnek lehet hogy azért is esik nehezére standing ovációt adni, vagy tapsolni vagy akármi, mert ők azok, akik a kénytelenek elviselni az embert leszokás közben. 🙂
    Sok sikert és kitartást kívánok. Én is tervezem, de szerintem télnél előbb nem csatlakozom/követlek.

    1. de ott van hobe pl akinek nem kell elviselnie, mégis bunkó…

      egyébként télen meg az lesz a baj, hogy rossz az idő meg minden 🙂 de ahogy érzed, más által izélgettetve úgyse működik, csak ha te elhatározod magadnak

  3. Gratulálok és kitartást a továbbiakban is. Nekem egyelőre nem jött össze, pedig pár éve letettem a cigit. Minden segítség nélkül, kínok között vergődve. Aztán eltelt 1,5 jött egy pár olyan élethelyzet és pik-pak megint a kezemben volt. Úgyhogy most kezdhetem elölről 😉

  4. A gratuláció mellé egy sok sikert a továbbiakhoz is passzol! 🙂

    Maradok én is a sötét oldalon, mert jó. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy miért a bagós a társadalom megrontója. Az alkesz, aki délben rádböffent a boltban és majdnem elájulsz az normális persze. Az alkoholt is ilyen szigorúan tiltják a Zátonyon vagy csak a cigit?
    Itthon ugye most fingatták meg a kocsmákat ezzel a tiltósdival. A kocsma nálam egy olyan hely, ahol a sör mellé kell a cigi, de már nem lehet. Pár éve meg felszereltették az elszívókat. Fail. 😀

  5. Pappito: Nem a hideg miatt mondtam a telet, hanem mert mar most is tehen vagyok, nem hianyzik egy extra 50 kilo pluszba a leszokas miatt. Ha az idojaras is ugy gondolja es egyszer iden meg lesz nyar, szeretnek beachre menni. 🙂

    Frater Thomas: Az a mennyisegu alkohol, amit a nepek fogyasztanak szereny velemenyem szerint sokkal karosabb, mint a dohanyzas. Van mindenfele “alkohol-leszoktato” kisfilm a tv-ben, de a dohanyzasrol leszokas vmiert nagyobb hangsulyt kap.

    1. szerintem az alkoholprobléma inkább szem előtt van, minden második ‘reklám’ az ease up on alkhol, mantrol, mibánat. plusz a drink driving kampányok.

      szerintem az alkoholra jobban rámennek, mint a cigire, amit viszont már mindenhonnan kitiltottak gyakorlatilag, kivéve parkot meg a sjaát kerted

      én nem vagyok ilyen betiltós, zárt térben tényleg ne lehessen, azt is okosnak gondolom h a pubban ne lehessen, kórházban ne lehessen, hivatalokban ne lehessen, pedig a cigizés is rohadt sok adópénzt visz el az eün keresztül

      viszont ha cigizve vezetsz, sokkal kisebb esélyed van kiirtani egy buszmegállónyi embert, amire pebiálva nagy a sansz

  6. sokkal károsabbnak érzem a különböző élelmiszeradalékokat, mert míg a dohányzást/alkoholt te választod, tudatosan, többé-kevésbé a veszélyek ismeretében, addig az élelmiszerekben megkapja mindenki, kisgyerektől a felnőttig, ha akarja, ha nem (lécci ne robbantsunk ki bio-vitát, az emberek nagy többsége nem tudja megfizetni, megoldani saját kerttel stb.);

  7. Frater Thomas: igen, vannak ú.n. “liquor ban area” névvel körbejelölt területei a városnak, ahol köztéren tilos az alkoholfogyasztás, sőt, a kocsmában sem fogják az erősen intoxikált egyedeket kiszolgálni.

  8. Hát kitartást kívánok őszintén.
    Szubjektíve:
    Én a cigit egy rettentően alattomos dolognak tartom, mindenféle romantikus képem megszűnt róla, amióta elbúcsúztunk.
    Olyan lassan, fokozatosan szokunk rá, hogy észre se vesszük mit vesz el. Mikor a leszokás után újra ütnek az illatok és az ízek, elgondolkodunk, hogy most ezt miért is kellett nélkülöznünk évekig. Aztán idővel az is kiderül, hogy a sör ugyanolyan jól tud esni nélküle mint vele, valamint a szociális izoláció réme sem fenyeget annyira mint elsőre gondoltuk.
    Végülis a leszokó dohányos agya az ég világon minden érvet feldobál (Clint Eastwoodtól a füst csodálatos fraktál természetéig) csak hogy visszahúzza használóját a “jóba”.
    Jó esetben hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ezek az érvek hülyeségek és a cigi nem is nélkülözhetetlen. Mélyre kell temetni és kíméletlenül. Szerintem megérdemli 🙂

  9. Pappa, ez most dupla coming-out volt részedről (felém), mert ha valaki megkérdezett volna engem, így eddigi olvasgatásaim alapján azt mondtam volna, dehát te nem is dohányzol.
    Most viszont gratulálok az eddigi kitartásodért, a szerkesztőségnek sok türelmet kívánok az új évre.
    Anyukám 3 (vagy 4?) éve szokott le, ha ő meg tudta tenni, neked is menni fog :), a rossz hír az, hogy 3-4 év után is azt mondja, ha érzi a szagát, akkor megkívánja…

    Hát ez most lehet, hogy felemás lett. De mindenesetre szorítok.

