Pureora Forest Park – a szarvasvadászatról

A szerkesztőség színe-virága vadászni ment, mert szeme előtt a szarvasszték és a szarvaspörkölt délibábja lebegett. Elmesélem, hogy hogyan megy a vadászkodás errefelé meg mesélek az erdőről is.

Természetesen az egész Tibi hibája, aki valamiféle baba-mama jógán vagy valami egyéb, okkult helyen begyűjtötte Nicket családostul, mit sem sejtve arról, hogy ezzel mit szabadít a blogolvasók nyakába. Nick ugyanis valamiféle, közelebbről meg nem határozható munkát végez növényekkel az erdőben, (a bizarr részletek tárgyalásától inkább eltekintek) amely munkának következtében gyakran tartózkodik a friss levegőn és időről időre puskát is visz magával a szarvasok végütt.

Mivel Tibb egyszer már túlélt egy ilyen vadászélményt, sőt, nem átallotta azt bizonygatni, hogy az neki jó volt, engedtem az invitálásnak és lelkesen bólogattam, amikor megkérdezték, hogy lenne-e kedvem pár napra kivonulni az erdőbe, táborozni és friss szarvashúst ejteni? Ki nem bólogatott volna? Nick kollégái felfedeztek valami helyet a bozótban, ahol térdig lehet gázolni a szarvasokban, úgy kell félrelökdösni a kisebbeket, hogy a kövérebbjét lelőhesse az ember, hát ezt nyilván meg kellett próbálnunk kihasználni.

Tegyünk egy kis kitérőt vadászatiránt, csak, hogy eloszlassunk némi ködöt ezügyben, Új-Zélandon a vadászat nem ugyanaz, mint ott, ahol az olvasó esetleg az előítéleteit szerezte. Ahogy már a kunyhókról szóló értekezésben említettem, az importált emlősök vidáman összeszaporodták a szigeteket és természetes ellenség hiányában, büntetlenül szökdécselnek fel és alá a tájon, számosságuknál fogva súlyos károkat okozva a mezőgazdaságnak, erdészetnek.

Miután az állam már csak részlegesen ritkítja őket, a vadállomány karbantartását leginkább a rekreációs célú vadászat (amit magyarul kissé  helytelenül “sportcélúnak” hívnak) végzi. A vadászat, mint olyan, itt nem valami nagy durranás, nem sznob pártcsinovnyikok és az újgazdag műdzsentrik szórakozása, hanem jobbára az átlagemberé, a vadászat mindenféle sallangoktól mentes, olcsó, közösségi időtöltés, amelynek nem sok korlátja van. A DoC kezelésében álló területeken gyakorlatilag szabadon vadászhatunk (vonatkozó pdf ismertető) a hét bentlakásos szarvasfélére, kecskére, vaddisznóra, posszumra, nyúlra, ehhez csak egy ingyenes, a területre vonatkozó vadászengedélyt kell kiváltanunk (minden az engedélyekről), amelyet viszont mindig magunknál kell tartanunk, amikor vadászunk, mert jöhet a DoC erdész és kérheti.

Ha van fegyvertartási engedélyünk, akkor vásárolhatunk egy (több, sok) vadászpuskát a szívünknek kedves kaliberben és sallangokkal (supressor, éjjellátó, stb.), és ha szereztünk engedélyt a vonatkozó területre, akkor bátran nekivághatunk az erdőnek. Természetesen a vadászatnak megvan a turisztikai vonatkozása is, számos vendégvadász érkezik az országba évente, és ezek szépen fejlett vadászipart tartanak el. Egy külföldinek huszonöt dollárért ad az állam egy helyi fegyvertartásit, így hozhatja a vadászfegyverét is, szóval ki van épülve az ágazat rendesen, túrákkal, szállásokkal, helikopteres szállítással, trófeakikészítéssel, meg mindennel. Ha nem DoC területre megyünk vadászni, akkor sok esetben fizetni kell a kilőtt vadért, viszont komplex szolgáltatásokat vehetünk igénybe.

A trófea mellett a rekreációs célú vadászat célja a vadhús megszerzése, (és nem utolsósorban a kártevőket is irtjuk, ami jó az országnak). Itt a hajtás nem szokás, a lábossal csörömpölés az esti tábortűznél történik, az erdők általában amúgy is túl sűrűek az ilyesmihez. Ezért a vadász felcuccol, bemegy az erdőbe, letáboroz vagy becuccol egy hutba, fogja a fegyverét és bemegy a sűrűbe, hogy vadászösztöne, gyakorlata, ügyessége segítségével sétáló szarvaspörköltet találjon magának.

Az erdők sűrűségére jellemző, hogy a nem hegyi terepen elejtett vadak nagyrészére ötven méternél közelebbről lőnek rá, a leggyakoribb távolság a harminc méter, sok esetben annyi se, olyan sűrű a növényzet, lövést pedig csak egyértelműen azonosítható célra adunk le, ugyebár. Aki íjjal vagy számszeríjjal vadászik (ugyanúgy kell engedély) az még közelebbről lő.

