Madarak vadászatáról

Az erdei vadak vadászatáról és a hozzá való fegyverekről volt már szó a blogon, most jöjjön a sport másik ága, a madarak vadászata.

A vizi és egyéb madarak vadászata, ellentétben az erdei vadakéval, nem egész évben zajlik, hanem kijelölt vadászidény van, sőt külön vadászengedélyt kell vásárolnunk, ha részt kívánunk venni a mulatságban. A zátonyon egy non-profit cég a Fish & Game NZ bonyolítja a sörétes vadászattal kapcsolatos tevékenységeket, ő intézi a licencelést és az engedélyekből befolyó pénzből a vadgazdálkodást is. Tevékenységét részletesebben olvashatjátok itt.

Nem csak a madarakkal foglalkozik, hanem a halacskákkal is, legalábbis azokkal, amelyek édesvízben élnek, bár a tengeren a méretkorlátozástól eltekintve szabadon horgászhatunk, az édesvizi pecáláshoz engedély kell. A hideg patakokban és a tavakban találhatunk pisztrángot, lazacot, sügért (sügeret?) és compót. Sajnos a koi ponty is elszaporodott és rengeteg kárt okoz az élővizekben, ha ilyet fogunk verjük agyon, visszadobni nem szabad, errefelé úgysem eszik pontyot senki.

Miután nem szeretünk a hideg vízben szügyig állni és színes műlegyeket tűzni a mellényünkre, inkább foglalkozzunk a madarakkal. Új-Zélandon kétféle madarat lőhetünk az idényben, az un. vizimadarakat (waterfowl) és a szárazföldieket (upland gamebird).

Az 1953-as Wildlife Act nevű törvényben meghatározott fajokra vadászhatunk, nézzük először a vizimadarakat. Az elsődleges célpont természetesen a kacsa, amelyről már a régi rómaiak is megállapították, hogy roppant finom jószág, a zátonyon négyféle vadászható fajzat él belőle:

• Tőkés réce (Anas platyrhynchos, Mallard) a negyvenes években importált tojásokból terjedt el az ország egész területén, metálzöld fej, rozé mellehúsa, szóval amit a nép vadkacsának szólít
• Szemöldökös réce (Anas superciliosa superciliosa, Grey duck, parera) a maori névből is sejthető, hogy őshonos jószág, egyszer már majdnem kipusztult, ahogy a mocsaras élőhelyeit felzabálta a mezőgazdaság, de kitartó élőhelymegóvási módszerekkel sikerült visszakampózni az állományt, mára újra nagyon elszaporodott
• Kanalasréce (Anas rhynchotis, Shoveler, kuruwhengu – bár ezt a szót használják általában mindenféle vizimadarakra) az Ausztrál kanalasréce helyi verziója, szintén bennszülött, illetve szürkeimport, magától jött a szomszédból
• Új-Zélandi ásólúd (Tadorna variegata, Paradise duck, putangitangi) a zátony egyetlen ásólúd fajtája, egészen finom húsa van. A fehér ember érkezésekor a parrie egészen ritka jószág volt, de az erdők legelővé alakítása és a sok tó építése ugrásszerűen megnövelte a létszámukat, annyira, hogy időnként külön vdászidényt kell nyitni, hogy megelőzzék a hatalmas mezőgazdasági károkat amit a madár képes okozni

A kacsákon kívül a fekete hattyút (Cygnus atratus, Black swan) is vadászhatjuk, amelynek ugyan kissé beszűkült az élettere, de azért a neki megfelelő kis tavaknál van belőle bőven. A fekete hattyút Ausztráliából importálták, a vadászok egyik kedvence, köszönhetően a kivételesen finom húsának. Amúgy szép nagy jószág, 5-6 kilósra és méteres hossz fölé is nőhet.