    1. kösz a biztatást. egyébként van az a mondás, hogy leszokni nem lehet csak abbahagyni, hát legalább az abbahagyást elkezdtem, majd tíz év múlva meglátjuk

  10. Jól értem, idén elseje óta nem cigizel? Nem akarlak elkeseríteni, de ha ez így van, akkor még nagyon az elején jársz. Nekem kb. 3-4 hónap alatt múlt el minden elvonási tünetem és az az érzés hogy kávé mellé, kaja után rá kell gyújtanom. De buliban még most is bármikor rágyújtanék és még most is havonta álmodok arról hogy rágyújtok és hogy ez milyen jó. Az adagom napi másfél-két doboz arany/piros Marlboro volt, valószínűleg ez is befolyásolja a leszokás nehézségét.

    Utoljára 2010. július 27-én gyújtottam rá, másnap már nulla cigit szívtam el, a megmaradt fél dobozt kiraktam a hűtőre, azóta is megvan. De még most sem mondanám hogy leszoktam, inkább azt hogy abbahagytam.

    Nagyon alattomos dolog ez, kitartónak kell lenni. Sok sikert!

    1. tudom h az elején vagyok, ellenben, ha minden jól megy (és miért ne menne) akkor a leszokásnak nincs is vége úgyse, csak tart a végtelenbe!

  11. Gratula! Jókora. Két láncdohányos szülő mellett nőttem fel, egy élmény volt tiszta levegőt szívni, miután elköltöztem tőlük.

    Apu egyszer átfújta nekünk a füstöt egy szalvétán, s megmutatta, mi maradt utána. Nálam hatott, sosem akartam/próbáltam cigizni. Öcsém néha rágyújt…

  12. Csinnadratta, tuzijatek, standing ovation, mexican wave, vallveregetes!!! De innen messzirol mindez persze sokkal konnyebb.

    1. sehonnan se könnyű, ha dohányossal élsz akkor az vagy büdös vagy idegesitő (vagy mindkettő) 🙂

      a mexican wave-et külön köszi, elképzeltem, ahogy csináljátok, családilag 🙂

  13. Én mondjuk büszke vagyok rád, és baromi inspiráló, hogy csakúgy, magadtól, segédeszközök nélkül.

    A mindenféle pozitív hozadékokat majd úgy január végétől fogod érzékelni (nekem legalábbis kellett egy hónap), úgymint hirtelen megüt valamelyik kollégád baromi izzadtságszaga, amit eddig nem éreztél, vagy különbséget tudsz tenni az Anchor és a Meadowfresh tejek között. Eddigre azonban sokkal inkább leköt majd a csodálkozás, hogy miképp szaporodhattak meg úgy a tokák, nem is eszel többet, kikéred magadnak.

    Valahol a második hónap végén érezni, hogy hú, tényleg jó nem dohányozni, egy ilyen pontosan meg nem fogalmazható, és körül nem írható megkönnyebbülés érzés vesz majd erőt rajtad (vagy nem, és csak nekem volt így).

    Én a pusztakezesben mindig alulmaradok, most megint a Champix a barátom.

  14. Gratulálok, kitartás! Én is most fogom abbahagyni, elég volt. Van egy könyv, Alan Carr műve, azt olvastam el egyszer és utána azt vettem észre, hogy kevesebbet gyújtok rá. Tervezem, hogy még egyszer elolvasom és utána már nem kevesebbet, hanem egyáltalán nem fogok rágyújtani. Ha érdekel a könyv, átküldöm pdf-ben, írj egy mélt.
    Hajrá!!

  15. Granulálok! Teliszart búvárruhát ugyan még csak más emberen láttam, de teljesen át tudom érezni, mit élsz át – ügyes gyerek vagy te, ez is menni fog!

  16. Mark Twain szerint a dohänyzásról könnyű leszokni, neki már többször sikerült…. Én is Champix-el szoktam le, kétszer is, csak másodszor úgy maradtam.

    Pappitó csupán egy leszokási szindrómát hagyott ki, nekem folyton szét akart pukkadni a tüdőm és közben folyt a nyálam 🙂

    Egyébként meg megagrats, csak így tovább!

  17. 11 hónapja nem gyújtottam rá, előtte évekig kocáskodtam, miután egy nap abba akartam hagyni. A függőség miatt ‘tettem le’ (önámítás), mert azért a sörhöz, meg buliban (lásd kocadohányzás) jó volt. Annyi előnyöm származott belőle, hogy már nem a cigaretta volt az első, amit a kezembe vettem, amint a lakást elhagytam.

    Aztán jött a gyermekvállalási gondolat, s mert úgy gondolom, hogy mindenki maga dönt arról, hogy milyen élvezeti eszközökkel él, a gyermeknek is meghagyom, hogy saját maga döntsön erről.

    Érdekes módon 2-3 stresszhelyzetet kivéve egyáltalán nem hiányzott, de volt egy apró ám igen jelentős motivációm.

    Bár én nem tervezem a visszaszokást, élvezem a füstmentes vendéglőket és kocsmákat, a teljes tiltásnak ellene vagyok. Amíg az utcán az odafigyelő bagós nem pöfékel a babakocsi alá, addig engem sem zavar. Sőt, támogatom a helyi blues-kocsma szervezését: ne zárják be a füstklubbokat, ahol mindenki annak tudatában megy be, hogy bent dohányosokkal találkozhat.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.