Vadászunk

A fondorlatos tervünk az volt, hogy kihasználjuk, hogy a szarvasbőgés már megkezdődött, de még nincs húsvéti hosszú hétvége, péntek este elautózunk az erdőig, ott sátrazunk egyet, reggel felkelünk, a sátrat bevágjuk a kocsiba (cipeli a fene), és besétálunk az erdőbe, tábort verünk valahol, két napot vadászunk, majd összepakolunk és kijövünk.

Az előkészületek jobbára a kaja mentén zajlottak, bakancsot meg polifoamot csak vesz az ember, de az nagyon nem mindegy mit zabál a természet lágy ölének mostoha körülményei között. Az indulást megelőző hétvégén Tibor neje kockásra röhögte magát rajtunk, a két órás tervezős megbeszélés alatt egy és háromnegyed órán keresztül a kajáról beszéltünk, mikor mit és hogyan viszünk és eszünk. Egyébként főétkezésnek házilag főtt, dehidrált kaját vittünk, de volt velünk hat üveg bor, pálinka, meg egészen elképesztő dolgok is, de ezekről talán később.

A hátizsákba pakolás külön művészet, soksok gyakorlás kell ahhoz, hogy az ember jól csinálja, és mivel a pakolónak kell cipekednie is, ezért könnyen kerül le valami a listáról, a feleslegesen cipelt holmik viszont rendesen büntetik a pakolót. A pakolás persze attól is függ, hogy miért és mennyi időre megy az ember az erdőbe (vagy akárhova) az alapvetésektől (hálózsák, bedroll, eüdoboz, esőruha, stb.) eltekintve roppant változatos lehet a szett. Hüvelykujjszabály, hogy amit nem tutibiztos, hogy használni fogsz, az nem kell (kivéve elsősegély). Az ember a testsúlyának az ötödénél ne cipeljen nehezebb zsákot, hát izé, én biztos nem tartottam be ezt. Vannak szuper tippek, hogy hogyan okos pakolni, amíg az ember ki nem fejleszti a saját szisztémáját érdemes körülnézni a neten. Itt egy fazon listája, itt pedig a kiwi vadászok ötlethalmaza ezügyben. A helyi erőkre amúgy is érdemes hallgatni, az amúgy ritka hülyén kinéző rövidnadrág+meleg aláöltöző szett nem véletlenül népszerű. Puskából is elég lett volna a .308 Winchester vagy a 7mm08 Remington kaliber, a fegyver és a lőszer is könnyebb valamivel, mint a .270 Winchester ami nekem van, de ugyanolyan jók az erdőben. A kaliber kérdése örök vita a vadászoknál, az előbb említett mindhárom kaliber nagyjából jó bármire a zátonyon, posszumtól a himalájai tahr-ig.

Nekem csomó mindent be kellett szerezni, de sebaj, a túraholmik időtállóak szoktak lenni. Számomra újdonság volt pl. a hálózsákbetét használata, anno ilyenről nem is hallottam, csak befeküdtem a zsákba és kész, most viszont kiderült, hogy igen praktikus holmi, tekintve, hogy a zsákot magát nehéz és drága tisztítani, egy egyszerű lepedőanyagot viszont simán kimosol és kész. Szerencsére pont belehajoltunk némi leárazásokba a túraboltokban, úgyhogy viszonylag ésszerű áron tudtunk beszerezni mindenfélét, meg kaptam is kölcsön holmikat (ksznm, ksznm). Talán emlékeztek még, hogy szegény profi bakancsom kimúlt, úgyhogy sikeresen szert tettem egy újra, amiről csupa szépeket írtak a rivjúkban, és az életben is kiválóan teljesített. Itt mindenki nejlonzsákkal kibéleli a hátizsákját, hogy biztosan száraz maradjon a cucc, kicsit több az eső errefelé, mint ahol én túráztam suhanckoromban. Sokan használnak önfelfújós derékaljat, mi a ponyva alá ágyaztunk száraz páfránylevéllel ami pompás szigetelő, így elég volt a sima, pehelykönnyű polifoam is.

Péntek délután becuccoltunk a kocsiba és Nicknél elosztottuk a közös cipelnivalót meg némileg racionalizáltuk a holmit, aztán kb. három és fél óra autókázás után megérkeztünk az erdő tövébe, ahol a DoC táborhelyei vannak. Egyet ki is szemeltünk, ott felvertük a sátrat és megittuk az összes unikumot majd aludni tértünk. Reggel összecihelődtünk, egy félreeső helyen belőttük a puskákat, majd elkocsiztunk a 32-es út és a Waihaha folyó találkozásához, ahol van egy pici parkoló és ahonnan a Waihaha túraútvonal indul. Az ösvény 9.4km a Waihaha kunyhóig és jobbára a Waihaha folyó kanyargós vonalát (de a szintjét nem) követi. Az ösvény elején még ott sétál az ember a parton, de hamar emelkedni kezd az út és kisvártatva már madártávlatból szemlélhetjük a vizet.

