Szülinap

Harmincharmadik szülinapom a lehető legjobban indult, ennél szebb nem is lehetett volna, amikor kikászálódtam az ágyból, a kislányom rám mosolygott és azt mondta: “szülinap apa”

Aztán felköszöntött Kata, aki tortát is sütött nekem, pedig nem is tudta, hogy tud. Gyümölcsös sütit csinált, tessék talpra ugrani, villával vert tojáshabot, ami egész egyszerűen hőstett. A süti nagyon finomra sikerült, volt benne alma, banán, mangó, áfonya és ananász, már sülés közben is csodálatos illata volt, de amikor kész lett és már a leégett nyelvem sem akadályozott, akkor az íze is méltónak bizonyult az illatához.

A szülinapban az a kis gap volt, amíg elvittem Csanádot egy fontos megbeszélésre, megvártam és hazahoztam, aztán újra kezdődött a kényeztetés. Mivel Márk kedvese is megérkezett, délután még lementünk Devonportba inni egy sört és sétálni a naplementében és nézegetni a vitorlásokat, akik összevissza rohangáltak az Auckland öbölben, miközben szerintem Adrienn nyitott szemmel aludt.

Másnap, azaz ma folytatódott a dolog, délután szülinapi barbekjút rendeztek a srácok nekem, amire elhívtuk Pukekóékat, meg Whatever Zsuzsiékat. Kaptam szépséges ajándékokat (kösz Csaba a bort, köszönöm a greenstone chief of chief nyakbavalót, a maces egeret és a kerámia pukekót!!!) és fenomenális társaságot Csanédék kertjében.

Mindenki nagyon aranyos volt és nagyon jól éreztem magam, köszönet mindenért!

5 Responses to “Szülinap”


Leave a Reply