Kincs a koszban

Van itt ez az autó. Szép. Találtam egy ilyet.

A vidám, gumicsónakot cipelő svéd párocska mellett a Volvo 1800ES látható, egy elég fura, de amúgy csodaszép jószág, ráadásul meglehetősen ritka is, a két gyártási éve alatt (1972-1973) összesen 8077 darab készült belőle. Svéd beceneve  a hangzatos Fiskbilen volt. Ez a kombi változat csomó dizájnújítást tartalmazott (full üveg hátsó ajtó, végig simára lehajtható csomagtartópadló, stb.)

A P1800-ra komoly nosztalgiával emélkezünk, ez volt az angyal (Simon Templar) autója is, 1961-től 1973-ig gyártották, aminek az ES volt a kombi (shooting-break) verziója, vagyishát. Érdekes módon az első 1-2 évben legyártott hatezer darabot angliában csinálták, csak 1963-tól indult be a svédországi gyártás P1800S modellnévvel. Persze a hatvanas években még volt brit autóipar, sőt.

Amikor a svédek kieszelték, hogy kell kombi, akkor felkértek két olasz irodát, hogy rajzolják meg, az kupét is egy olasz irodánál (Pietro Frua) dolgozó svéd tervezte, Pelle Petterson. A két olasz iroda (Coggiola, Frua) rendesen odatette magát, de az eredmény még a svédeknek is túl futurisztikus lett.

Ezért a túl merész olaszok helyett, egy belsős dizájner Jan Wilsgaard terveit fogadták el és küldték gyártásba. A dizájn annyira erős lett, hogy a markáns elemei visszaköszöntek a későbbi 480as és a mai C30-as dizájnjában is.

Na, de mondom, miért mesélem ezt az egészet, a sors különös szeszélyéből idén is belekeveredtem a járműleltározásba és a munkahelyem elküldött egy meglehetősen bizarr raktárba autókat számolgatni. A raktár korábban gyár volt, nem is akármilyen, ma számos autószalon tárolja itt (fedett helyen) a készleteit.Ezen a szent helyen zajlott a zátony autóipari múltjának rövid tündöklése, az egyetlen kiwi illetőségű autó gyártása, ebben a mostanra kicsit megfáradt csarnokban készült a Trekka. Aki nem tudja mi az a Trekka, az klikkoljon vadul. 1966 és 1973 között itt hekkelték össze a helyi gyártású bádogkasztnit a skoda alváz-motor kombóval.

A kiwik szemrebbenés nélkül nekiálltak autót gyártani, annak ellenére, hogy az ilyesmiről nem sok fogalmuk volt. Az első gyártási évben napi hat darab autót raktak össze, aztán a gyártás észbontóan felgyorsult, amikor a panelek gyártását kiszervezték a H. J. Ryans fűnyírógyárba. Összesen mintegy két és félezer Trekka hagyta el a szent falakat, hirdetve a kiwi puritánságot és a meglehetősen hitvány összeszerelési minőséget.

Persze az autó-összeszerelés nem volt minden előzmény nélküli dolog, maga az épületegyüttes eleve autógyárnak épült 1958-ban, VW Motors név alatt de  itt készült a helyi összeszerelésű Studebaker, Nash, Hudson, Peugeot 404, Datsun, Simca, Skoda, és Fiat Bambina is. Meg a Trekka. Később, 1978-tól a Mazda B pickupokat rakták össze itt, amire azóta a falon fakuló poszterek emlékeztetnek, majd még sokkal később szereltek a Daihatsunak, majd a viszonylag színes kiwi autógyártás végleg elpusztult, a csarnok meg raktárrá változott. A Daihatsu ki is vonult a kiwi piacról mára.

Ezeket azért mesélem, hogy a technikatörténeti érdekességek útvesztőjében valahogy visszaverekedjem magam a svédekhez, az egyik elhagyott, halkan rohadó festőkamrában találtam egy 1800ES-t.

Nézd csak, ott lapul a rozsdás bogár mögött, aminek még fekete-ezüst rendszáma van, ami 1986-ig volt rendszerben.

A Volvonak egyedi rendszáma van (1800 ES) de elég rágóta állhat itt, a gumijai szétrohadtak, vastagon áll rajta a por és pusztul a festése. A lökhárítóra tekert hevederből azt saccolom, hogy már nem volt képes saját erőből közlekedni amikor idekerült szegény.

Maga a kasznija szép, minden díszléc, ablak, kéder megvan, ahogy a lámpák és eredeti felnik is, de a lassú pusztulás már nekiállt megrágni a dolgokat.

Még a félhományban meg a béna vaku fényénél is látszik, hogy milyen gyönyörű zöld volt fénykorában, és nézzoda, még a lökhárító gumibetétei is ott vannak.

Sajnos ez már nem csak kosz, ez a festék már nem védi szegény járgányt, alatta megindult a rohadás.

Persze egy autó amiből nyolcezret gyártottak épp elég ritka, de ez egy jobbkormányos változat amelyből kevesebb, mint ötszáz darab készült. Háromküllős kormány, bőr ülések, muzsika, fabetét… még a ronda irodai szőnyegpadlódarab se tudja elcsúfítani ezt a belteret. Az ajtaja úgy nyílik és csukódik, mint egynapos korában, nem lóg, nem nyikorog…

Majd’ megszakadt a szívem szegényért, bár valószínűleg amúgy is menthetetlen lenne, vagy csak nagyon-nagyon sok pénzből feltámasztható, a motorjáról azt se tudni megvan-e. Az öreg bogár és a Volvo mellett még egy sarokban találtam egy 1978-as Landrover 109-et is, ami utoljára 2009-ben volt regisztrálva. És az is csak  rohad itt a többtízmillió dollár értékű új autó között. Mintha nem lenne értéke. Kár.