A megfelelő idényben vadászhatunk pukekóra is (Porphyrio melanotus). Ez a helyes, kissé idióta, kék madár azon kevesek közé tartozik, amely annak ellenére vadászható, hogy őshonos, a helyi szleng gyakran szólítja Swamp Hen-nek, vagy kék fácánnak. A húsa a közhiedelemmel ellentétben ehető, bár kevesen szánják rá magukat, hogy megpróbálkozzanak vele, viszont a szép kék tollát előszeretettel használja a legyezőhorgász közösség, mert csuda klassz izéket lehet készíteni belőle.

A vizimadarak vadászatának vannak bizonyos előírásai és a vadászidény első hetének további szabályai, amiket érdemes ismerni, hogy elkerüljük a konfliktusokat. A vizimadarak vadászata népszerű családi elfoglaltság, az elkötelezett vadászok pedig egész évben erre készülnek. A legfontosabb dolog, hogy élővíztől számított kétszáz méteren belül csak nem mérgező (ólommentes) lőszerrel vadászhatunk, még akkor is, ha az a saját birtokunk. A legnépszerűbb választás az acélsörét (csak shotgunt, sörétes vadászfegyvert használhatunk), nem vizimadár esetén továbbra is használhatunk ólomsöréttel szerelt lőszert (bár ólommal szerelt lőszer nem lehet nálunk, ha vizimadárra lövöldözünk, akkor sem ha nem lövünk vele). A másik fontos tudnivaló, hogy a madárra csak repülés közben ér rálőni, ha a vizen csücsül vagy a földön sétálgat, akkor nem szabad bántani. (kivéve nagyon különleges kivételes esetekben)

A vadászható szárazföldi madarak legnépszerűbbike a közönséges fácán (Phasianus colchicus, Common Pheasant), ami pont olyan, mint a fácán bárhol máshol, ugyanolyan finom levest lehet belőle főzni. Az 1840-es években hozták az első példányokat, majd számuk erősen megnövekedett, amíg a nyulak mérgezésére kihelyezett kaját (mérgezett gabona) nem kezdék enni, ekkor a fácánpopuláció drasztikusan csökkent aminek nem használt a rengeteg, a nyulakat levadászni hivatott menyét szabadon engedése sem. Vadászata során figyeljünk, hogy csak a kakast lőhetjük, a tojó védett.

A zátonyon megél a fogoly (Alectoris chukar, Chukor), viszonylag új jövevénynek számít, az 1920-as években hozták az első példányokat indiából, majd nem sokkal később egy újabb adagot Iránból. A két fogolyfajta hamar megismerkedett egymással közelebbről, így a jelenlegi állomány erősen, khm keresztismerkedett, hibridizálódott. Az egész déli szigeten vígan megél, de kisebb tételben fellelhető az északin is. Vadászhatósága korlátozott, győződjünk meg arról, hogy ahova megyünk, ott éppen szabad-e rá vadászni.

Másik Phasianidae (fácánfélfék családjába tartozó) a fürj, amelynek három verziója is él a szigeten, természetesen mindhárom mesterségesen betelepített faj. Az eredeti Új-Zélandi Fürj (Coturnix novaezelandiae, New Zealand quail, koreke) már az ezernyolcszázas évek végére kipusztultnak nyilváníttatott. Egyesek szerint más fürjfajokkal keveredve megmaradhatott a genetikai információja, de egyelőre az eredeti koreke nem létezik.

