bevándorlási változások novembertől

A miniszterelnök a National párt konferenciáján öt bevándorláspolitikai változást jelentett be.

immig

  1. A jelenlegi rendszerben a skilled bevándorlók 10 pontot kapnak, ha a munkaajánlatuk nem Aucklandi illetőségű, november elsejétől ez 30 pontra nő. (minimum 100 pont szükséges)
  2. A tavaly bevezetett Entrepreneur Work Visa a komoly üzleti tapasztalattal rendelkező, magasan képzett bevándorlókat célozta meg, akik a saját üzletüket szeretnék beindítani itt, ha mindezt Aucklandon kívül teszik, akkor a korábbi húsz helyett 40 pontot kapnak novembertől (120 pont kell)
  3. szintén fenti dátumtól a munkáltatók az eddigi gyakorlatnál jóval gyorsabban megtudhatják, hogy van-e az általuk kívánt pozícióra helyi erő, a bevándorlási hivatal ugyanis összekapcsolódik a Work and Income nevű hivatallal (munkanélküliek nyilvántartása és segítése) és le tudja kérdezni van-e olyan helyi aki pont ilyen munkát keres
  4. bizonyos korlátozott számú olyan déli szigeti munkavállaló kap lehetőséget letelepedésre, akik évente megújított munkavállalási engedéllyel évek óta itt élnek és dolgoznak (a rádió szerint ez kb. hatszáz, javarészt fülöpszigetit érint)
  5. egyelőre csak morfondírozás szintjén van, hogy létrehoznak egy olyan bevándorlási lehetőséget (global impact visa) amellyel a tech startupokat és a globális piacon működő tech cégeket csábítanák arra, hogy Új-Zélandra költöztessék a központjukat (és akik majd jól képzett kiwiket alkalmaznak remélhetőleg)

Igazság szerint három az az öt, de jó eséllyel az uccsó két pontban levőket is bevezetik, jól látszik, hogy Auckland szépen lassan megtelik és a kormányzat szeretné, ha minél kevésbé lenne centralizált a gazdaság.

 

One thought on “bevándorlási változások novembertől”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.