A gyárban megkérdezték, hogy lenne-e kedvem segíteni elltározni. Mondtam, persze, csináltam időt is rá, úgyhogy pénteken előnyös testtatásban megjelentem az irodista előtt, aki átadott nekem egy autókulcsot, egy listát és egy marék fehér krétát. Azt hittem a raktárba megyek alátétet számolgatni, de kiderült, hogy nem erről van szó, raktárba, de nem alátétet.
Archive for the 'autó' Category
Page 2 of 5
Hetekkel ezelőtt kaptam egy bazi nagy követ a szélvédőmbe, amint hazafele iparkodtam, szerető családomhoz. Hosszas ignorálás után, egy erre szakosodott céghez fordultam.
Új-Zéland nem a sofőrjeiről híres, hosszas rágódás és élénk viták után mától életbe lép egy újabb kresz változás, amiről augusztusban már hírt adtunk.
Új-Zéland egészségügyi rendszere kissé eltér a számunkra eddig megszokottól. Az egyik legnagyobb horderejű változás az ACC-t érinti, amely szervezet működése leginkább a biztosítókéra hasonlít, ám nem teljes egészében. Az elmúlt évtizedben egyre emelkedtek az ACC-n keresztül kifizetett pénzek, mára már alaphangon másfél milliárdos a hiány, ezt pedig kezelni kell.
Pár napja észrevettem, hogy a kocsi rendellenesen mozog az úton, de nem látszott rajta semmi különös, cseles, önszivató módon mindig úgy álltam meg, hogy a beteg rész nem látszott. De aztán!
Köszönöm mindenkinek, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy egy hete nem blogozok, nekem is feltűnt, most a türelmet megköszönve, pótolom a hiányt. Természetesen az elmúlt blogtalan hét alatt is működött az ország (oké, ez engem is meglepett) és mindenféle események is történtek, ezekról még esik szó a későbbiekben. Most ugorjunk vissza az időben a tegnapot megelőző vasárnapig, amikor is Muriwai beachre látogattunk, edukációs céllal. Képek, videók.
Két ügyben is előrelépést követtem el a hétvégén, az egyik az autóval kapcsolatos, ugyanis szegény dömpikén, amikor megvásároltam, nem volt meg a két, tradicionális szúrófény elöl, ellenben mindig is sajnáltam pénzt kiadni arra, hogy legyen ilyen marhaság, amire – tegyük a kezünket a szívünkre, vagy bárki más szívére – semmi szükség, ám most úgy alakult, hogy mégis lett ilyesmi. A másik pedig a telefonkérdés, mert szegény nagyifónom nem ugrott meg egy akadályt, kispadra kerül.
Az üzemanyagokat terhelő adók emelkednek holnaptól. Itt egy kis háttér.
Samoa gyönyörű ország, sőt sajnos országok, benne vannak az óceán kellős közepében. Ez még nem lenne akkora baj, de a jelenlegi miniszterelnök kormánya, gazdasági megfontolásból, arra jutott, hogy itt az ideje a balkormányos közlekedést jobbkormányosra cserélni és a népet a szembeoldalon közlekedésre kötelezni.
Hosszas tanakodás, nyilvános és politikai viták után, novembertől életbelép a helyi kresz módosítása. A változtatások két eleme hangsúlyos, az egyik az autósokat a másik a motorosokat érinti inkább.









Utolsó 10 komment