Ami létezik viszont az

• Bóbitás fürj (Callipepla californica, Californian quail) Az 1860-as évek közepén érkezett és annyira kedvére való környezetet talált, hogy gyorsan szaporodni is kezdett. Harminc évvel később már virágzó dobozosfürj-export zajlott London irányába. Mindkét szigeten megél, a legtöbb régióban májustól augusztusig vadászható.
• Virginiai fogasfürj (Colinus virginianus, Bobwhite quail) a legritkább fajzat, Auckland déli részétől Hawkes bay északi részéig található, nem sok van belőle, annak ellenére, hogy privát tenyésztők időről időre elengednek egy kupaccal.
• Barna fürj (Coturnix ypsilophora, Brown quail) bóbitás haverjával egyszerre érkeztek, de elszaporodni igazán nem tudott, a mérsékeltebb klímát kedveli, mára szinte csak Aucklandtól északra és a Bay of Plenty környékén hajlandó előfordulni

A kanadai lúd (Branta canadensis, Canada goose) különleges helyzetben van. A jószág szintén import, direkt sportcélból hozták az országba (a sport a vadászata), az 1953-as Vadgazdálkodási törvényben 1-es kategóriába került (vadászható vad), és a Fish & Game NZ intézte az ügyeit, mint a többi vadászható vadmadárnak. 2011-ben azonban a kormányzat átsorolta a madarat az 5-ös kategóriába (nem védett vad), ami több dolgot is jelent. Egyrészt azt, hogy nem foglalkozik a jószággal a Fish & Game, másrészt azt, hogy innentől a kanadai lúd szabadon vadászható a mérgezésen kívül bármilyen módszerrel és fegyverrel, egész évben (nincs külön szezon) földön vagy vizen, éjjel vagy nappal (akár motoros hajóból vagy helikopterből!), ugyanakkor hivatalosan a jószág nem számít kártevőnek sem, ugyanúgy ahogy a feketerigó vagy a macska vagy a wallaby.

A vadászathoz szükséges engedélyből kétféle van, az egész szezonra érvényes, és a szezon első két hetének letelte után vásárolható napijegy is, mind a kettőt intézhetjük az interneten keresztül. A napijegy 24 órára érvényes, meg kell adnunk, hogy mettől meddig szeretnénk feljogosítva lenni a madarak lelövöldözésére. A szabályok az egész országra érvényesek, bár részletekben régiónként lehetnek eltérőek és a Chatham Islands területére is kicsit más vonatkozik, de ennek taglalásától eltekintek.

A vadászat során követnünk kell a régióra vonatkozó korlátozásokat, amelyek megmondják, hogy miből mennyit lőhetünk (bag limit). Ezt nagyon komolyan kell venni, egyrészt döglött madarat nem szabad ott hagyni ahol lelőttük, másrészt meg amit hazaviszünk, azt ellenőrizheti a hatóság és nagyon költséges dolog túllépni a limiteket, a rapsickodás (orvvadászat, poaching) elég komoly büntetési tételeket von maga után.

A madárra vadászók egészen elvetemültek, és bigyó- és kellékügyben a kacsavadász még elborultabb tud lenni, mint a pecás. A madarak ugyanis nem szeretnek odamenni ahol az emberek lesnek rájuk puskákkal, így az emberek úgy csinálnak, mintha nem lennének ott. Maimai-ba bújnak, meg terepszínbe, meg kacsahivogató hangokat adnak ki, és mindenféle, akár motorizált műmadarakat szórnak szét maguk köré, amelyek úsznak a vizen, forognak, legelést imitálnak, amitől az igazi madarak majd azt hiszik, hogy érdemes leszállni takarmányozni. Sokan használnak vadászkutyát, ami hajlandó bemenni a vízbe és kihozni a lelőtt madárkákat, van aki szimplán egy kajakkal megoldja.

Ahogy az erdei vadászat, úgy a vizimadarak vadászata sem a kiválasztott kevesek sportja, teljesen közönséges átlagemberek űzik, sokan családostul. Az idény első napja országszerte komoly esemény, az összes vadászboltban csöng a kasszagép, és a vadászok már kora hajnalban az általuk kiszemelt helyszínen zsinnyegnek. A kilencvenes évek végén, ahogy a vizimadarak élettere visszaszorult, a vadászat is csökkent, de az élőhelyek újra létrehozásával a madárállomány, és ezzel a vadászok száma is nő.