Kārearea – az év madara

Új-Zélandon erős madárfétissel találkozhat a gyanútlan szemlélő, köszönhetően annak, hogy a fehér ember megjelenéséig a madaraké volt a pálya az élővilágban. A madárbolondéria része az is, hogy évente megszavazzák, hogy melyik jószág legyen az év madara. Idén a Karearea nyert.

A Forest and Bird nevű szervezet Új-Zéland legnagyobb, független környezet- és természetvédő szervezete, amely rengeteget dolgozik azért, hogy a zátony egyedülálló flóráját és faunáját (illetve ami maradt belőle) megőrizze. Maga a szervezet 1923-ban jött létre, és adományokból, tagdíjakból és sponzorációból tartja el magát, rendezi a kampányokat illetve csinálja a természetvédelmet.

Az ő gondozásukban zajlik évente az év madara szavazás is, amelyen idén, a már fent említett sólyom volt szerencsés a legtöbb szavazatot kapni. A Karearea szerepel a régi maori legendákban is, elsősorban bátorsága és könyörtelensége miatt, de a képe díszíti a húszdolláros papírpénzt is.

New Zealand Falcon vagy Kārearea mára az egyetlen bennszülött ragadozómadár a szigeteken, meglehetősen ritka és csakúgy, mint a madarak nagyrésze itt, veszélyeztetett. Az ország egész területén megtalálhatjuk, de leginkább a kiterjedt, erdős, hegyes területeket kedveli.

 A madár előtt egyébként le a kalappal, fantasztikus dolgokra képes, több, mint 200km/h tempóval tud repülni, elkapja a zsákmányt a levegőben, vagy magasan az égen körözve vadászik. Fleszedi az egeret, patkányt, de megtámadja a hattyúfiókákat, sőt a magánál kétszer nagyobb swamp harriert is (általában vele keverik össze), ha az berepül a területére, sőt vannak beszámolók arról, hogy emberre támadt.
A jószág kb fél kiló és a szárnyainak fesztávolsága 45-50cm, és hosszú ideig képes a levegőben lebegve körözni a táj felett. Amellett, hogy hidegvérű gyilkológép, romatikus udvarló is, látványos násztáncát a levegőben adja elő választottjának.
Annak ellenére, hogy ő a levegő ura, nem védtelen, fészkét – számos más helyi madárral együtt – a földre rakja, ahol a tojások és a csibék szabad prédái a menyétnek, patkánynak, oposszumnak. A hegyesebb területeken azért hajlamos magas sziklákra vagy fák tetejére fészkelni, ahol a rágcsálók nem érik el, de azért veszélyeztetett fajnak számít.
Az év madara szavazásokon az eddigi nyertesek:

3 thoughts on “Kārearea – az év madara”

  1. De jó, madarak 🙂
    Ha karearea, akkor említsük meg mindenképp a Wingspan Trust-ot, ahol testközelből is megismerhetjük a jószágot, sőt, felpróbálhatjuk a fejünkre is tolldísznek, már ha olyan kedve van a madárnak épp.

  2. Vegre!
    Vege a sotet ero uralmanak. Vesszen a pukeko.
    Open season: 2013 februar 23 – marcius 3.
    Daily bag limit: 12!
    Toltsuk a zsakot mamoros ajakkal!

  3. Sajnos az őshonos szigetlakó madarak mindig megritkulnak, ha az ember a szigetre lép és behurcolja az idegen ragadozókat. Hawaii-n a talajon fészkelő vizimadarak élőhelyét emiatt kerítéssel védik a patkányoktól és a mongúzoktól.

    Ilyen év madara választás egyébként Magyarországon is van az MME által.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.