Szegény irodista vállaimnak nem tett valami jót a (nem valami jó kölcsön) zsák súlya, és az általános fizikai állapotom, súlyosbítva a puska cipelésével, de így járnak a puhányok. A viszonylag optimista kiírás szerint az úttól 3 óra alatt lehet elérni a kunyhót, ami tényleg nem tűnt valami soknak, valószínűleg egy kis hátizsákkal és a puskával nem lett volna semmi kunszt, de nekem sikerült három és fél óra alatt a kunyhóhoz érnem, ahol a többiek már kedélyesen falatoztak. Nem véletlenül mondja minden brosúra, hogy legyél fitt a kiránduláshoz. A parkban egyébként három kategóriába sorolják az útvonalakat, az első a short walk, ide mehetnek a gyerekek is, kényelmes, nem leszel piszkos se és egy óránál nem hosszabbak. Aztán van a walking track, ezek is szépen kialalkított útvonalak, a pár percestől az egy napos hosszig. A legsúlyosabbak a tramping track névre hallgatnak a nagyjuk nincs kiépítve, ellenben lehet sziklás, saras, meredek, folyóbangázolós vagy mindezek egyszerre, túrázós tapasztalat szükségeltetik. Na melyikbe tartozik a mi útvonalunk? Hát persze.

Waihaha hut egyébként nagyon pofás kis kunyhó, nekem speciel sokkal jobban tetszett, mint gondolná az ember, tíz alvóhely (emeletes ágyak) van benne meg fűtés meg van víz is, szóval én boldogan beköltöztem volna pár napra, de a srácokkal nem lehetett beszélni, a zsúfoltságra és a szarvasok elhelyezkedésére hivatkozva továbbindultunk. Belőlem már az a kilenc km is sokat kivett, a következő kb. három viszont teljesen kicsinált. Egyébként a helyi természetjárók meglehetősen elszántak, azt külön ki kellett írni a Hauhungaroa Track elejére, hogy tilos a hegyikerékpározás, miközben nekem fogalmam sincs, hogy a kunyhóig hogy lehet eljutni bringával, hacsak a hátára nem köti a bringát az ember.

A huttól a következő hutig (+7 óra menés!) vezető ösvény már a Hauhungaroa Track nevet viseli és ezen folytattuk az utat dél felé, követve a folyót. A csapás sokat aljasodott, több ízben kellett nagy, kidőlt fákon átmászni és patakokon átkelni, ezekhez a vizekhez persze le kellett mászni, majd a túlparton felkapaszkodni, mint a pókember. Említettem már, hogy irodában dolgozom? Igazából fogalmam sincs mennyit mehettünk még, sem időben, sem távolságban nem tudtam saccolni, mivel sem órám nem volt, sem pedig nem érdekelt semmi, az utolsó fél órában már katatón állapotban baktattam, sok fogalmam nem volt a világról. Sok fogalom egyébként nem nagyon kell, egy ösvény van, ha tudsz menni, akkor azon vagy, ha nem tudsz menni, akkor letértél, lépj vissza egyet. Az út egyébként jelölve is van, fehér táblácskák vannak a fákra szögezve, ha azokat követi az ember, akkor nem tévedhet el.

Egyszer csak egy tisztáson találtam magam, ahol vidáman kvaterkázott a másik kettő, mintha csak a kocsmába ugrottak volna le, úgyhogy lecuccoltam én is. Nem sokkal később kicsit magamhoz tértem, úgyhogy csatlakoztam a szorgoskodókhoz, csináltunk egy csinos flycamp-et, raktunk tüzet, megkerestük a vízvételezős helyet, meg egyáltalán, kényelmesre belaktuk a tisztást. (lejjebb a térképen s:az ösvény eleje, k:kunyhó, x: táborhely. A térkép Topo50) Vacsira rehidráltuk a csilit, főztünk hozzá rizst, kedélyesen belakmároztunk, és kis borozgatás után elhúztunk aludni. Másnap én képtelen voltam a végtagjaimat az eredeti rendeltetésüknek megfelelően használni, úgyhogy reggeli után, amikor a srácok elkocogtak vadászni én visszafeküdtem és pihentem és azon gondolkodtam, hogy a kocsiban még nevetségesnek tűnő helitranszfer mennyire olcsónak tűnik a tizenkilométer séta után. Egyébiránt a helikopteres megközelítés nem csak azért nem hülyeség, mert az ember kb. 9 perc alatt teszi meg azt a távot, amit gyalog egy nap alatt, hanem azért is, mert akkor nincs (na jó, van, de szinte nincs) cucc limit. Ha reggel berepül az ember, akkor reggel kilencre már van kész tábor (hideg sörrel akár) és gyakorlatilag a besétálás és kisétálás napjával többet vadászhat (plusz az ilyen hurkák, mint én is tudnak mozogni másnap), viszont be kell nyúlni a zsebbe mélyen. Könyékig.

