Kiwi Ikonok – Új-Zéland himnuszai

Új-Zéland himnusza nem csak azért érdekes, mert himnusz, hanem, hogy több is van belőle, egészen pontosan kettő.

Az egyik a God Defend New Zealand című, a másik pedig a God Save the Queen, és az állami himnuszellátó gondoskodik arról, hogy minden a megfelelő darab csendüljön fel azokon az eseményeken, amelyeken himnuszra van szükség. Ráadásul mivel az országnak három hivatalos nyelve is van, himnuszból is van verzió bőven.

A GStQ volt az ország első hivatalos himnusza 1840-től, ahogy sok más a brit koronától függő területé és korábbi gyarmaté is, igény szerint a Queen/King megoldással. Ennek az eredete egészen a XVII. századig nyúlik vissza, egészen Antwerpenig, de az első leírása egy 1744-es zenegyűjteményben látott napvilágot nyomtatásban, Harmonica Angelica cím alatt. Azóta a zene is és a szöveg is változott némileg, ma ismert formáját Elgar és Britten hozta össze. Bár hivatalos verzió nem volt, 1933-ban az Army order (a hadsereg parádéügyi divíziója) kiadott egy amolyan ajánlásfélét, hogy hogyan is kell az elvárt módon előadni a darabot, ezt aztán Boosey & Hawkes ki is adta.

A huszadik században Új-Zéland igyekezett kicsit testreszabni magának a nótát, és egy Emerson nevű pali által írt versszakot sikerült is engedélyeztetni VII. Edvárddal, de végül sosem épült be se a himnuszba se a köztudatba. Később egy David Scott nevű úr egy külön versszakot írt a Commonwealth Day-re amivel a nevezett ünnepi szertartáson ki is egészül a darab 1993-tól a Westminster apátságban és a wellingtoni Szent Pál katedrálisban is. Ez a verzió a második és harmadik versszakot cseréli le olyanokra, amelyek a nemzetközösség nemzeteit emlegetik.

Not on this land alone But be God’s mercies known From shore to shore. Lord, make the nations see That we in liberty Should form one family The wide world o’er.

A God Defend New Zealand, a másik himnusz versét az 1870-es években írta az ír születésű bevándorló (aki Ausztráliában nőtt fel) Thomas Bracken, Dunedinben. 1876-ban pályázatot írtak ki a vers megzenésítésére, generózus tíz guinea összdíjazással, amit három elismert, Melbourne-i zenész bírált el. A nyertes pályamű szerzője egy újzélandi illetőségű alak, bizonyos John Joseph Woods lett, aki egyetlen este alatt, együltő helyében megírta a muzsikát, még aznap, ahogy értesült a pályázatról. A megzenésített darabot először 1876-ban mutatták be Dunedinben a Queen’s Theatre-ben, karácsonykor.

A XIX. században és a XX. elején a darab meglepően népszerű lett, annyira, hogy 1940-ben a kormány megvásárolta a szöveg és a zene összes jogait, és ugyanazzal az elhatározással nemzeti himnusszá is tette a centenáriumi megemlékezésekre. 1950-től a Brit Birodalmi játékokon ezt használták himnuszként, először 1972-ben a Müncheni Olimpián hangzott fel nemzetközi közönség előtt, mint hivatalos nemzeti himnusz. Ezt követte egy országos kampány, hogy kicsit jobban beépüljön az emberek fejébe, hogy ez a zátony himnusza.

1973-ban felmerültek az ország szempontjából fontos és lényegi kérdések, miszerint cseréljék-e le a zászlót, kikiáltsák-e a köztársaságot és vessék el a God Save the Queent, mint nemzeti himusz, de az akkori Labour ezekete mind leszavazta. Három évvel később a parlament egy petícióval találta szemben magát, amely azt szerette volna elérni, hogy a GDNZ legyen hivatalos, a korona által is jóváhagyott himnusz, és mivel II. Erzsébet őfelsége rábólintott, 1977 november huszonegyedikén a God Defend New Zealand a God Save the Queen-nel egyenrangú, hivatalos himnusszá vált.

A himnuszok gondozását a Ministry for Culture and Heritage végzi, az ő hatáskörébe tartozik a mindig megfelelő himnusz használata. A jelenlegi felállás szerint a God Save the Queen-t azokon a belföldi eseményeken alkalmazzák, amelyeken részt vesz a királynő, a királyi család tagjai vagy a kormányzó, vagy hangsúlyozni kívánják a hűséget a koronához, minden más esetben a God Defend New Zealand hivatott kifejezni a nemzeti identitást, és a kiwitudatot.

A következő videón a hosszú verzió (első versszak maoriul és teljes angol szöveg) látható, csodaszép tájakkal, már csak ezért is érdemes megnézni teljes képernyőn, a himnuszt Cindy Ruakere énekli, a track egyébként a Karakia c. albumáról származik.

Egy másik változat maoriul, angolul és az újzélandi jelnyelven:

A God Defend New Zealand szövege angolul:

God of Nations at Thy feet, In the bonds of love we meet, Hear our voices, we entreat, God defend our free land. Guard Pacific’s triple star From the shafts of strife and war, Make her praises heard afar, God defend New Zealand.

Men of every creed and race, Gather here before Thy face, Asking Thee to bless this place, God defend our free land. From dissension, envy, hate, And corruption guard our state, Make our country good and great, God defend New Zealand.

Peace, not war, shall be our boast, But, should foes assail our coast, Make us then a mighty host, God defend our free land. Lord of battles in Thy might, Put our enemies to flight, Let our cause be just and right, God defend New Zealand.

Let our love for Thee increase, May Thy blessings never cease, Give us plenty, give us peace, God defend our free land. From dishonour and from shame, Guard our country’s spotless name, Crown her with immortal fame, God defend New Zealand.

May our mountains ever be Freedom’s ramparts on the sea, Make us faithful unto Thee, God defend our free land. Guide her in the nations’ van, Preaching love and truth to man, Working out Thy glorious plan, God defend New Zealand.

Maoriul

E Ihowā Atua, O ngā iwi mātou rā Āta whakarangona; Me aroha noa Kia hua ko te pai; Kia tau tō atawhai; Manaakitia mai Aotearoa

Ōna mano tāngata Kiri whero, kiri mā, Iwi Māori, Pākehā, Rūpeke katoa, Nei ka tono ko ngā hē Māu e whakaahu kē, Kia ora mārire Aotearoa

Tōna mana kia tū! Tōna kaha kia ū; Tōna rongo hei pakū Ki te ao katoa Aua rawa ngā whawhai Ngā tutū e tata mai; Kia tupu nui ai Aotearoa

Waiho tona takiwā Ko te ao mārama; Kia whiti tōna rā Taiāwhio noa. Ko te hae me te ngangau Meinga kia kore kau; Waiho i te rongo mau Aotearoa

Tōna pai me toitū Tika rawa, pono pū; Tōna noho, tāna tū; Iwi nō Ihowā. Kaua mōna whakamā; Kia hau te ingoa; Kia tū hei tauira; Aotearoa

3 Responses to “Kiwi Ikonok – Új-Zéland himnuszai”


Leave a Reply




Bad Behavior has blocked 903 access attempts in the last 7 days.

%d bloggers like this: