Motor – nagymotorral tanulni?

A közlekedésbiztonság növelése érdekében az állam nem átall újabb és újabb okosságokat bevezetni, illetve a már meglevő, korábban bevezetett okosságokat változtatgatni. Most a motoros jogsival kapcsolatban van minden másképp.

Figyelmesebb szemlélők még emlékezhetnek rá, hogy amikor én szereztem a jogsimat (egy éve) akkor még a nagymotor definíciója az volt, hogy „nagyobb, mint 250ccm”. Na, ez ma már nem így van, az egyszerű lökettérfogat-alapú megkülönböztetésnek vége, az NZTA egy komplikáltabb rendszert gondolt ki és ez október elsején életbe is lépett.

BMW F650 GS Dakar
BMW F650 GS Dakar

Az nem változott, hogy az embernek át kell esnie előbb a tanuló (Learner), majd korlátozott (Restricted) szakaszokon, de, hogy ezalatt milyen járművet vezethet az már nem a motor méretén múlik. Létrehoztak egy  listát, amelyre felkerült minden olyan motor, amely megfelel a kritériumoknak, vagyis LAMS (Learner Approved Motorcycle Scheme) kompatibilis. A listára felkerülésnek két kritériuma van:

  • maximum teljesítmény/tömeg arány: 150kW/t (a gyárilag megadott teljesítményadat/a gyárilag megadott tömeg+90kg)
  • maximum 660cm³
Honda XLV650 Transalp
Honda XLV650 Transalp

A 250cm³-t meg nem haladó lökettérfogatú motorok és robogók automatikusan megfelelnek a követelményeknek (kivéve a nagyon extrém erős vadállatokat), aki ilyet hajtott L/R jogsival, az kérhet kivételezést, amit vagy megkap, vagy nem. Ami biztosan nem felel meg:

  • Aprilia RS250 250
  • Honda NSR250 (all models and variants)
  • Kawasaki KR1 (all models and variants including KR250)
  • Suzuki RGV250 (all models and variants)
  • Yamaha TZR250 (all models and variants)

Aki nem full jogsival közlekedik, az felelős azért, hogy a járgánya LAMS megfelelő legyen. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a járgányunk oké-e, és/vagy nincs a listán, akkor keressük meg a Motor Indusrty Associationt, ahol megfejtik nekünk a talányt, de mi magunk is kérvényezhetjük, hogy bizonyos általunk gondolt modellek is felkerüljenek a listára.

Ami helyből megfelel a szabályozásnak:

  • minden 250-es vagy annál kisebb motor/robogó, ami nincs a kivétel listán
  • a 150kW/t teljesítmény/tömeg arányt meg nem haladó teljesen elektromos meghajtású motorok
  • minden 1960 előtt gyártott, 660cm³-nél nem nagyobb lökettérfogatú motor
  • minden olyan motorkerékpár ami szerepel a LAMS listán és nincs rajta semmiféle, a  teljesítmény/tömeg arányt növelő átalakítás

Először is, a változásban semmi új nincs, egyszerűen szolgai átvétele az Ausztrál szomszédnál már érvényben levő rendszernek. Ausztráliában már tíz éve létezik a LAMS, államilag (és nem szövetségi szinten) szabályozottan: NSW, Victoria, QLDSANT, Tasmania, ACT. Nyugat Ausztráliában mostanában fogják bevezetni a dolgot, egyelőre saját szabályozásuk van.

De térjünk egy kicsit vissza a folyamatosan bővülő kiwi listához, és gondoljunk bele erősen, hogy soha életünkben nem vezettünk motort, leszámítva valami kis kétszázast amivel átmentünk a Basic Handling teszten, majd szemrebbenés nélkül kimehetünk a forgalomba például az alábbi gépekkel feltéve az L-betűt a hátuljukra:

  • BMW F650GS Dakar
  • Ducati Monster (660)
  • Honda Transalp
  • Kawasaki KLR650
  • Suzuki Burgmann (650)
  • Suzuki DR 650
  • Suzuki XF 650
  • Yamaha XJ650R
  • Yamaha XT660
  • Yamaha XVS 650
  • Yamah XT600
Yamaha XT 660
Yamaha XT 660

Én azt hiszem, hogy ez nem olyan okos ötlet, mint amilyennek látszik. Nem vagyunk egyformák, de szerintem a fokozatosság kifejezetten életmentő tud lenni motorozásügyben. Nem, nem arról van szó, hogy ha én szívtam a kettőötvenessel, akkor más is szívjon, én nem mertem volna felülni egy hatszázasra úgy, hogy előtte nem motorztam. Amikor a nagynmotort vettem, akkor már majd’ egy éve motoroztam a kicsin, és eléggé be voltam csokizva a nyergében.

Yamaha XVS650 Drag Star
Yamaha XVS650 Drag Star

Természtesen továbbra is ott a lehetőség, hogy az ember ne egyből nagymotorra üljön, most is lehet kapni kicsiket ugyanúgy, de félek ha valaki kihagyhatja a kismotor vásárlás, majd annak eladása lépcsőt, akkor ki is fogja, már csak anyagi megfontolásból is. No, majd meglátjuk, hogy a baleseti statisztikák hogyan változnak, lehet, hogy ez jó dolog, csak én nem látom. Végül is autóból is akármekkorába beleülhetünk kezdőként.

Hyosung GT650RL
Hyosung GT650RL

Mivel itt nincs időbeli korlátja annak, hogy mikor lép az ember a következő jogosítvány fokozatba, bárki aki megszerzi a Learner-t, vásárolhat egy nagymotort (nekem nagymotor ami nagyobb, mint 250cm³) és semmi sem ösztönzi arra, hogy megszerezze a korlátozott, majd a full jogsit, vagyis végigcsinálja a tanulóidőt. Ha nem akar 660-nál nagyobbat vezetni, akkor eltanulóskodik szépen akármeddig, ennek nem igazán látom előnyét vagy értelmét.