Délután visszajöttek anélkül, hogy bármit is lőttek volna, viszont kiderült, hogy a valóságból hiányzik egy patak, amit jelöl a térkép, ellenben a folyón át lehet vergődni száraz lábbal, mert kidőlt fák és mindenféle hordalékkövek hidat építettek magukból a kirándulók legnagyobb örömére. Este rehidráltuk a pörköltet, csináltam tarhonyát, kedélyesen belakmároztunk és egy kis borozgatás után végignéztük, ahogy Nick előveszi a lisztet (súrturájz) meg a dixie-t és elkezd valami elmebeteg recept alapján sütit csinálni. Eltartott egy ideig, mire kész lett, de hát időnk az volt bőven, golden sziruppal leöntve már majdnem ehető volt, de nem akartunk elvenni a kedvét, olyan lelkesen csinálta. Nem sokkal később elhúztunk aludni. Ekkor szemerkélt egy kicsit az eső, de ezt abba is hagyta elég gyorsan.

Másnap reggel két ütőképes csapatra szakadtunk (csak Nicknek és nekem volt puskám, mert Tibinek akkor esett be a fegyvertartásija a postaládába, amikor már az erdő mélyén jártunk szombaton), Nicket hagytuk menjen, amerre akar, mi pedig átmásztunk a folyón a túloldalra. A túloldal egy közel függőleges hegyoldal, amelyen számos állatcsapás húzódott, az egy négyzetméterre eső fajlagos szarvasszar-mennyiség messze meghaladta az országos átlagot, amit jó jelnek tekintettünk, úgyhogy elkezdtük követni a csapást.

Nagyjából hat órán keresztül ólálkodtunk, lopózkodtunk, egyszer jól el is ijesztettünk valami jószágot, de végül, tulajdonképpen igen kis terület bejárása után visszaindultunk a tábor felé. Volt nálunk egy iránytű, térkép és egy elég bézik gps, úgyhogy szép komótosan visszakocogtunk, raktunk tüzet és borozgattunk amíg Nick is visszaért. Ő csak kicsivel volt sikeresebb, mint mi, ő legalább látott szarvast, de elejteni őket nem volt ideje, a dögök kiszimatolták ,hogy ott sunnyog és leléptek. Este rehidráltuk a bolognait, főztünk hozzá spagettit, kedélyesen belakmároztunk, a tűznél borozgatva beszélgettünk egy csomót, leginkább hallgattuk Nick történeteit amelyet a faszámolgatós egyetem elvégzése során és azóta gyűjtött, majd elhúztunk aludni. Egyébként én életemben először találkoztam a tüzön pirult marsmallow jelenséggel, ami előtt továbbra is értelmetlenül állok. Egy emberi fogyasztásra alkalmatlan izéből tábortűzön lehet kicsit más állagú, emberi fogyasztásra már majdnem alkalmas izét csinálni. Én már azt sem értem, hogy a marshmallow minek van, de hát purhab is van, csak azt legalább nem próbáljuk a tűz fölött boton pirongatni. (na jó, ha már, akkor a tüzön pirult az jobb, mint a nyers)

Másnap reggel komótosan megreggeliztünk, nekiláttunk a kis táborunk felszámolásához, amikor beállított a tisztásra egy muki két suhanccal, alaposan felpakolva, ők egy hétre jöttek be a szarvasbőgésre, előző este tízkor érték el a Waihaha kunyhót, ahol már nem volt  hely, úgyhogy a tornácon aludtak. Érdekes módon kedd reggel akkora forgalom volt az erdőben, mint a Picadillyn, túrázók, vadászok, kirándulók zsinnyegtek mindenfelé. Az idő kcisit felhősnek indult, de gyorsan kitisztult, úgyhogy kényelmesen visszakocogtunk amerről jöttünk, ittunk egy kávét a hutban, aztán nagyjából három óra alatt kisétáltunk. Visszafelé könnyebb volt, mert megettünk csomó kaját a zsákokból, plusz jobbára lefelé kellett menni, meg ott volt a motiváció is, hogy ha eleget megy az ember, akkor végre majd megállhat.

