A tájfutásról

Az orienteering vagy tájfutás egy népszerű hobbitevékenység, és én leginkább nem értek hozzá, de ez persze nem fog meggátolni abban, hogy posztoljak róla, pláne, hogy akaratom ellenére tapasztalatokat szereztem.

Orienteering-logo

A tájékozódási futás lényege, hogy a szervezők által rajzolt térképen bejelölt pontokat kell felkeresni, lehetőleg minél gyorsabban. A pontokon bélyegzővel vagy lyukasztóval tudjuk ottjártunkat igazolni, és ildomos figyelni arra is, hogy a pontokat a megfelelő sorrendben keressük fel.

Nekem meggyőződésem, hogy csak azért másféle a térkép, nehogy az is boldoguljon aki a turistatérképeket amúgy ismeri, gyakorlatilag a tájfutás a papíralapú geocaching, amit azok találtak ki akik megelégelték hogya turistatérképet nem forgatjuk. Tájfutáskor szabad, sőt kell, ez a sport a versenyszellem és a geohippizmus szerelemgyereke.

orienteering-finish

Miután Aucklandban hatalmas parkok vannak, ideálisak az adottságok a tájfutó rendezvények bonyolításához és a helyi erők bonyolítanak is. A helyi erők egyébként az Auckland Orienteers nevű klub, amely huszonéve tájfut a városban és környékén. Többféle eseményt is szerveznek, legnépszerűbb a nyári SummerNav sorozat, (info kezdőknek) de zajlik tavasszal Éjszakai Sorozat (elemlámpás móka!) és ősszel az Utcai Rendezvények, amelyek épített környezetben szaladgálásról szolnak, vö: szárazedzés. A sport erőből nem vesz tudomást az időjárásról, nincs az a vacak idő amiben meg ne tartanának egy kiírt eseményt.

orienteering-finish2

Érthetetlen módon több kollégám is lelkes híve a címben jelzett futósportnak, így az évvégi céges eseményünket is tájfutással töltöttük. Szerencsére az iroda háta möge maga a Mutukaroa (Hamlins hill) ami egyrészt csodaszép  dombok egy kupacban, némi bokros részekkel kiegészítve, részben 48 hektáros játszótér/legelő az autópálya, a Great South Rd és az Sylvia Park Rd által bezárt területen.

Orienteering-mutukaroa-s

Egy rövid pályát jelöltek ki nekünk, mindössze kilenc, megtalálnivaló ponttal, az egész menet alig volt több, mint másfél km és futni se kellett (min. 40 perc szintidő volt előírva) de minden pontnál valamiféle találóskérdést kellett megfejteni, csak, hogy izgalmasabb legyen. Marha jó móka volt, mondjuk szólhattak volna előre, hogy ilyen sportszerkót húzzunk, akkor nem hosszúnadrágban bohóckodtunk volna a dombokon, hónaljcsicsogtató huszonöt fokban és 98%-os páratartalomban.

Én nagyon élveztem az egészet, tervezem is, hogy a nagyobbikkal elmegyünk valamelyik hétvégi rendezvényre (nem muszáj futni, sétálni is lehet és sok család jár, még babakocsival is) és színespapíros kincskeresőst játszani a könnyű pályákon, biztos tetszene neki a szervezők pedig mindenkit szívesen látnak, a nevezési díjak is általában 10 dollár alatt vannak felnőtteknek és van családi nevezés is.

Ha valakit komolyabban foglalkoztat a tájfutkározás, csekkolja le kiwicsavargóék vonatkozó posztjait, vagy az országos vagy helyi eseménynaptárat.

3 thoughts on “A tájfutásról”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.