Magsafe

Nálam nagyobb rajongója nincs az apple magsafe megoldásának, összeszámolni se merném, hogy mennyi kártól óvott már meg minket. Most viszont kibabrált velünk a nyavalyás.

 

Évekkel ezelőtt már írtam erről, amikor ez valami nagy kaland volt, és azóta is vidáman használgattuk a dolgot két laptopnál is. Ebből a vacakból kettő féle van, az egyenes, mint a fenti képen ez az első generációs megoldás, és van az L-alakú, második generációs darab. Miután szembesültnk némi problémákkal, kicsit utánaolvastam, és bizony vannak gondok a magsafe megoldással. Két fő gond akad, az egyik az, hogy az L-alakú csatlakozó hajlamos elválni a kanóctól, a másik meg az, hogy a kis csatlakozótűk alatti rugók meg tudnak fáradni, és nincs csatlakozás, nincs zöld fény.

Mi azt vettük észre először, hogy az egyik táp csak repülős üzemmódban működik, vagyis ad tápot a laptopnak, de tölteni nem tölti az akkut. Ezt hamar észrevenni, a csatlakozón levő zöld led nem, vagy csak alig világít. Ez eléggé random jelenség volt, úgyhogy nem is nagyon érdekelt, de a másik táp is elkezdte csinálni, (egy ilyen, egy olyan táp) és odáig fajult a helyzet, hogy egyszerre csak egy laptopot tudtunk tölteni, a másik csak lélegeztetőgépen volt.

Ez egészen addig tartott, ameddig a második generációs izé be nem szüntette az áramellátást és semmilyen körülmények között nem volt hajlandó tölteni a masinákat. Erre a jelenségre gyorsan választ kaptunk, amikor szegényről egyszerűen leesett a csatlakozó, pontosan úgy, ahogy a  wikipedia szócikk illusztrációja mutatja. Kénytelenek voltunk előkaparni a fehér MB töltöjét ami átmenetileg kihúzott a csávából, de időközben rendeltünk egy új tápot, amit ki is hoztak ügyesen.

Nem értem, hogy hogy lehet ilyen vackot csinálni, egy amúgy zseniális és már bevált ötletből. A 2007-ben vásárolt táp és csatlakozó most is megy, a kábele vékony és hajlékony, fel lehet tekerni, nem érdes a felülete, fel nem fogom, hogy ezt miért kellett lecserélni arra az újabb hitványságra, amelynek sokkal vastagabb és ridegebb a kanóca és lemállik róla a csati? Fene a belüket.

8 hozzászólás “Magsafe” bejegyzéshez

  1. hát 119 dollár ellenében javul a dolog…
    ami igazán bosszantó, hogy tudják, hogy ilyen és nem csinálnak másikat helyette, ahogy nézem az új is ugyanilyen 2.gen, bár nem bontottam még ki

    azért pláne rohadjanak meg, hogy tudják, hogy ilyen és nem lehet csak a csatit megvenni vagy cserélhető izét

    ehh

  2. Ez a kapitalizmus maga. Ha valami túl jó, az el kell rontani, különben leállnak a gyárak, bezárnak a boltok, összeomlik a gazdaság.

  3. én inkább azon vagyok kiakadva, hogy mi a rosseb kerül egy ilyen tápon 40€-ba…

    1. A nevet kell benne megfizetni. Szerintem bőven túl van árazva az összes Apple termék.

  4. Kb. 10 éve használok Apple gépeket, eddig mind tartósnak és megbízhatónak bizonyult, szerintem mind megérte az árát.

    Nekem a tápokkal sem volt gondom sosem, leszámítva azt az egy esetet, amikor otthon hagytam a tápot és ezt 500 km-rel később vettem észre, szóval kellett vennem egyet helyben. Innen tudom, hogy 40€ egy ilyen vacak, de inkább csak a saját hülyeségem fájt, nem az összeg.

  5. mindne szavaval… az en l alakum fel ev alatt tonkrement es ujra a regi feher bacbookhoz kapottat hasznalom, az lassan 4 eves klesz es megy. ugh.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.