Az időjárással nagyon nagy szerencsénk volt, sütött a nap, még az erdőben is viszonylag világos volt, határozott de nem viharos szél volt,  amit tud használni a vadász, és szinte zéró csapadék esett. Utóbbi egyébként csak komfortszempontból jó, vadászat szempontjából nem klassz, a sok száraz levél a talajon nagyon zörgött, a csendes haladás szinte reménytelen volt, erre más vadászok is panaszkodtak. Amivel még nem volt szerencsénk, az a szarvas-jelenlét, rengeteg nyom, ürülék, friss csapás volt mindenfelé, de nem sikerült elejtenünk semmit. (mondjuk meg is haltam volna ha még egy szarvascombot is ki kell cipelnem az erdőből)

Nagyon tanulságos volt az egész, nem csak azért, mert láttuk a csodaszép erdőt, és nem csak azért, mert kiderült, hogy a kondim mélyen alatta van az egészséges szintnek (na jó ilyesmire azért számítottam, de arra nem, hogy ennyire), de jó volt látni, hogy a vadászok követik a fegyverkezelési etikettet, jó volt a tűz mellett üldögélni jó társaságban, beszélgetni, jókat kajálni, és jó volt óvatosan cserkelve a vad után lopózni is és jó volt a hajnali friss levegőre és vidám madárcsicsergésre ébredni. Többet kell kirándulni!

“Vadászunk” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. 1. A sült marshmallow jó dolog (akárcsak a kapor ugye).
    2. Mikor teszed vissza a FancyZoom plugint, hogy a képre klikkolás ne vigyen el az oldalról?
    3. Dehidrált kaja = egyszerűen elfőztétek a levét?

  2. 1. a sült marshmallow-ról az egyetlen dolog amit elmondhatunk, hogy jobb, mint a nyers 🙂

    2. utánanézek

    3. nem, hanem van egy dehidráló gépezet, ami szép lassan, alacsony hőfokon (30-50fok) elpárologtatja a vizet a cuccból, amit beleteszel. Csinálsz egy pörkölt, ha kihúlt betolod a gépbe és ropiszáraz izét csinál belőle. Víztartalomtól függően eltart egy darabig, de az eredmény elég jó, egy hűtést nem igénylő mihíjják lesz belőle, amit csak vízbe kell áztatni és kész. Valami ilyesmi a cucc (bár ezzel a nescoval még levest is lehet szárítani) http://www.nesco.com/products/Dehydrators/Dehydrators/FD-1010/session_9443d64b82bd/

    a pörkölt, ha jól emlékszem 1.2kg húsból készült, plusz hagyma, sallangok, szaft és 46 dekára száradt ki és elfért egy közepes ziplock zacsiban

  3. Akkor most azért ne kezdjek el pánikolni a holnapi Pilisszentlászló-Visegrád 10 km túrától, a nemrég műtött pocimmal… Vagy mégis? Bár én nem fogok cipekedni, ráhagyom a zuramra, s a terep sem ennyire egzotikus 🙂 Túrázzál többet, pls, ilyeneket még olvasnék. Dehidratáló: gyümölcsöt próbáltál már…?

    1. nem az én dehidrálóm, hanem nické de van rajta gyümölcsszárító beállítás.

      ezt a kirándulósdit még átgondolom, edzeni kell rá. Ne erőltesd meg magad a kiránduláson, jó?

  4. Jézusmária. Az sok. Akkor én is meggondolnám a túrát… (csak a lábam tört fel, a többi töretlen.) S Nick rendszeresen szárít, vagy csak vadásztúrákhoz? Csak azért, hogy mennyire lehet egy ilyet kihasználni… Olvasgatok majd róla, érdekes.

    1. a jézusmáriát én is elég szoksor mondogattam amíg cipeltem 🙂

      Gondolom Nick rendszeresen szárít, mert ő nagyon sokat van kinn a vadonban melóügyben. Annyira nem vészesen dárga szerintem, bár elég sok villanyt ehet, gondolom.

  5. Kívánom neked, nektek, hogy a következő túra a vadászat szempontjából is ereményes legyen!De mindenképpen köszönöm ezt a szokásosan jó hangulatú leírást.
    A 24 kg cucc az valóban nem kevés, még ha ebből a pusek a távcső és a muníció kb 4-5 kg. Tudom nem vígasz, de a 3. vagy 4. út már sokkal könnyebb lesz.
    Üdv

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.