Nő a munkanélküliség

Vannak aggasztó hírek a hazánkból (illetv a régióból) beutazni szándékozókkal kapcsolatban, amelyeknek egyik magyarázata a kiwi gazdasági önvédelem.

A bevándorlási ügynököktől és a frissen érkezettektől egyaránt ugyanazok a sztorik jönnek, súlyos vallatás megérkezéskor, alapos átvizsgálás, sok esetben korlátozott turistavízum kiadása (az nem változtatható másik vízummá), időbeli tartózkodási korlátozások, szélsőséges esetekben azonnali kiutasítás. A zátony úgy tűnik igyekszik megvédeni a munkaerőpiacát, amely a nagy gazdasági válság óta ismét gyengülő lábakon álldogál, miközben még az előző sokkból sem gyógyult fel teljesen.

A munkanélküliségi mutató utoljára két éve volt ilyen magas, ezév második negyedévében 6.8%-ot mond a Statisztikai Hivatal, így 162 000 embert tartanak nyilván munkanélküliként, a nem munkaképesek száma 1.1%-al nőtt, így  1.1 millió emberrel nem számol a munkaerőpiac. (gyerekek, nyugdíjasok, munkaképtelenek stb.)

Az okok leginkább a munkaerőpiac szűkülésének, a munkaképesek számának emelkedésének köszönhető, egyszerűen többen vagyunk a meglevő munkahelyekre. A jelenlegi helyzet egyenes következménye a korábbi pénzügyi válság következményeinek, annak, hogy az ország második legnagyobb városa, Christchurch összedőlt, és az ott élő háromszázezer ember egy részének elveszett a munkahelye. Auckland munkanélküli mutatója 7.3%-ra csökkent, Wellingtoné 6.4%-ra emelkedett, utóbbi részben a kormány hivatalnokcsökkentési programjának is köszönhető.

Jelenleg Új-Zéland munkanélküliségi mutatója jelenleg a hetedik legjobb az OECD országok között, nagyjából Németországgal és Dániával áll egy szinten, a 15-64 éves korú munkaképesek közül 72.9% dolgozik.

Ha valaki bevándorlós-munkakeresős indíttatásból tervez ideutazni, az alaposan készüljön fel, legokosabb csak kézbe kapott munkaajánlatra jönni, és még ennél is okosabb bevándorlási szakemberrel beszélni mielőtt valaki repjegyet vesz.

“Nő a munkanélküliség” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Párom ma mesélt egy érdekeset, ami az általad leírtaknak az egyik példája lehet… A csapatban credit controllerként dolgozó brit munkatársának nem hosszabították meg a work visa-ját. A cégnél arra tippelnek indokként, hogy a credit controlleri szakma nem annyira speciális, hogy ne tudná egy kiwi is elvégezni és inkább kitessékelik.

  2. hát ez nem jó hír bmeg.. nagyon nem jó.. mondjuk nem nagyon szeretek dógozni, de akkor sem jó

  3. Furán jönnek egymás után a hírek, tőled is, az ujságokból is. Júliusban olvastam a Heraldban, hogy az első félévben jelentősen negatív lett a be- és kivándorlók aránya, különösen a (magasabban)képzett munkerő vonatkozásában. Az Ozzi gazdasági boom elszipkázza a NZ munkaerőt. Nem sokkal később a prime minister is megkongatja a vészharangot, hogy baj lesz. Ezért, vagy azért az “Immi” honlapja teljesen bevándorló baráttá alakul. Korábban a feltételeket hangoztatták inkább elutasító hangnemben, most meg csábító a hangnem.
    Nem értem.

  4. Azt hiszem, az egész fejlett világban ugyanaz a helyzet: esztergályos, CNC-s, villanyszerelő, kárpitos, darus, és a többi hasonló szakmában nincs elég ember, mert a népek marketingesnek mennek.

    Aki bevállalja a fizikai-jellegű, de magas képesítést igénylő munkát, aki műszaki-természettudományos pályára megy, annak lesz munkája, azt a Zátony is várja. Irodalomtörténész, árufeltöltő, meg irodista nem kell, az van ott is.

    Még mindig nem elég nagy a baj, amúgy: tegnap kértem árajánlatot egy német cégtől, de azt mondta a nő, hogy sajnos nem tudja e-mailben elküldeni, mert nincs benn az irodai alkalmazott, aki E-mailezni szokott. Ha nincs, hát nincs….

  5. Sziasztok,
    szerintetek biztonságtechnikai mérnöki diplomával, IP video téren szerzett 4 év tapasztalattal a BOSCHnál + 7 év egyéb biztonságtechnikai rendszerekkel szerzett tapasztalattal, felsőfokú angol nyelvvizsgával lenne esélyem vízumot kapni és munkát találni itthonról ASAP ???

    1. Karesz!
      Nem akarlak elkeseríteni, de mi hiányszakmás végzettséggel adtuk be a vízumkérelmünket 1 éve és még mindig nem kaptunk vízumot (Magyarországon vagyunk). Officerünk is van 5 hónapja. Ellenőrizgetik a papírokat, de lassan megy minden. Állást is nézegetünk, de legtöbb helyen azt mondják, hogy ha nincs munkaengedélyed vagy nem vagy ott, akkor ne is jelentkezz.
      Mi nem kockáztattuk meg a “turista vizummal kimegyek és találok melót” verziót. Már nem is bánom, mert olvashattad itt a blogon ennek az opciónak a hátrányait.
      Arra is készülj fel, hogy rengeteg pénzt emészt fel a project. 🙁
      Szóval nem egyszerű.
      De sok sikert kívánok! Talán neked gyorsabban megy majd.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.