Miután Nick pajtás társai a szervezetben a Pureora erdőségben lelték egymás hegyén hátán a szarvascsordákat, mi is oda indultunk. A Pureora Forest Park egy tekintélyes kiterjedésű erdő amely Te Kuiti, Taumaranui és a Taupo tó között fekszik, az SH30-as és az SH32 utakról közelíthető meg könnyedén. Az erdő maga kb. ezernyolcszáz éves, amikor anno a Taupo nevű vulkán kitört és lerombolta a környéket és saját magát, akkor az egész környéknek is meg lett nyomva a reset gomb (ekkor született a mai Taupo tó is).

Az elmúlt ezernyolcszáz év az igen termékeny területen nem múlt el nyomtalanul, az erdőben hatalmas fák is állnak, többek között a valaha feljegyzett legnagyobb totara és számos rimu. Ezek a podocarpok egyébként abból a korból felejtődtek itt, amikor a jelenlegi Új-Zéland a hajdani Gondwana szuperkontinens területéhez tartozott. (Részletes geológia itt, podocarp pdf itt) Magyarul a wiki szerint kőtiszafafélék vagy podokarpuszfélék, de a fene tudja, fogadjuk el.

A Pureora volt az utolsó őshonos erdő, amelyben ipari fakitermelés zajlott (a podocarpok pompás keményfát adnak), de a hetvenes évek végére a civil tiltakozás egyre erősebb és erősebb lett. Az aktivisták, miután a rönkszállító elé nem tudtak feküdni, felmásztak a fákra, kis platformokat építettek maguknak és azon csücsültek, megakadályozva a fák kivágását. A tiltakozásnak végül három komoly eredménye is lett, egyrészt 1978-ban megszületett a 78000 hektáros Pureora Forest Park nemzeti park, a kormány átírta az erdészeti törvényt, hogy ne lehessen kitermelni az őshonos erdőket és létrejött a Native Forest Restoration Trust amely az őshonos erdők rendbehozásán fáradozik.

Az erdőben gazdag állat és növényvilág lakik, miután közösségi tiltakozás hatására befejezték a fakitermelést az erdő belső részein, a madarak is visszaköltöztek, rengeteg a kereru (bazi nagy erdei galamb), North Island kōkako, vörösbegy, kārearea (helyi sólyomalkatú), kākāriki (zöld papagáj) és lakik az erdőben whio, a kék kacsa, amelyik füttyög éjszaka. Mind a két helyi denevérfajzat lakja az erdőt, sőt még a Hochstetter féle béka is.

A Pureora erdőben számos túraösvény várja a kirándulókat, év végére pedig befejeződik a nyolcvan km hosszú mountain bike útvonal kiépítése, kirándulásban nem lehet hiány. Az erdő két részből áll, egyik fele a Rangitoto Ranges, a másik, amelyben mi is felléptünk, a Hauhungaroa Ranges. Utóbbiban 4 kunyhó is található (Bog Inn, Wildlife Hut, Waihaha és Hauhungaroa) plusz az erdő szélén vannak táborozóhelyek némi alapvetésekkel (pottyantós budi, tűzrakóhely) további részletek a park brossúrájában olvashatók.

 Az erdő leírhatatlanul szép, sűrű, elragadó, amolyan igazi érintetlen vadon, egészen fantasztikus élmény volt benne kódorogni, táborozni a tisztáson és egy szál ponyva alatt aludni és inni a patakból, amelyben tiszta, jóizű víz csobog. Igaz, Új-Zéland békés hely, nincsenek mérges állatok, senki nem bántja az embert, ha lefekszik a fűbe, és volt szerencsénk találkozni mindenféle élőlénnyel, akik ott laknak. Először is, rengeteg a kererū (Hemiphaga novaeseelandiae) jellegzetes zajjal repülnek mindenfelé, ha felriaszt az ember egyet, hatalmas robajjal száll fel, nagyon szép, nagy madár. Éjszaka hallottuk a kék kacsákat lamentálni a patakparton.

Van csomó érdekes bogár, a Waihaha hutnál Nick talált valami cincérfélét, amely lassan kocogott, tolva maga előtt az antennáit, de láttunk a tisztáson New Zealand Red Admiral pillangót (Vanessa gonerilla, maori nevén: kahukura) ami Nick szerint már elég ritka a lakott területek környékén és találtunk egy bazi nagy botsáskát is, ami megpróbálta tüzifának álcázni magát, de lebukott, mint Rottenbiller. Láttunk rengeteg cinegelégykapót (? angolul robin…) (Petroica australis australis/toutouwai) és soksok legyezőfarkút (Rhipidura fuliginosa pīwakawaka) szóval zajlott az élet az erdőben. Plusz Nick csomószor megállt és megmutatott egy-egy érdekes növényt, elmagyarázott csomó mindent, láttuk a valószerűtlenül kék gombákat (Entoloma hochstetteri, Nick fotója), szóval sokat tanultunk, amellett, hogy jól éreztük magunkat. Arról, hogy mi hogyan vadásztunk, holnap mesélek.

“Pureora Forest Park – a szarvasvadászatról” bejegyzéshez 3 hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.